Szép jövőt!

A dolgok rendben vannak. A dolgok nincsenek rendben. Ez is, az is kiolvasható abból, amit a gazdaságra, társadalomra és geopolitikára fókuszáló, londoni székhelyű Fitch Solutions egyik vezetője mond el. Yoel Sano a portfolio.hu budapesti gazdasági konferenciájának (Budapest Economic Forum) vendégeként adott interjút az Alapblognak, több olyan témát és összefüggést is érintve, amelyről a fórumon nem esett szó. A beszélgetés alapja, hogy a Fitch Solutions átfogó elemzéseket készít a világpolitika, a világrend várható alakulására nézve – húsz éves távlatokban.

Zentai Péter: Az évtizedek óta uralkodó világrend drámai átalakulásának komoly esélyeire figyelmeztetett budapesti elődadásában. 

Ebből kiindulva és konkrétan a törökök által indított háború apropóján kérdem: lehet, hogy a NATO egyik kiemelkedően erős tagországa, Törökország ki fog lépni az Észak-atlanti Szövetségből és esetleg követői is lesznek, például a törökökkel stratégiai viszonyt ápolni készülő Magyarország?

Yoel Sano: Törökország kétségtelenül nemcsak a NATO, hanem az egész világ egyik legrobusztusabb, legjobban felszerelt, legelszántabb hadseregével rendelkezik, amely – létszámát tekintve – csak az Egyesült Államokéhoz hasonlítható. Törökország – ahogy tapasztaljuk – Oroszországgal egyetemben maximálisan kihasználja külpolitikai, geopolitikai céljai megvalósítása érdekében az Amerikán belül kialakult belpolitikai helyzetet és Donald Trump, az amerikai elnökök történetében példátlan külpolitikai „szuverenitását” és kiszámíthatatlan kísérletezéseit.

A tény az, hogy ahol ma vákuum van, oda mind az oroszok, mind a törökök „bepréselni” igyekeznek magukat.  Ezt pedig nem csinálják sikertelenül.

Az egész Közel-Keleten lassan, de biztosan Oroszország válik a legfőbb „úrrá”, miután Amerika – kimondva-kimondatlanul – kivonulni látszik a hatalmas stratégiai jelentőséggel bíró térségből. A térség „kettes számú urává” pedig – nagyon látványosan – Törökország válhat. Az eddigi világrend erodálódásának ékes bizonyítéka, hogy a törökök – komolynak vehető nemzetközi ellenállás nélkül – foghatták magukat és bevonultak Szíriába, a kurd néppel pedig gyakorlatilag azt tesznek, ami csak jól esik nekik.

A kérdésemre visszatérve: Törökország és a világrend erodálódását, a vákuumhelyzetek szaporodását saját öncéljaikra hasznosítani készülő többi más kormány vajon elszánja-e magát a következő években arra, hogy „kiszálljon” eddigi szövetségi kapcsolatrendszeréből és szövetségeseket váltson?

Törökország erre kétségtelenül a legesélyesebb. Elemzéseinkből fakadó prognózisunk szerint húsz éven belül Törökország annak a várhatóan létrejövő új szövetségi rendszernek lesz tagja, amely Kína és Oroszország vezetésével, az úgynevezett Sanghaji Együttműködési Szervezet keretében jön létre. Nyilván lehetnek majd Törökországnak követői, főként olyanok, akik – noha jelenleg még a nyugati érdekszférának az integráns részesei – azért most már látványosan térnek le a közös útról és lépnek rá valamiféle külön útra. Ennek szimbóluma, hogy támogatják, legalábbis megértéssel viszonyulnak a törökök által kezdett új háborúhoz.

Ez a különutasság, amely – különböző módokon jelentkezik Londonban, Varsóban, Budapesten, Rómában – elvezethet-e nemcsak a NATO, hanem az Európai Unió széteséséhez is? Ez a tematika reális fenyegetést hordoz-e magában, mégpedig olyat, ami a világgazdaságot ugyancsak – szenzációhajhász kifejezéssel élve – „romba döntheti”?

Mind a NATO, mind az EU fragmentálódása, e folyamat nyilvánvaló beindulása is már rendkívüli geopolitikai rizikó. Minden olyan fejlemény együttes ilyen gigantikus kockázat, amelynek nyomán felbomolhat a világháború és alapvetően a vasfüggöny lebomlása után kialakult európai rend. A mai, az aktuális helyzetből egyelőre – és ez még a legjobb szcenárió – reálisan arra következtethetünk, hogy az EU formálisan és – részben tartalmilag is – túléli a következő húsz évet. Mégis azonban egy, a jelenlegihez képest, sokkal lazább szervezetté, integrációszerű tömörüléssé válik. E mögött elsősorban a nacionalizmus-populizmus és az ehhez kapcsolódó protekcionista tendenciák tartós jelenléte húzódik meg. A populista politika némelykor gyengülhet ugyan a következő időszakban, de alapvetően – tendenciáját tekintve- inkább erősödni fog- értékelésünk szerint.

Nem túl bíztató jövőkép. Olyan, amiből háborús konfliktusok is származhatnak. Nincs igazam?

