Hogy nem bukik bele egy rendszer a GDP 87%-ának elveszítésébe?

A venezuelai szocialista diktatúra egészen új “fenntarthatósági” modellt fejlesztett ki: azt lehetne gondolni, hogy a brutális recesszió, a békeidőben, háború vagy természeti katasztrófa nélkül példátlan gazdasági visszaesés, számolhatatlan infláció (1 dollár a feketepiacon 200 milliárd régi bolivár), mindaz a pusztítás, amit az államosító, központosító, árszabályozó rendszer okozott, meg is buktatja majd, hiszen a lakosság 80%-a (!) extrém szegénységben él, nyomorog, és 38% az államtól kapott havi élelmiszercsomagokból él – mindez a világ legnagyobb ismert kőolajtartalékán ülve. De nem, éppen ellenkezőleg, az éhező tömegeket a gyomrán keresztül tartja fogva, a totális függésbe kényszerítéssel a rendszer támogatására kényszeríti, és ezzel lehetetlenné teszi a szabad és tisztességes választásokat, meg persze fegyveres erőt is alkalmaz és csal is. Minél több a szegény, minél több az éhező és a rendszertől függő, annál nagyobb a rendszer kényszertámogatottsága, főleg kis településeken. Ördögi kör, és egyszerűen nem látszik a vége, egyet lehet csak tenni, amit sokan meg is tettek és tesznek: el kell menekülni Venezuelából, az ilyen országokat ott kell hagyni. Kb. 6 millió venezuelai, a lakosság 20%-a vándorolt ki.

Forrás: Vakmajom a Facebookon