Joe Biden „német kiadásban”: Armin Laschet

A meghatározó német kormánypárt új elnöke amolyan személyi garanciája annak, hogy folytatódjék a Merkel-korszak.

Németország – földrajzi, geopolitikai, politikai, világgazdasági és pénzügyi értelemben egyaránt– maga a centrum.

A CDU által a hétvégén megválasztott Armin Laschet pártelnök – nem kizárhatóan az új kancellárjelölt – személyre szabottan képezi le nemcsak a német, hanem sejthetően az egész európai centrumot. Biztosnak látszik, hogy – csendesen, mint Merkel – erősíteni fogja az európai integrációt. A háttérből, mint Merkel, neki megy a populizmusnak, a populista politikusoknak. Interjú Holger Schmiedling rangos német közgazdásszal, a Berenberg bank vezető világgazdasági stratégájával, a Nemzetközi Valuta Alap ex-főtanácsadójával.

Zentai Péter: Meg sem várva a hivatalos amerikai választási végeredményt, múlt novemberben, a legelső német politikus, aki gratulált Joe Biden-nek nem más volt, mint Armin Laschet. Mintha előre borítékolta volna, hogy két hónappal később őt választják meg a legnagyobb német párt elnökévé és ezáltal nem kizárhatóan Németország új kancellárja lehet az idén, a nagy Angela Merkel utódja… Tévedek?

Holger Schmiedling: Ahogy fogalmaz, az valamiféle összeesküvés-elméletet sejtet. Ami nyilvánvalóan nem húzódik meg a friss „sztori” mögött. A legnagyobb németországi tartomány, Észak-Rajna Wesztfália miniszterelnökeként Laschet valódi,  éles versenyben győzött a hétvégén a nálánál karizmatikusabb, és – mindent egybevéve – inkább jobboldali, társadalmi és gazdasági-pénzügyi, tőkepiaci  kérdésekben konzervatívabban liberális, Németországot „hangosabban” naggyá tenni igyekvő politikus-üzletember, Friedrich Merz ellen.

Érdekes és érdemi tematika ugyanakkor, hogy felvetette az új amerikai elnök nevét. Armin Laschet – leegyszerűsítetten, mégsem eltúlzottan – tényleg nevezhető a „német Joe Bidennek”…

Különösképpen az, ha ellenfelét, a most legyőzött Friedrich Merzet a „német Trump-nak” nevezhetnénk…

Németország a világ egyik leginkább kiszámítható országa, a fejlett világ talán legstabilabb nemzetgazdasága. Ugyanez elmondható az ország pénzügyi helyzetéről. Társadalmilag – a legnagyobb országok között – talán itt a legerősebb a középosztály. Az egész ország – földrajzi, geopolitikai, belpolitikai, világgazdasági és pénzügyi értelemben egyaránt – maga a centrum.

És ez így van jól, ezt kell tudni fenntartani. És ennek egyik személyi garanciája, ha olyan tipikus „centrum-politikusok” irányítják az országot, mint amilyen Merkel, illetőleg mostantól talán Armin Laschet.

Sem a migrációs nyomás, sem előtte a nagy pénzügyi-gazdasági világválság, sem a mostani járvány nem okozott társadalmi vészhelyzetet. Mind e mögött – így vagy úgy – de tagadhatatlanul meghúzódik Angela Merkel meghatározó politikusi irányító szerepe. Mármost, egy ilyen, másfél évtizedes személyi sikertörténetet is felmutatni képes országban egyszerűen nem lenne képes hatalomra jutni „egy igazi Donald Trump”.

Friedrich Merz, a hétvégi verseny második helyezettje, legfeljebb annyiban hasonlítható Trumphoz, hogy – német viszonylatban – sokkal több egocentrizmus (énközpontúság) jellemzi, mint bármely más komoly német politikust.

A jelek szerint még ez a viszonylagos „trumpiasság” is túl soknak bizonyult kereszténydemokrata párt döntéshozóinak…

Az elmúlt másfél évtized igazolta, hogy Németországnak az a legjobb, ha akár további másfél évtizeden át is Merkel irányít.

Olyan, aki szinte észrevétlenül tud szuper hatékony lenni, aki úgy tud mindig elsőnek célba érni, hogy közben alig látjuk a versenyzők között. Mellesleg ő az élő bizonyítéka: mennyire tévúton járnak azok – médiaszakértők, politológusok, közgazdák, egyszerű emberek, világszerte – akik a látványosan erős vezetőkben, újfajta valamiféle diktátorokban vélik megtalálni a problémák kulcsát.

Holott például Németország vagy a skandináv országok, a Benelux államok, az objektíve, igazolhatóan a legjobban teljesítő országok, az utóbbi évtizedekben szinte észrevehetetlen, nem önimádó, nem nacionalista, vezérnek, „leadernek” legkevésbé sem nevezhető politikai sztárok nélkül érték el a kiemelkedő eredményeket. Az USA viszont  – mindent egybevetve – inkább gyengült, mint erősödött egy önmagát ultraerősnek prezentáló ember elnöksége alatt.

A érdem alapon, bizonyíthatóan tartósan sikeres országok, nemzetgazdaságok irányító „menedzserei” nem ellenségképeket keresgéltek állandóan, nem küzdőtérként, élet-halál harcok színtereként, hanem mindannyiunk, az emberiség közös tulajdonaként tekintettek és tekintenek a világra.

Merkellel az élen, a kereszténydemokrata döntéshozók, elnök-választók többsége – amint Laschet győzelme igazolja – továbbra is ilyen embert akar látni a CDU élén.

