Humán katasztrófák – egy csomagban

Az élelmiszer előállítástól és ellátástól a közlekedésig bezárólag az életünk minden része azáltal válik biztonságosabbá, egészségesebbé a jövőben, ha a termelés és értékesítés egyre jelentősebb hányada helyi szinten történik.
A levegőszennyezettség, a klímakatasztrófa közeledése, az állat- és növényvilág ritkulása, újfajta, ismeretlen, gyógyíthatatlan bacilusok rémisztő sokasodása és a Covid járvány valójában ugyanannak a „csomagnak” része. Az emberiség létét fenyegető faktorok, amelyek összefüggenek egymással. Az Európai Unió tanácsadójaként ténykedő népegészségügyi lobbiszervezet, az EPHA egyik vezetője, a magyar Massay-Kosubek Zoltán beszél a részletekről.

Zentai Péter: Társadalmi, politikai káosz, a tudomány degradálódása, a józan ész vezérelte gondolkodás devalválódása – ezt üzeni számomra mindaz, ami a világ legfejlettebb, leggazdagabb országaiban történik a koronavírus-járvány kapcsán. Mivel magyarázzák Önök, hogy még az Európai Unió élenjáró országai sem képesek egységesen fellépni e katasztrofális helyzetben, és hogy mennyire sérülékeny minden uniós tagállam egészségügyi ellátórendszere?

Massay-Kosubek Zoltán: Mert összemosódik a politika, a nemzetállami és a pártpolitikai „agyonpolitizálás” illetőleg az orvostudomány, egészségügy kezelés. Az egyes államok, kormányok önfejűsége gátolja a politikától, öncélúságoktól teljesen mentesített szakszerűségen, tényeken, és kutatáson alapuló orvosi, járványügyi, virológiai összefogást. Ez okoz – legalábbis látszólagosan – káoszt Európában, általában a világban Covid ügyben. Ez okozza az elképesztő különbségeket egymással szomszédos országok járványkezelési fellépéseiben.

Amit mond, az számomra azt üzeni, hogy nemhogy több, hanem mind kevesebb nemzetállamra lenne szükség. Ez persze részemről politikai természetű megállapítás, más szóval – el kell ismernem – magam is abba a hibába esek, hogy átpolitizálom az egészségügyi kihívást…

És egyébként sincs igaza. Legalábbis abban, hogy magát a nemzetállamot teszi bűnbakká. Az Európai Unió a kezdetek kezdetétől, attól a pillanattól, hogy Európai Szén-és Acélközösségként beindult, arról szól, azért vált a világ legfejlettebb régiójává, és tudta megakadályozni, hogy súlyos konfliktusok törhessenek ki az európai országok között, mert – természeténél, szerkezeténél fogva – segít kiegyenlíteni a nemzetállamokként működő tagállamok közötti adottságokból, történelmi, kulturális múltból fakadó fejlettségbeli különbségeket. Ez alapvetően sikertörténet pénzügyi, gazdasági téren, viszont – éppen a Covid járvány révén vált roppant nyilvánvalóvá – nem sikeres például az egészségügyben.
Nincs más alternatíva, minthogy tanulunk az elmúlt hónapok szenvedéseiből és beindulunk egy európai egészségügyi unió felé. Az uniós tagországok ellátórendszerei közti óriási differenciákat ki kell egyenlíteni, egy – az országhatárokat nem ismerő – járvány ellen abszurditás egymásnak ellentmondó módszerekkel, alacsony hatékonysággal, fölösleges párhuzamosságok közepette fellépni.

Akkor mégiscsak nekem van igazam: a társadalmak, az országok közvéleményének fele nemzeti keretek közötti megoldást akar minden kihívás kapcsán, másik fele viszont a globális ügykezelést abszolutizálja. Ott tartunk, hogy az összes országban – Európán kívül és belül egyaránt – milliók tiltakoznak a gazdaságot sújtó korlátozások ellen, az egész járványt érdekcsoportok machinációjának tekintik. Egyesek a tudományos eredményeket nevezik sarlatánságnak, és azoknak hisznek, akiket a tudomány sarlatánoknak tart. Ez egy szellemi polgárháború.

Kisebbséget alkotnak azért az avatott tudományt bírálók Európában és Európán kívül egyaránt. Akárhogyan is, ez a fajta meghasonlás – a szó minden értelmében – súlyosan beteg dolog. Ennek a fajta társadalmi, szellemi tudathasadásokat magában rejtő betegségnek a gyógyítása csak akkor lehetséges, ha összefognak egymással a nemzetközi politika és a nemzetközi tudományos élet mérvadó szereplői. De nem hagyják ki a nemzetállamok vezetőit sem, legkevésbé az önkormányzatokat, városokat, városi-falusi közösségeket. Mert – mindent egybevetve – a bajok orvoslása hatékonyan csak helyi szinten működik jól. Globális döntéshozatal önmagában véve nem elegendő, mert a kisember nem bírja elviselni, ha feje felett döntenek. Jobban bízik saját nemzetében, különösképpen abban, amit helyi szinten tapasztal, mármint, ha az hasznos és jót eredményez.

De. Globális megközelítés nélkül pláne nem lehetséges megállítani az emberiség közeli és távolabbi jövőjét fenyegető többi várható humánkatasztrófát sem:

-a globális klíma krízist,

-a biodiverzitás gyorsuló hanyatlását (az állat- és növényvilág részleges halódását) illetve

-a Covid-hoz képest is potenciálisan sokkalta veszélyesebbnek nevezhető egészségügyi járványt: tudniillik az antibiotikumoknak ellenálló, azokat semmibe vevő bacilusok félelmetes erejű támadását értsd: a gyógyíthatatlannak tűnő betegségek, ismeretlen kórokozók szaporodását.

