Ha részvény, akkor három körülmény lényeges csupán: a value, a value és a value   

Az infláció klasszikusan jó a „klasszikus” cégeknek és rossz az utóbbi időkben mega sikereket arató, növekedés orientált cégeknek. Azoknak, amelyek az inflációmentes korszak nyertesei voltak. E korszak azonban a végéhez közeledik. Legalábbis a  „value” befektetések egyik „zászlóvivője”, Rob Arnott szerint. A  Research Affiliates nevű amerikai vagyonkezelő, befektetési bank  alapítója az alábbiakban kifejti, hogy szerinte – a megannyi egyéb faktorral egyetemben – az infláció közeledésének felismerése hozta ismét lendületbe a „kézzel fogható” termékeket gyártó, az utóbbi időkben – főként a járvány miatt – nagyon mélyen alulértékelt vállalatok részvényeit.

A maga részéről hosszú távra szólóan elkötelezett mellettük.

Zentai Péter: Saját portfóliójában mekkora hányadot képviselnek az utóbbi hónapokban rakéta sebességgel drágult jövőorientált, technológiai, az úgynevezett növekedés centrikus részvények? És mekkora az arányuk a klasszikusan értékalapúnak nevezett papíroknak?

Rob Arnott: Száz százalék.

Mi száz százalék?

A value stock. Csak „kézzel fogható” termékeket előállító, a mindennapok, a hétköznapi életben és a világgazdaság vérkeringésében látható, nyilvánvaló termékeket, árukat előállító vállalataim vannak – mármint a portfóliómban.

Semmi Google, Amazon, Facebook, Alibaba, Twitter, Netflix?

Nulla. Minél súlyosabb válságot, tőzsdei értéktelenedést élt meg az utóbbi időkben a „value”, a klasszikus érték: az autógyárak, az olajkitermelő óriások, általában az energetikai „nagyok”, azaz az ipari konszernek, sőt a tömegeket kiszolgáló bankok vagy a biztosítótársaságok, annál inkább nyomtam le nullára a növekedés (growth) orientált cégek arányát a portfóliómban és vettem az úgymond elértéktelenedőket.

Nemcsak portfóliójának „termékszerkezete” klasszikus ezek szerint, hanem személyesen Ön is az, amennyiben a nagy tőzsdei klasszikusok tanácsa mentén csinált mindent: „részvényt akkor kell venni, amikor olcsó”.

Ez így, ennyire leegyszerűsítetten és általánosítottan persze nem felel meg a valóságnak. Egy speciális, történelmi szempontból is figyelemreméltó globális konstellációra is szükség volt és van még továbbra is ahhoz, hogy egy befektető pontosan és nagy magabiztossággal be tudja lőni, mely vállalatok, mely ágazatok számítanak olcsónak úgy, hogy közben nyilvánvalóan sokkal nagyobb értéket képviselnek, mint amennyit az adott korszakban pénzben kifejezve „kérnek érte”.

Ön tehát nem dogmatikus értékalapú befektető, csupán egy átmeneti helyzetet igyekszik aktuális meggyőződése alapján maximálisan kiaknázni?

Közismerten, igenis meggyőződéses value invesztor vagyok.
Több oka is van ennek, de kiemelem, hogy – ezt cégünknél évtizedekre visszamenőlegesen alaposan tanulmányoztuk – a lehető legóvatosabban szabad csak bánni minden korszakban, ciklusban, az adott időszak rendkívüli piaci kapitalizációjú, a tőzsdék által leginkább elkényeztetett cégeivel. Különben a befektető mások tőkéjét kockáztatja. A vakmerőség e tekintetben nagy bukásokba sodorhatja a hosszú távra bennünk bízó ügyfeleinket. Nem szólva arról, hogy mi magunk is velük bukhatunk. A hetvenes évek elejétől napjainkig kimutatható, hogy nagyjából 10 évente szinte teljesen lecserélődik annak a 10 cégnek a listája, amely egy-egy adott évtizedben a legnagyobb tőzsdei tőkekapitalizációt tudja prezentálni. A hetvenes-nyolcvanas években ilyenek voltak az olajóriások. A kilencvenes évekre „híre-hamva” sem volt nekik – kapitalizáció, felkapottság, „hypolás” tekintetében. A tech buborék a kétezres évek elején totálisan kidurrant, holott az azt megelőző tíz évben relatíve több pénzt öntöttek beléjük a tőzsdei befektetők, mint a nyolcvanas években az olajcégekbe.

