hold

Felelős-e a Hold a globális lassulásért?

Kimondhatjuk, hogy igen, felelős. Természetesen a globális szót úgy értjük, hogy „földi”, így világossá válik, hogy ez nem a közgazdaságtan, hanem a természettudomány területét érintő kérdés.

A Hold által okozott árapály a Föld tengerszintjét – és kisebb mértékben a kőzetburkot is – naponta kétszer megemeli és lesüllyeszti. Ez a mozgás a kőzetek viszkozitásán (belső súrlódásán) keresztül hővé alakul, és ez kis mértékben fűti a Földet. Ez az árapálysúrlódásnak nevezett jelenség az oka annak, hogy a Föld-Hold rendszer veszít a mozgási energiájából, ennek egyik hatása pedig, hogy a Föld forgása lassul. Ez a lassulás kiszámolható és ki is mérhető, de nagyon csekély, így a mi életünkben azt már nem lehet remélni, hogy egyetlen nap nem 24, hanem 25 órából fog majd állni.

A nap hosszának növekedése a geológiai időskálán már megfigyelhető jelenség. Mivel a korallok nappal építik a saját vázukat, éjjel pedig alszanak, a mészköveket alkotó korallok részletes vizsgálata során megfigyelhető, hogy mennyit nőtt egyetlen nap alatt. Az évszakok váltakozása során, a napsütés és a vízhőmérséklet változásának hatására a korallok valamikor többet, valamikor kevesebbet építkeznek egy nap alatt, így a napi növekedésnek is megfigyelhető egy éves periodicitása. Geológusok megfigyelték (a kőzetminták csiszolt felületén megszámolták), hogy a földtörténeti középkorban, vagyis a dinoszauruszok idején még 400 napból állt egyetlen év!

Ahogyan a Hold hat a Földre, a Föld is hasonlóan hat a Holdra. A Föld is okozott árapályt a Holdon (természetesen nem a tengereket, csak a kőzetburkot emelgette, süllyesztette), és mivel a Föld tömege a Hold tömegének 81-szerese, ezért ez a hatás sokkal nagyobb volt a Holdon. Ez a Hold forgási energiáját sokkal gyorsabban csökkentette, egészen addig, míg a Hold forgása annyira lelassult, hogy tengely körüli forgásideje most már megegyezik a Föld körüli keringés idejével. Ennek köszönhetően a Hold mindig ugyanazt a felét fordítja felénk. Mivel emiatt most már nem emelkednek és süllyednek a Holdon a kőzetlemezek, a Hold forgása nem lassul tovább.

Igaz, hogy a Hold mindig ugyanazt a felét fordítja felénk, mégis határozottan több mint a felét, pontosabban a felszínének 59%-át láthatjuk a Földről – igaz, nem egyszerre. Ez azért van, mert a Hold a Föld körül nem tökéletes körpályán, hanem enyhén megnyúlt ellipszis alakú pályán kering, ezért van, ahol lassabban, és van, ahol gyorsabban halad. Ezzel szemben a tengely körüli forgása egyenletes sebességű, tehát ott, ahol a pályáján gyorsabban halad, ott még nem volt kellő ideje eléggé ’felénk fordulni’, így egy kicsit belátunk az egyik (a keleti) oldalára. Ahol viszont a pályáján lelassul, ott a tengely körüli forgás előreszalad, így a másik (a nyugati) oldalát mutatja jobban felénk. Ez a rendszeresen ismétlődő jelenség – hogy a Hold hol az egyik, hol a másik felét fordítja jobban felénk – a régi korok csillagászait az egyensúlyba álló kétkarú mérlegre emlékeztette, ezért ezt a Hold librációjának nevezték el.