Holdmágnesség

A mágnességet ma már egyszerű mérni – akár műholdról is –, ezért olyan bosszantó, hogy a Holdnak nincsen jól mérhető mágneses tere. A tudósok viszont nem bosszankodhatnak ezen, hiszen eredendően azért kutatták, kutatják a Holdat, hogy a Naprendszer ősi állapotát, a bolygók és benne a Föld kialakulásának körülményeit megértsék. A Hold azért jó alany erre, mert nincs vulkáni működés, lemeztektonika és vízerózió, amelyek a Földön mára mindent összekavartak, és felismerhetetlenné tették az eredeti állapotokat.

A Földi mágnességet viszonylag jól ismerjük. A középkor óta használjuk az iránytűt az északi irány meghatározásához. A földi mágneses tér erővonalai a mágneses pólus irányába mutatnak és az iránytű úgy mutatja az északi irányt, hogy a földi mágneses tér erővonalainak irányába áll be. Arra majdnem mindenki emlékszik az iskolából, hogy a mágnes déli pólusa a földrajzi északi pólus irányában van, és fordítva. Sokan még arra is emlékeznek, hogy a földrajzi északi pólus (amely a Föld forgástengelyére esik) nem esik pontosan egybe a mágneses pólussal. A mágneses pólus évszázadokig, évtizedekig lassan mozgott Kanada északi területein, jelenleg egyre gyorsulva mozog a földrajzi északi pólus felé.

A Föld mágneses tere geológiai időskálán is változik. Amikor a vulkáni kőzetek kihűlnek, a bennük levő apró mágneses kristályok a mágneses tér irányába állnak be, így megőrzik a kiömlésük során észlelhető mágneses tér irányát. A különböző korú egymásra rakódott rétegekben ellentétes mágneses tér irányok mérhetők – ezekből tudjuk, hogy a földi mágneses tér néhány százezer évente átfordul. Azt nem tudjuk, hogy ez ma milyen hatással lenne a technikai civilizációra. Nem az a fő baj, hogy nem működnek az iránytűk, hanem az, hogy mágneses tér hiányában a Napból érkező nagy energiájú részecskék, a napszél akadálytalanul hatolna le a felszínig, amelyet mi a sejteket roncsoló és az elektronikus eszközeinket megzavaró ionizáló sugárzásként érzékelnénk.

Úgy gondoljuk, hogy a Föld mágneses terének a forrását a „geomágneses dinamó” hozza létre. A külső magról a földrengéshullámokból tudjuk, hogy folyékony, a sűrűségéből pedig arra következtetünk, hogy olvadt fém. A belső mag radioaktív hőtermelése következtében a külső magban áramlások jönnek létre, és az elmélet szerint ezek az áramlások hozzák létre a mágneses teret.

Az, hogy a Holdnak nincsen mágnes tere, az azt valószínűsíti tehát, hogy nincs olvadt fém a magjában, amely szükséges lenne a dinamó működéséhez. Különösen meglepő azonban, hogy az Apollo küldetés által visszahozott minták között olyan vulkáni kőzetek voltak, amelyek a földi kőzetekhez hasonló mágnességet mutattak. Ez azt valószínűsíti, hogy egy ideig mégis csak működött az a dinamó.

Eddig tart a mostani tudásunk. Lehet, hogy a későbbi korok majd kinevetnek minket, mert annyira téves magyarázatokat találtunk a jelenségekre, de az is lehet, hogy csodálattal tekintenek vissza ránk, hogy ilyen kevés és primitív mérési adatból milyen jól megsejtettük az igazságot…