Ékszerek bitcoinból

A címben jelzett abszurditás a valóságban természetesen nem létezik. Habár blokkláncon alapszik, ékszereket mégse készítenek bitcoinból. És ennek most különös jelentősége van. Aranyból ugyanis igen, és az aranyékszerek iránt tipikusan pont akkor csappan meg a kereslet, amikor a befektetési arany iránt megnő. Ha a gazdaságban felbukkanó bizonytalanságok ellen arany befektetéssel szeretnénk fedezni magunkat, akkor számolnunk kell azzal, hogy éppen a gazdasági bizonytalanságok miatt az embereknek kevesebb pénze marad drága láncokra és gyűrűkre. Mindez pedig tompítja a fedezeti pozíciónk hatékonyságát. De vajon mennyivel?

Jelentősen. A fizikai arany keresletének nagyjából fele származik az ékszeriparból, ami válságos években számottevően csökkenhet. 2009-ben például az előző évhez képest ötödével zsugorodott úgy, hogy a kereslet jelentős részét Kína és India adja. Olyan országok, amelyek növekedését ugyan valamelyest visszavetette az akkori válság, de végig a pozitív tartományban maradtak, az életszínvonaluk folyamatosan emelkedett. Nem úgy, mint most.

Kínában és Indiában is szigorú kijárási tilalmat rendeltek el idén, ami egyben hatalmas érvágást jelentett mindkét gazdaságban, mélyen a negatív tartományba taszítva a növekedést. Nem mostanában fognak tömegével ékszereket vásárolni, de ez a világ más tájain sem lesz jellemző. A World Gold Council nemrég publikált adataiból már látható is, hogy 2020 első negyedévében 39 százalékkal esett vissza az ékszeripar aranykereslete az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Az elmúlt tíz évben messze ez volt a legalacsonyabb érték, és az aktuális negyedévben sem várhatunk sokkal jobbat. Az arany ára ennek ellenére emelkedett, köszönhetően a befektetési arany megugró keresletének. Az ékszeripari visszaesés nélkül azonban sokkal erőteljesebben reagált volna az aranyár.

A bitcoin abból a szempontból érdekes eszköz, hogy a keresleti oldaláról hiányzik az ékszeripar. Az aranynál sokkal egyértelműbben tölti be a menekülőeszköz szerepét a kaotikus vagy inflációs időkben. Azt várhatjuk tőle, hogy az ára érzékenyebben reagál például a féktelen pénznyomtatás ismételt beindítása nyomán felbukkanó hosszú távú inflációs félelmekre. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a hatás visszafelé is él, a bizonytalan idők elmúltával az aranyat támaszthatja a visszatérő ékszerkereslet, míg a bitcoint nem támasztja semmi. Mindent összevetve azért leszögezhetjük, hogy bizonyos szempontból a digitális arany aranyabb az aranynál.

 

www.superposition.hu