A várható fejleményeket árnyalhatják olyan tényezők, mint hogy kik és milyen programmal fogják irányítani a jövőben az Egyesült Államokat. A „Nyugat leépülése” kordában tartható abban az esetben, ha az Egyesült Államok megint a lehető legkomolyabban veszi a NATO-t és ismét felvállalja annak politikai-katonai vezetését, illetve ha az EU beindítja saját- a NATO-hoz kapcsolódó – komoly védelmi-katonai szövetségét, amely lényegében kizárólag az (európai) kontinens biztonságát tudná garantálni. Annak is látni esélyét, de csak a távolabbi jövőbe tekintve, hogy létrejön egy páneurópai biztonsági szerkezet, amelynek nem ellenfele, hanem partnere Oroszország. Ezzel a gondolattal egyébként – különböző motívumok mentén – de újabban láthatóan szívesen „játszik” el például a magyarok és a franciák első számú vezetője.

Azt vettem ki Budapesten elmondott szavaiból, hogy a Fitch Solutions-nál nagyobb esélyét látják Donald Trump újraválasztásának, mint annak, hogy demokrata párti lesz Amerika legközelebbi elnöke. Mik az indokaik?

Az elnök egyéniségében, sokak számára visszataszító, de talán még többek számára optimizmust, elszántságot sugalló megnyilvánulásaiban kétségtelenül rejtőzik valami, ami egyszerűen valósággá „varázsolja” jóslatait. Ez leginkább a tőzsdék, az amerikai tőkepiacok szereplőinek viselkedésében képződik le.  A megannyi, objektíve figyelmeztető, óvakodásra, sőt a tőzsdéktől való visszavonulásra intő jel halmozódása ellenére, Donald Trump sikerrel „szuggerálja” a „játékosokba” és általában az amerikai polgárokba, hogy „Amerika a világ legjobb, legbiztonságosabb helye és minél inkább függetleníti magát a világ többi részétől, annál jobb neki”. Szóval, akár hosszabb ideig is fenntartható ez az amerikai „boom” korszak, éppenséggel Trump hatásának köszönhetően, nem szólva arról, hogy gazdaságpolitikája – rövid távon – tényszerűen akadályozza a tőzsdei és egyébként pedig a gazdasági visszaeséseket.

Tehát a szó szoros és átvitt értelmében a piacok állapota segíti leginkább Trump újraválasztási esélyeit…

Igen, de rendkívüli veszélyeket rejt mégiscsak Trump jövőjére nézve, hogy – elbizakodottságában – képes geopolitikai katasztrófákat előidézni. Ez stratégiailag ellene szól. Mint ahogy azt sem szabad elfelejteni, hogy csodák nincsenek, bármennyire is erős a személyes hatása a tömegekre, köztük kiemelkedően befolyásos piaci szereplőkre, közgazdászokra is, egyáltalán nem zárható ki, hogy a világ nyugati részére objektíve „ráköszönt” a recesszió. Továbbá itt és most nem jósolható meg milyen mértékben hat az újraválasztási esélyre mindaz, ami kiderül majd a Trump ellen beinduló alkotmányos vádeljárás során.

Önök húsz éves távlatokban is gondolkodnak Európa és az egész világ jövőjének geopolitikai és egyéb téren várható alakulásáról. Ámde, mindaz, amiről kérdezem, kivétel nélkül olyan kihívás, amely a jelen aktualitásaiból származik. Lehet, hogy óriási hibát követek el, mert elhitetem magammal és az olvasókkal, hogy a jövőt illetően kerestetem a válaszokat, miközben semmi mást nem csinálok, mint csakis a jelent firtatom?

Geopolitika kapcsán ez örökös dilemma. De arról tényleg ajánlatos még szót szólni, hogy mindaz, ami a következő húsz évben várhatóan ténylegesen lejátszódik a klíma módosulása, a technológia és az urbanizáció kapcsán, annak kiemelkedő jelentősége lehet geopolitikában, gazdaságban, társadalmi fejlődésben (vagy visszafejlődésben) egyaránt. A legsúlyosabb globális kihívások körébe soroljuk, hogy a nemzeti kormányzatok – szerkezetüknél, munkastílusuknál, a választási rendszereknél fogva – túlnyomó többsége nincs felkészülve, sőt alkalmatlan a felgyorsuló és az egyelőre megállíthatatlan városodás, városi túlnépesedés kezelésére – Afrikában és Ázsiában tragikus és egyre tragikusabbá váló szituációról van szó. Az „ultra urbanizálódás” társadalmi robbanásokkal fenyeget: a közszolgáltatások, egészségügyi, közlekedési, oktatási ellátások rémessé váló romlása miatt.

Továbbá: most már nemcsak beszélni való, hanem tragikus, nagy valószínűséggel véres háborúkat kiváltó, éhség krízissé fajul az egészséges víz hiánya a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsia egyes részein.

Ezekhez képest közhely számba mennek, de ténylegesen elkerülhetetlenek azok a beláthatatlan társadalmi következményekkel járó krízisek a következő húsz évben, amelyeket a megállíthatatlan és részben nagyon is szükségszerű robotizálódás, az abból fakadó mesterséges intelligencia térhódítása, egy a jelenleginél ezerszer intelligensebb internet, továbbá a világűr militarizálása fog hozni. Arról nem is szólva, hogy a technológiai forradalom új fordulója szükségszerűen fogja megteremteni az általános, mindenkinek járó jövedelem bevezetését (basic income). Csakhogy nem mindenütt és nem egyszerre. Ebből óhatatlan és beláthatatlan konfliktusok keletkeznek országokon belül és országok között.