Heti összefoglaló – 2021.10.24.

Az amerikai részvénypiac (S&P500) mindenkori maximumot ütött a hozamemelkedés és a kínai lassulás hírei ellenére. Habár a Delta láthatóan elkezdett Európában is gondokat okozni (egyelőre főleg ahogy várható volt a kevéssé oltott exszocialista országokban, de a szezonalitás miatt valószínűleg később máshol is lesz probléma), de úgy tűnik, még mindig irgalmatlan likviditás van a világban, és a részvényeknek nincs alternatívája. A hosszabb távot tekintve viszont azt gondolom, hogy 2021 minden jelét mutatja annak, hogy (legalábbis az USA-ban) eufória-tető legyen a részvénypiacokon.

Mit lehet ilyen helyzetben tenni? Nincs abszolút receptem erre, de megpróbálom elkülöníteni a hosszabb távú, szilárdabb, ritkán változó nézeteimet és ebből következő pozícióimat a rövidebb távú kereskedéstől, ami egyébként is inkább tapogatózás, sok-sok kockázatkezeléssel (és sajnos, elkerülhetetlenül bukásokkal) vegyítve. Hosszabb távon egyértelműen működnek a nagy gazdasági trendek, az értékeltség, a valós „fundamentumok”, rövidebb távon viszont a percepciók és azok változása mozgatja a piacot, a klasszikus fundamentális tényezőknek sok jelentősége nincs. Hosszabb távon például meg vagyok arról győződve, hogy Görögországban nagyon komoly gazdasági fellendülés lesz, ami a részvénypiacokon is le fog képződni, emiatt azokhoz a pozíciókhoz nem is nyúlok rövidebb távú meglátásaim alapján.

És ha már rövidebb táv: elég hasznos hangulati indikátornak találtam az elmúlt években a Bofa/Merill Lynch Fund Manager Survey-t, amely most egészen elképesztő jeleket mutat a kötvénypiac kapcsán. A felmérés történetében még soha nem voltak ilyen pesszimisták a kötvényekre az alapkezelők, ami mindenképpen érdekes jel (1. ábra). Az elmúlt hetekben short pozícióm volt amerikai 10-éves állampapírokban, de ezt erősen elkezdtem csökkenteni, kicsit gyanúsan túl sokan látjuk ugyanazt a trendet…

Közben elég sok készpénzt is tartanak az alapkezelők (2.ábra) ami gyúelegy lehet akár a kötvények megvásárlására, akár egy Mikulás-rally-ra a tőzsdéken.


Amikor az ex-jegybanki atyaúristen, jelenlegi miniszterelnöki főtanácsadó is arról beszél, hogy Magyarországon fiskális dominancia van (leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy a jegybank monetáris eszközökkel támogatja a fiskális expanziót annak inflatórikus veszélyei ellenére), és kijelenti, hogy az infláció a 4-5%-os sávban ragadhat, akkor tudjuk, hogy az MNB bajban van.

Magyarországon minden abba az irányba mutat, hogy a már korábban egyébként is fennálló, robbanásra kész inflációs nyomásba még egy hatalmasat beletol a kormány is (minimálbéremelés, nyugdíjemelés, adóvisszatérítés, stb.), így nagyon nehezen elkerülhető, hogy emiatt az évtizeden át viszonylag stabil inflációs várakozások komolyan meginduljanak felfelé (és akkor még az energiaárrobbanásról nem is beszéltünk). S amint tudjuk a történelemből az inflációval két dolgot nehéz csinálni: megindítani, meg leállítani. A jegybank is elismeri a veszélyt, de ennek ellenére  15 bázispontos havi emelésekről, meg kamatemelési maratonról beszél. Közben a választásokig nem lenne szabad elengedni a forint árfolyamát nagyon, mert a gyengülést az ellenzék politikailag ki tudná használni, de túlságosan erősíteni sem kéne a forintot, mert az lassítja a gazdaságot és megdrágítja az adósságfinanszírozást – pont szembemenve a kormányzati céllal. De ha a kettő közül kell választani, akkor a forintgyengülés a nagyobbik rossz, emiatt azt gondolom, hogy az MNB a piaci környezet függvényében mindent megtesz, hogy visszaterelje a forint-euró árfolyamot 360 alá, sőt inkább 350 környékére. Igazán mást nem is tudnak tenni az infláció ellen, márpedig a fentiek alapján látszik, hogy tennivaló nagyon is lenne, mert az infláció simán fennragadhat akár 5% felett is. Ahhoz pedig, hogy onnan lehozzuk, már elég komoly kamatszint kellene (szerintem 4% fölötti). Szóval maraton helyett lehet, hogy célszerűbb lenne a sprint, ha eredményeket akarnak látni, bár ez jól láthatóan inkább minimum gátfutás lesz, de ha elrontják, akkor iszapbirkózás…


Elkezdődött! Kezd kiderülni a lakosság számára is, hogy a zöld forradalom drága, és bár értelmesebb politikusok egyrészt pontosan tudják, hogy részben ez is a cél: megdrágítani a fosszilis energiát és egyre gyorsabban terelni a lakosságot és a vállalatokat a fenntarthatóbb megoldások felé, de egy jó populista számára ez igazi adomány, és azonnal el lehet kezdeni támadni Brüsszelt, a zöld lobbit, meg a gonosz nagyvállalatokat. Még könnyebbé teszi a helyzetet, hogy régiónkban jóval több szegény van, akiknek valóban nagy gondot okoz a rezsi kifizetése (persze legcélszerűbb lenne őket célzott támogatásokkal segíteni), így a dráguló energiaárakkal szemben új keresztesháborút lehet hirdetni. Amikor kiderül, hogy a hosszú távú érdekeink (Föld megóvása) szembemennek a rövid távúval (pénztárca), akkor az emberek nagy része a rövid távot választja. A politikusok meg még inkább. Ezért nehezen hihető a klímacélok teljesítése. Örkényt parafrazálva*: Lófasz lesz itt, nem klímacél teljesítés.

*Örkény: az a bizonyos sztálinvárosi anekdota

Velem történt meg egy híressé vált, mert kortörténeti anekdo­ta.

És épp Sztálinvárosban.

– Jöttem megnézni, főmérnök elvtárs, hol is lesz a nagyol­vasztó.

– Itt, író elvtárs, ahol most vagyunk.

– De hát ez csupa gizgaz meg gyom. Mikor lesz ebből kohó?

– Író elvtárs, szocia­lista rohammunkával augusztus huszadikán lesz csapolás.

– Az ide két hónap, mérnök elvtárs, és még egy kapavágás sem történt.

– Legyen nyugodt, író elvtárs. Augusztus huszadikán itt folyni fog az acél. Egyébként jól értettem? Örkénynek hívják az író elvtársat?

– Igen.

– A gyógyszerész fia?

– Igen.

– A Csillag pa­tika tulajdonosáé?

– Igen.

– A méltóságos úré?

– Igen.

– Ja úgy. Akkor elárulom, író úr. Lófasz fog itt folyni, nem acél.