Kamatemelésből lakásáresés – Mi köze az alapkamatnak a milliós fővárosi négyzetméterárakhoz?

Magas alapkamat, magas kötvény és banki hozamok – ez volt 20. század megszokott gyógymódja inflációs métely esetén. Ilyen környezetben a vállalatoknak drága a beruházás, a fogyasztónak pedig a fogyasztás (hiszen elesik a magas kamattól, ha elkölti a pénzét). A kamatemelés fékezi tehát a gazdaságot, csökkenti az inflációt.

Csak 2021-ben a 20. század már durván elmúlt. Ez az infláció nem az az infláció. Ezt a 2021-est egészen sajátságos tényezők fűtik, amelyek mindegyike kapcsolatba hozható a pandémiával (karanténnal), a kilábalás hónapjaival.

Nézzük például az Egyesült Államokat. Az infláció emelkedésében egyértelműen szerepet játszik

  • a kínálat akadozása,
  • a munkaerőpiaci anomáliák (3-4 millió ember még mindig hiányzik a munkaerőpiacról, pedig kereslet lenne rájuk),
  • a logisztikai bonyodalmak (a chiphiány egy jó indikátora ennek),
  • a lakosságnak kiosztott pénz, amit nagyon szeretnének elkölteni, de eddig nemigen sikerült, vagy
  • a nagyrészt szintén a kereslet-kínálat egyensúlyának megborulása miatt világszerte emelkedő nyersanyag- és energiaárak.

Egészen biztos vagyok abban, hogy az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő, Fednél is tudják, mennyire nem a huszadik században vagyunk. Talán még az Európai Központi Banknál is. Ott se gondolják, hogy miután egy évtizeden keresztül tartották szubminimumon a kamatot nullaközeli reálgazdasági inflációs hatással, a tőlük továbbra is teljesen független inflációt kamatemelésekkel fékezhetik meg. Ott se gondolják, hogy ha az energiaárak, a nyersanyagárak, a munkabérek, a chiphiány és a zoom meetingek nem az alapkamattól szálltak el, akkor visszajönni majd attól fognak.

Változást az hoz majd, ahogy szépen lassan helyrerázódnak a karantén gerjesztette egyensúlytalanságok. Segíthet még esetleg az is, ha a gondolkozás nélküli zöldülés helyett valahogy tervezettebben verjük szét az európai energiaellátást.

De ez se az alapkamat.

Segíthet esetleg, ha egy pattanásig feszült munkaerőpiacon az állam nem úgy költekezik, mintha mindenképpen választásokat kéne nyernie.

De ez se az alapkamat.

Valami másra gondolhatnak. Arra, hogy ugyan a fogyasztói árakra (a tejére, fridzsiderére, focilabdáéra…, mert ilyen és ezekhez hasonló termékek árát méri a klasszikus inflációs mutató) az elmúlt 10 év mennyiségi lazítása nem hatott, de valamit azért nagyon sikerült felverni: a befektetési eszközök árait.

A világ legpopulárisabb tőzsdeindexe, a legnagyobb amerikai vállalatok részvényárfolyamainak mozgását követő S&P 500 az elmúlt évtizedben négyszerezett (!). A kötvény, bitcoin és Stradivari hegedű árak talán még ennél is feljebb mentek, de ez még hagyján, hiszen ezek hedgefund menedzserek és szubkultúrák homokozói. Ezek drágulásától nem zakkan meg senki.

Csak sajnos a pénzbőségtől az egyik legnagyobb befektetési eszközosztály, az ingatlan ára is felfúvódott, amiből azért már vannak társadalmi feszültségek. És igen, a 10 év alatt háromszorozó budapesti panellakás árakat is nagyrészt az alacsony kamatok fűtötték. És igen, az alacsony magyar (cseh, lengyel, román) kamatokat is Mario „Whatever it takes!” Draghi, Bernanke, Yellen és Powell (az európai és amerikai jegybankok vezetői) intézték. Talán így érthető, miért lehet azt mondani, amíg az S&P 500 emelkedik, addig – ha a nagyobb kurucságokat megússzuk – a budapesti ingatlanárak is fognak.

