Európai űrhajóst a Holdra!

Véget ért a jelentkezés, az Európai Űrügynökség (ESA) következő tíz évre szóló űrhajós programjára. Aki most nem jelentkezett, annak valószínűleg egy újabb évtizedet kell várnia a következő pályázati ciklusra.

A 22 helyre csaknem 22 ezren jelentkeztek! A jelentkezettek negyede nő. Magyarországról is érkezett 150 jelentkezés. A hatlépcsős felvételi folyamat első lépcsője a jelentkezéshez benyújtott dokumentumok alapján elvégzett előzetes szűrés, ami már el is kezdődött. A teljes folyamat a tervek szerint 2022 decemberében zárul.

Az ESA megtett egy bátor lépést. Flmérte azt, hogy a jelenleg használt űrhajók már nem igénylik az űrhajósok kiváló fizikai kondícióját, és egy űrhajós életben tartása a világűrben olyan összetett feladat, ami apró módosításokkal lehetővé teszi, hogy testi fogyatékkal élők is részt vehessenek űrutazáson. Ezért egy speciális ’Parastronaut’ programot indítottak a testi fogyatékkal élők számára. Biztosak lehetünk abban, hogy a program megvalósítása során létrejövő fejlesztések hamarosan itt a Földön is beépülnek majd a fogyatékkal élők hétköznapjaiba.

Mivel az ESA-nak nincsen saját európai fejlesztésű űrhajója, a kiválasztott űrhajósok az adott pillanatban rendelkezésre álló szállítójárművel jutnak majd el a Nemzetközi Űrállomásra.

A tervek szerint nemcsak a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomást, hanem a Hold köré tervezett amerikai Gateway Űrállomást is meglátogatják majd az ESA űrhajósai. Ha minden jól megy, akkor a Gateway után a Holdra is leszállnak majd!

Az oroszok 2019-ben kiszálltak a NASA vezette Gateway programból, majd a kínaiakkal együtt bejelentették, hogy bevennék a Holdon létesítendő kutatóbázis megvalósításába az ESA-t is.

Előfordulhat, hogy egyszerre két európai űrhajós is a Holdon lesz, csak különböző holdbázisokon szolgálnak? Meglátjuk…