Egy anonim trader vallomása

Balásy Zsolt vagyok. Húsz éve trader. Nyolc éve egy csepp tőkeáttétel sem csúszott le a torkomon.

Azok voltak az idők… amikor a férfiak igazi férfiak, az esések meg igazi esések voltak! Nem ez a mostani, tessék-lássék maszatolás, amikor minden árfolyam-csökkenést meg kell venni, mert a jegybankok úgyis adnak rá pénzt. Akkor volt tétje egy beragadt részvénypozíciónak.

2008-ban járunk, pár hónapra a Lehman-pillanattól. Ennek szellemében zuhant már egy ideje a Continental gumigyártó részvényeinek árfolyama is, 100 feletti szintekről egészen 52 euróig, amíg egy meglepő kivásárlási ajánlat nem érkezett rá a Schaefflertől 72 eurón. Onnan kezdve az árfolyam hetekig a felvásárlási szint alatt kevéssel stagnált, ez látszik a charton. Viszont közben a világ összeszakadása folytatódott rendületlenül. Minden omlott és ebben az apokalipszisben ott állt a gránitszilárdságú Continental 40 százalékkal feljebb, 71,5 eurón.

Ki ne shortolná meg ezt a gránitszilárdságút, ami alól néhány héten belül kihúzzák a felvásárlási ajánlatot, mivel lejár? Mi más történhet ezzel, mint hogy összezuhan, hiszen a DAX index lejjebb van, mint amikor a Continental 52 euró volt? Még remek knock-out put warrantok is voltak hozzá (olyan eszköz, aminek az értéke lenullázódik, ha egy bizonyos szint alá/fölé megy akár csak egy pillanatra is a részvény-árfolyam). 71,5 eurós ár mellett 73 és 80 eurós kiütési szintekkel – a legvalószínűbb, hogy megfeledkezett róluk a kiírója. Dehát emelkedéstől nem fél az ember az összeomló tőzsdéken! Ha fear nincs, greed van, szóval jöjjön a 73 eurós kiütési szint, a nagyobb tőkeáttétel! Fearless tradernek fearless instrumentum.

Lejárt a felvásárlási ajánlat. A részvény emelkedni kezdett! Én sápadni. Pár perc… pár kötés… és jött a 73 eurós kiütési szint, a holtbiztos befektetésem porrá vált. Az a halovány kanóc az utolsó nem zuhanó nap tetején (73,1 euró!), az az én keresztem a traderek egy sírján. Utána persze azonnal megindult az elkerülhetetlen zuhanás egészen 10 euróig (igen, 86% esés), de ezt már az én fearless warrantjaim nélkül. Próbáltam ugyan eladni őket azokban a fájdalmas percekben, hogy legalább valamit visszakapjak a férfias befektetésemből, de a marketmaker piacon a marketmakernek épp volt jobb dolga, úgy tűnik.

Közszolgálatilag hadd vonjak le néhány tanulságot. Ugyan sokat fizettem érte, de szívesen adom.

  1. Se fear, se greed ne legyen! Az emóciók kizárása óriási versenyelőny a tőzsdéken. Is.
  2. Mindig lesznek lehetőségek. Óriási lehetőségek. Ha az ember türelmesen ki tudja várni… az még egy versenyelőny.
  3. Amikor bukok, én vagyok a hülye. Nem más.
  4. Vannak működő intézmények. Utólag megkerestem a marketmakert (egy német bank), hogy vajon hol jártak azokban a percekben, amikor warrantot kellett volna forgalmazni? Elnézést kértek és kárpótoltak azért cserébe, hogy aláírok egy szerződést, miszerint erről senkinek nem beszélek. Lejárt.

Balásy Zsolt vagyok. Húsz éve trader. Neil Armstrong a Holdra tűzött egy zászlót. Én a Continental chartjára. Nem tudom, melyik volt a drágább.

Ha ehhez hasonló történeteket szóban is hallgatna, kövesse a Hold After Hours podcastet. Az olvasással szemben autóvezetés, biciklizés és futás közben is élvezhető.