Egyre indokoltabb az arany tartása hosszú távú megtakarításaink részeként

Christine Lagarde megválasztása az Európai Központi Bank élére a legutóbbi megerősítés. Ez nem személyeskedés, nem áll szándékomban a képességeit megkérdőjelezni. De annak, hogy a világ második legfontosabb jegybankjának élére politikust választanak, jelzésértéke van. Mutatja azt a folyamatot, hogy a jegybankok hogyan veszítik el fokozatosan függetlenségüket. Amiből előbb-utóbb infláció lesz, ami majd váratlanul érinti a befektetőket.

Lagarde jelölése logikailag teljesen beleillik a globális folyamatokba, azt is mondhatjuk, hogy ésszerű választás. A monetáris politika ugyanis világszerte kifogyott az eszköztárából. A kamatok nulla közelében, erőltetett ütemű eszközvásárlás zajlik. Mit tudnak még tenni, ha tovább romlik a globális konjunktúra? Nem sokat.

Egyértelműnek tűnik, hogy  a válságkezelésben a vezérszerep át fog terelődni a költségvetési politikára. Amely a világszerte magas államadósság miatt erre önmagában nincs jól felkészülve, de a már begyakorolt QE (jegybanki állampapírvásárlás) és költségvetési stimulus párhuzamos használata megoldást jelent erre a problémára. Ez a fő üzenete a mostanában egyre többet emlegetett modern monetáris elméletnek (MMT).

Fiskális és monetáris politika együttműködésben. Mindjárt érthető, miért logikus lépés egy politikus megválasztása az EKB élére. A kérdés csak az, hogy az MMT világában mi garantálja, hogy a politikusok ne használják „túl” ezt az eszközt. Hiszen ki ne szeretne jegybank által nyomtatott pénzből szavazókat vásárolni? A jegybank és a fiskális politika összekapcsolása persze egyáltalán nem új keletű dolog, sőt. A jegybanki függetlenség igénye pont azért alakult ki, mert anélkül mindig baj (hiperinfláció) lett előbb-utóbb.

Bújtatottan az MMT már ma is zajlik a világban, például Japánban vagy Kínában. Az USA-ban pedig egyrészt Trump folyamatosan támadja jegybankelnökét, hogy vigye le a kamatokat/ nyomtasson pénzt, miközben ő (békeidőkben és rekord alacsony munkanélküliség mellett szokatlan) fiskális expanziót hajt végre. Másrészt az amerikai társadalom növekvő nyitottságot mutat azon baloldali politikusok nézetei felé, akik pártolják az MMT-t.

Évekkel ezelőtt sokan azt gondolták, hogy a QE inflációt fog majd okozni, de nem lett igazuk. A nyomtatott pénz nem került ki a gazdaságba. Mindössze annyi történt, hogy a befektetők lecserélték az állampapírjaikat más eszközökre. Áttételesen serkentette a gazdaságot azáltal, hogy felnyomta az eszközárakat, amitől a gazdagok még gazdagabbnak érezhették magukat, de az ő marginális fogyasztási hajlandóságuk alacsony. Az MMT ehhez képest teljesen más lesz. Itt közvetlenül fog jövedelemhez jutni a társadalom széles rétege, ami érezhetően meg fogja növelni a fogyasztást.

Mégis, ha ezek a folyamatok itt zajlanak minden befektető szeme előtt, akkor biztos beépül a várakozásaikba, eszközárakba, nem? Véleményem szerint nem. Ennek pedig az a fő oka, hogy ma viszonylagos nagy konszenzus van arról, hogy dezinflációs korszakban élünk, a fő veszély a defláció. Ez az erős vélemény az elmúlt 10-20 év tapasztalásain alapul és elméletileg strukturális folyamatokkal jól alá van támasztva.

Három fő érv van a tartósan alacsony infláció mellett: globalizáció, technológia, demográfia. Az elsőt az amerikai-kínai kereskedelmi háború kezdi megkérdőjeleződni. Ez valóban fontos faktor volt az elmúlt 30 év dezinflációs folyamatában, de – ahogy a lenti ábrán látszik – mostanra megfordulni látszik. Ha a konténerhajók nyomott árát nézem, akkor a piac szerint tartósan.