Ilyen vezetőt tartanak a jelek szerint  a párt, az ország, Európa és a világ közös érdekének…

Persze, akár úgy is interpretálható ez a választás, hogy a háttérből egy „láthatatlan leader, egy de facto diktátor”, Angela Merkel mozgatta a bábukat…

Ez nem interpretálás kérdése: Angela Merkel nyilvánvalóan Armin Laschet-et támogatta. De nem azért, hogy ő maradjon „háttér-elnök”, szeptembertől esetleg „háttér-kancellár”, hanem azért, mert Laschet-ben érzékelte a jelöltek közül azt az embert, aki számára kétségtelenül nem önmaga a legfontosabb, hanem az ügy, amit képvisel.

Mi az ügy, amit képvisel?

Európai Németország.

Mind több, de nem hirtelenül óriási jelentőségűre „hizlalt” Európa és mind kevesebb, de nem hirtelenül nagyon „lefogyasztott” nemzetállam…

Legyen szó járványról, legyen szó Amerikáról, Kínáról, Oroszországról, a környezet megóvásáról, a klíma változásról, a digitalizációról: mindenben egyre inkább összehangolni a különböző érdekeket… Mintsem hagyni, hogy bárki konfliktusokat generáljon, hogy az „oszd meg és uralkodj” elvet érvényesítse saját hazáján belül és kívül, egyaránt.

Armin Laschet tehát nem okozhat különösebb jókedvet a populisták körében. De mit hozhat Amerika, Oroszország, Kína és főként az EU számára?

Ezek a kérdések akkor válnak kritikussá, ha a pártelnöki szék után tényleg őt választják meg kancellár-jelöltjüknek is a keresztény pártok.

Ehhez azonban már most egyértelműen kell igazolnia, hogy – és itt jön megint a képbe a Laschet-hez hasonló személyiségjegyeket felmutató amerikai Joe Biden – minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse Bident Amerika megtépázott világhatalmi tekintélyének visszaállításában.

Laschet – ahogy Merkel – irtózik attól, hogy nagyobb, jóvátehetetlen károkat kockáztatva oldódjanak meg gazdasági-kereskedelmi, politikai feszültségek – bárhol a világban. Ilyen veszélyeket továbbra sem szabad felvállalnia Németországnak Oroszországgal és Kínával szemben. Nyíltan kritikusnak kell lennünk velük szemben, de nem hagyhatjuk lerombolni a gazdasági-pénzügyi kapcsolatokat, mert azok nemcsak a német tőkének, nemcsak a német embereknek, hanem mindenkinek, az egész világnak az érdekeit szolgálják.

Itt és most mindenekelőtt azt kell tudnia felmutatni, hogy aktívan segíti az EU-t és Amerikát, hogy ők ketten a lehető legnagyobb egyetértésben kiállnak – a német kereszténydemokrácia által erősen képviselt – olyan értékek mellett, mint az elesettekkel, a bajba jutottakkal, a megtámadottakkal való aktív szolidaritás.

Migrációs ügyekben Laschet ugyanazt fogja képviselni, mint Merkel. Ahogy Merkel, úgy Laschet, egyetlen nagy probléma kapcsán sem mutatkozhat „kíméletlennek”. Aktuálisan sem azokkal a milliókkal, akik vállalkozókként vagy munkavállalókként hátrányt szenvednek a járvány okozta lezárások miatt, sem azokkal, akiket maga a járvány veszélyeztet, értsd az idősebbekkel. Egy német vezető politikus, a kancellári szék esetleges várományosa, bárki legyen is az – sem történelmi, sem pragmatikus okokból – nem teheti meg, hogy ne legyen maximálisan oltáspárti, még akkor sem, ha a közvélemény nem csekély hányada mintha ellenezné a járvánnyal kapcsolatos kemény döntési procedúrát. E témában azonban a politikai vezetés Németországban egységet mutat.  Armin Laschet vagy Angela Merkel, vagy akár a jelenlegi még koalíciós partner szociáldemokrata párt, és a majdani várható koalíciós partner, a Zöldek pártja, minden reálisan szóba jövő egyéb kancellárjelölt az eddig gyakorolt járványügyi és oltási „rezsim” töretlen folytatását akarja.

Mi lesz idén a német gazdasággal? A német iparral, bankokkal?

Az idő Armin Laschetnek dolgozik, pontosabban a Merkel nevével fémjelzett politikának, amit Laschet örököl és várhatóan folytatni fog… Németország a múlt évben a prognosztizáltnál csekélyebb veszteséget szenvedett el, „csak” négy-öt százalékos visszaesést. Ugyanakkor az idén – szinte borítékolhatóan – 4-5 százalékos növekedésre számíthatunk. 2022-re pedig ennél is erőteljesebbre. Ebben a „hőmérőként funkcionáló” tőkepiacok már a múlt év végétől töretlenül hisznek, „fogadnak az erősödő Németországra”.  A „Germany rally” folytatására érdemes számítaniuk a kis- és nagy befektetőknek.

Németország export-gazdasága – relatíve – extra rövid idő alatt képes visszaállni a tavaly előtti szintre, de sokkal inkább környezetbarát, modernizáltabb, jövőorientáltabb kivitelben.

Armin Laschetnek nem az lesz a küldetése – már csak azért sem, mert nem is ilyen a személyisége – hogy mindezt jó nagy dobra verje, hanem az, hogy mindezt nyugodtan, határozottan, de önmagát nem előtérbe tolva, levezényelje. Személye megelőlegezi, hogy újabb felvonása következik a Merkel-korszaknak.