A Covid járványnak és a párhuzamos katasztrófa veszélyeknek a végén több lesz a haszna, mint a kára. Ugyanis, tetszik-nem-tetszik, kénytelenek leszünk mindannyian háttérbe szorítani a napi politikai-gazdasági-társadalmi problémákat, mert most az életünk, az emberiség élete forog kockán.

A Covid konkrétan riadóztatja az emberiséget. Országhatárokat nem ismerő, félelmet keltő terjedésével valóban tényszerűbben járul hozzá, ahhoz, hogy együttesen, egy csomagban kezeljék a kormányok, a tudomány emberei és a nemzetek a gyógyíthatatlannak tűnő összes betegséget, a klímakatasztrófát, a biodiverzitás leépülését és az antibiotikumoknak ellenálló bacilusok szaporodásának ügyét. Azt, hogy közöttük bizonyosan léteznek vagy erősen gyaníthatóan léteznek összefonódások.
A Covid problematika és a klímakatasztrófa között nyilvánvaló az összefüggés, erről szól friss tanulmányunk.

Összefügg? Amennyiben?

Amennyiben – paradox módon – a járványnak köszönhetően, egy tisztább levegőjű környezetet tudtunk ma összevetni a járvány előtti koszosabb természeti környezettel. 437 európai városban, településen mértünk értékeket és pénzügyi károkban is számszerűsítettük őket.
Például Budapest minden egyes lakójának 677 ezer forintjába kerül a szennyezettség okozta egészségügyi kár. Azaz ennyi pénzt lehetne megtakarítani, ha kevesebb lenne a dízel autó, a közlekedési eszközök körében főszereplők lennének a nulla szennyezettségű járművek, ha átszerveződne, környezetbaráttá változna át a mindennapi élet és ha sokkal több lenne a természetes zöldövezet a városban.
És ez egész Európa minden nagy- és kisvárosára nézve nagyjából így van.

A vírusnak köszönhető, hogy egészségesebb környezetben élünk ma, mint tavaly ilyenkor?

Paradox módon: igen. Műholdfelvételek milliói tanúsítják, hogy a vírus által leginkább sújtott régiókban, városokban – mert hogy visszaesett az gazdasági tevékenység, az emberek kevesebbet autóznak – visszaesett mindenféle környezetszennyezés, jelentősen javult a levegő minősége, és csökken a légúti betegségekben újonnan szenvedők száma, némileg a szív-és érrendszeri megbetegedések is visszaszorulnak.

Éljen soká a Covid? Ez akkor az üzenet?

Ez természetesen abszurditás.
Csupán adalékkal szolgáltunk ahhoz, hogy a humán katasztrófák összefüggnek egymással. A Covid megjelenéséhez és globális terjedéséhez erősen gyaníthatóan ahogy a rákhoz, a szívbajokhoz, a magas vérnyomáshoz, a légúti betegségekhez bizonyítottan – igenis hozzájárul a légszennyezés súlyosbodása.
A Covid ráébreszt mindannyiunkat, hogy az emberiségnek merőben más módon kell élnie a jövőben ahhoz, hogy fennmaradjon. Nem a távoli jövőről van szó – ez a félelmetes, a Covid itt és most támad. Az antibiotikumoknak ellenálló bacilusok szintén már most veszélyeztetik emberek százmillióinak életét, állat és növényfajok sokasága napjainkban hal ki örökre.

Más életforma? Azonnal? Felülről jövő vezényszóra? Ezt nem fogadja el az emberiség. Az ember természetéből adódóan független lény, szabadságot akar és nem engedi a legvégén, hogy diktáljanak neki, minden lépését ellenőrizzék

Felülről diktálva, karhatalmi erővel netán, ezt valóban nem lehet megcsinálni. Az embert képtelenség tartósan irányítani a feje fölött, általa nem ismert, idegennek gondolt emberek által meghozott intézkedésekkel.
Éppen azért van szükség továbbra is a nemzetállamokra, azokon belül főként önjáró, autonóm városokra, kis-és nagy közösségekre, mert csak ezek tudják hatékonyan végrehajtani a közös, „globálisan működtetett józan ész” ajánlásait.
Csak a mindennapi életében, önkormányzatok, autonóm közösségek szintjén lehetséges, hogy a helyi sajátosságok figyelembe vételével, azok integrálásával kezeljük a bajokat.
A katasztrófák várható bekövetkeztének tudata önmagában véve vált ki rettegést, depressziót, azokon keresztül fizikai betegségeket: fiatalban, öregben egyaránt. A magányérzet elhatalmasodása akár tömeges öngyilkosságokhoz is elvezethet.
A közösséghez tartozás, az ipar és technológiák fejlődésének, fejlesztésének is a közösség-fókuszúvá terelése, tehát környezetbaráttá válása tűnik az egyedüli ellenszernek, gyógyszernek az ilyesfajta járulékos, nagyon súlyos lelki betegségek ellen.
Nincs idő, azonnal váltani kell: mind több napi gazdasági tevékenységet helyi szinten kell elvégezni. Minél közelebb kell dolgozni a lakhelyünkhöz, főként minél közelebb kell megtermelni a napi élelmet. Az élelmiszer-előállítástól, -ellátástól a közlekedésig bezárólag az életünk minden része azáltal válik ugyanis biztonságosabbá, egészségesebbé, ha a termelés és értékesítés egyre jelentősebb hányada lesz átlátható, érthető, ellenőrizhető az egyén számára.
A közösség megtartó ereje ebben a veszélyesebbé vált világban az, amibe kapaszkodhatunk.