Forrás: World Bank

Forrás: World Bank

A technológiai fejlődést nem vitatom, de ez mindig is velünk volt, alacsony inflációs időkben és magas infláció mellett is. A fejlődés csökkenti az infláció abszolút szintjét, de ahhoz, hogy tartósan alacsonyabb inflációt magyarázzunk vele, mint a múltban, az kellene, hogy sokkal gyorsabb legyen, mint régen. Erre nem látok bizonyítékokat.

Végezetül a demográfia az, ami szerintem a leginkább félreértelmezett érv az alacsony infláció mellett. Az elmélet lényege, hogy globálisan öregszik el a társadalom, ami miatt kevesebbet fog fogyasztani, azaz kereslet hiány lesz. Bár az idősek valóban kevesebbet vásárolnak a boltokban, de sokkal többet költenek egészségügyi termékekre, szolgáltatásokra. Ráadásul exponenciális mértékben, mert az egy élettartamra eső gyógyászati kiadások döntő része az utolsó években merül fel. Az egészségügyi szolgáltatásokat pedig valakinek szintén elő kell állítania. Valójában az a fontos, hogy egy munkaképes korúra hány eltartott jut. Ezt méri a függőségi ráta. Ami éppen ezekben az években van globálisan a mélypontján! Azaz eddig folyamatosan egyre több munkás jutott adott számú eltartottra, mostantól pedig egyre kevesebb lesz. Ebbe a folyamatba én nem a tartós deflációt vizionálnám bele.

Forrás: 46 ország nemzeti transzfer számlái

Forrás: 46 ország nemzeti transzfer számlái

Összességében tehát véleményem szerint a befektetők (és a jegybankok) ma alulbecsülik az infláció veszélyét, mert túlságosan a visszapillantó tükörre fókuszálnak és nem veszik észre a fundamentumok változását. Persze ennek felismerése nem fog máról holnapra megtörténni, de a következő években egyre több olyan impulzust kaphatnak a piaci szereplők, amik változtatásra késztethetik őket.

Egy jelentősen emelkedő infláció hatalmas károkat okozna a megtakarításokban. A fix kamatozású kötvények azonnal jelentős értékvesztésen mennének át. Az emelkedő kamatszint (alternatíva költség) kevésbé tenné vonzóvá a részvényeket is, ráadásul ilyenkor a profitmarginok is nyomás alá szoktak kerülni, így jelentős lenne az esés a tőzsdéken.

Bár az ingatlanokra reáleszközként szoktak tekinteni, ami hosszú távon igaz is, ám rövid- és középtávon nekik is sokat ártana a megugró infláció. Ugyanis jelenleg pont a kamatok hiánya teszi rendkívül vonzóvá az ingatlanokat, történelmi magasságba emelve az árazásukat. Mindebből vissza kellene lépnie a piacnak az emelkedő kamatszint miatt. Amit drasztikusan meg kellene emelnie a jegybanknak, ha meg akarna fékezni egy elszabaduló inflációt. Mindezen eszközáresések ráadásul alighanem recesszióba döntenék a világgazdaságot, hiszen hatalmas vagyonvesztés lenne a társadalomban a GDP-re vetítve.

Ebben a környezetben egy olyan befektetési eszközt ismerek, amely jól érezné magát: az arany.

Forrás: Reuters

Forrás: Reuters

Jelentős stabilizáló szerepet tölthet ekkor majd be egy megtakarítási portfólió részeként. Ezért véleményem szerint minden befektetőnek érdemes azon gondolkodnia, hogy tartson aranyat, vagy emelje annak arányát a portfóliójában. Nem most azonnal, mert rövidtávon túlvettnek tűnik a nemesfém, sokat rallyzott az elmúlt pár hónap heves hozamcsökkenése hatására. De fokozatosan érdemes vásárolni a kisebb korrekciókban. A Columbus Alap esetében mi is több aranyat tartunk, mint korábban.