Ahogy az utóbbi egy-két évben, különösképpen az elmúlt hónapokban az új tech cégek világába. De, ugye, igazam van, ha azt mondom, hogy a húsz évvel ezelőtti szituációhoz képest mégiscsak objektíve hatalmas értékeket termelnek a „kézzel nem annyira megfogható”, egyre biztosabb jövőt produkáló növekedő cégek? A Facebook, a mai Amazon, mindaz, amit Elon Musk vagy Jeff Bezos csinál, az aligha tud összeomlani, leértékelődni.

Azokon a bizonyos 10-es listákon, melyek évtizedenként cserélődtek, mindig is volt egy, maximum két, olyan cég, amely fennmaradt, sőt tovább növekedett, mert utólagosan bebizonyosodott, hogy tényleg „klasszikus” jelentőséggel bírnak, valóban lényegében alakítják át a világot. Az „én tankönyvem” szerint ez továbbra, a következő években, évtizedekben is így fog alakulni. A ma világának 10 vagy akár 20 legnagyobb tőzsdei cége közül a többség – tőzsdei befektetés szempontjából – érdektelenné válik 10 év múlva.

Itt és most azonban fordulat van kialakulóban, az idő már ezekben a hetekben kezdi visszaigazolni az Ön tőzsdei mentalitásának helyességét. A „value” szépen megy felfelé. Mennyire gondolja tartósnak e folyamatot?

A „growth”, egy cégnek nem annyira a jelen állapotához, hanem annak várt jövőjéhez kapcsolt. A prognosztizált növekedési potenciálra építő befektetési hozzáállást én nem ítélem el, teljes mértékben indokoltnak tartom. A járvány és az általa kiváltott nagyon gyorsan bekövetkezett globális emberi viselkedési, politikai, világgazdasági változások tőzsdei leképződése érdemi alapon történt. A főként ifjú, kevésbé tapasztalt, a tőkepiacokra frissen, összességében hatalmas pénzekkel belépők kiválóan látták meg, hogy az ellátási láncok szakadozása, néhol felszámolása, a gyár bezárások, az otthonról való egyre terebélyesedő feladatellátás, az egész életmódváltás legfőbb áldozatai igenis a kézzelfogható, fizikai értelemben vett értéket előállítók. Érthető, hogy szabadultak ezen cégek papírjaitól és érthető, hogy tőkéjüket maximálisan azok irányába tolták át, amelyeket a „lockdown” a legkevésbé hátráltat, sőt mi több, éppen annak a nyertesei. Minden logikusan zajlott az elmúlt hónapokban.

Csakhogy itt a vakcina, Amerikában rendeződnek a dolgok, az élet belátható időn belül visszatérhet a rendes, az eredeti kerékvágásba.

Ez nagyjából, ha nem is szó szerint, de úgy alakul, ahogy mondja.  Az, hogy ezzel párhuzamosan – a jelek szerint – a „value” -t képviselő cégek papírjaiba is „visszatér az élet”, az több katalizátornak is köszönhető. Nem világos, de nem is muszáj tudni, hogy mely körülmény lett a „game changer”: a vakcina? Biden egyértelműsödött győzelme? Netán az inflációtól való egyre megalapozottabb félelem nyomta előtérbe a klasszikus részvényeket?

Infláció?

Nézze, jómagam a járvány kirobbanásakor, pandémiává nyilvánításának pillanatától kezdve azért úszom szembe az árral, mert miközben láttam magam előtt a közeljövő nagyvállalati lecsúszásait, a várható árfolyamzuhanásokat autógyárak, építőipari vállalatok, bankok, energetikai cégek papírjainál, és látni véltem, hogy fújódni fog tovább a tech buborék, a következő évekre infláció gyorsulást prognosztizáltam. Gigantikus mentőcsomagokat, nemzetközi újjáépítési alapokat, extra állami, szövetségi banki kötvényvásárlási programokat. Meggyőződésem, hogy jól érzékeltem a szituációt: Amerikában sok ezer milliárd dollár fog befolyni állami-szövetségi banki forrásokból, világszerte akár több tízezer milliárdos nagyságrendben. Menteni kell a munkanélkülieket, menteni a kis- és középvállalatokat, példátlan újjáépítést, főként a globális ellátási láncokat kell helyreállítani és újra működésbe hozni. Ezekhez egyrészt a „value” típusú cégek termékeire, munkájára van elsősorban szükség, másrészt átmenetileg áru-, termékhiányos időszakok várhatók, miközben óriásivá duzzad a pénzbőség. Ezt úgy hívják infláció.

Az infláció klasszikusan jó a „klasszikus” cégeknek és rossz az elvontabban növekedés orientált cégeknek, azoknak, amelyek a mögöttünk hagyott infláció mentes korszak nyertesei voltak.