Az alsó hangon egymilliós budapesti négyzetméterárak pedig már a Fednél is kiverték a biztosítékot. Úgyhogy nem csoda, hogy kapva-kapnak az alkalmon és nekiállnak az inflációval árnyékboxolni – végre van ürügy a kamatemelésre, még ha esetleg esik is majd rá néhány részvény ára. Talán még a bitcoiné, a hegedűé és az ingatlané is.

Mert igen, ha az alacsony kamatok felnyomták a lakásárakat (hiszen nem volt olyan alternatíva, ami a bérleti díjhoz hasonlóan biztos hozamot termel), akkor a magas kamatok lefelé fogják (hiszen eladom a lakást és veszek a pénzből immár ismét kamatot produkáló államkötvényt, amivel semmi nyűg nincsen).

Tibor és Klára várakozása

A bejegyzés elején említett folyamaton kívül azért másképp is hathatnak a kamatok. Az egyik ilyen mechanizmus a várakozások kezelése. A várakozások az a faktor, amin keresztül az átmenetinek ígérkező karantén végi inflációból tartós áremelkedés lehetne. Jó illusztráció a működésére az unortodox gazdaságpolitika hazája, Törökország. Ha Erdogan azt kiabálja, hogy a tüzet nem vízzel kell oltani, hanem benzinnel, sőt locsolja is, akkor nem csoda, ha az egész ország nagy és egyre nagyobb leégésre számít és ennek megfelelően fog viselkedni – például menekül a lírából, tovább gyengítve azt, további inflációt gerjesztve.

Békeidőkben azonban ezt egy kicsit tankönyvszagú hatásnak érzem. Sok helyen dolgoztam már, de eddig sehol se rúgtam be azzal a HR osztály ajtaját, hogy számításaim szerint idén hat százalékkal emelkedik a fogyasztói kosaram ára, ezért 8 százalék béremelést követelek. De lehet, hogy az én bértárgyalói képességeimmel van a baj, januárban korrigálok.

Ilyen ajtóberúgás deficittel pedig nehéz elhinnem, hogy a gazdaság szereplői annak tükrében fognak másként viselkedni mondjuk Magyarországon, hogy 3 vagy 6 százalék inflációra számítanak az MNB kamatpolitikáját figyelve… Tehát Tibornak és Klárának arról fogalma sincs, hogy az olaj árát (és ezzel az inflációt) nem az MNB-ben emelgetik, arról viszont van, hogy a hány százalékra emelt kamatfolyosó plafon az, ami elégséges az inflációs várakozások letörésére…? És ezen várakozásuk tükrében fogják előre megemelni a szolgáltatásaik árát…?

Szóval hiszem is, meg nem is az ár-bér spirál létezését, és hiszem is, meg nem is, hogy ennek alakulásán az alapkamat segíthet. Viszont Magyarországon van egy másik tényező, aminek a létezésében furcsa lenne nem hinni:

A forint árfolyama

Ahogy Törökország esetén láttuk, az olyan országokban, ahol még saját devizával fűtenek, nagy bajok lehetnek. És ha valamire tud hatni egy ország jegybankja az alapkamattal, az bizony a deviza árfolyama – erre megint Törökország az ékes példa, ott az „alacsony” alapkamatot használják a líra megsemmisítésére.

De nem kell ilyen messze menni, hiszen folyamatosan gyengülő devizánk nekünk is van. És hogy ez miként hat az inflációra? Egy kiváló indikátor erre, hogy vajon miért kerül most, 80 dolláros olajárnál 500 forintba egy liter benzin, ha 2012-ben, 110 dolláros olajárnál csak 450 forint volt, 2009-ben, 140 dolláros olajárnál pedig csak 300 forint? Igen, részben a gyengülő forint okozta inflációt látjuk (bár az áfa és egyéb adók is emelkedtek közben), amire a válasz a 480 forintos benzinárral lesapkázott ország, annak minden negatív és negatív gazdasági és társadalmi következményével.

BS helyett

Hadd összegezzem a tanulságokat! Jegybanki kamatemelések beruházásokat drágítani és így gazdaságot lassítani tudnak, de egyrészt azt nem szeretnének (Virág Barnabás: utolsó bekezdés), másrészt az a most látott inflációra nem hat.

Befektetési piacokat esésbe hajszolni is tudnak a jegybanki szigorítások, ami az USA-ban a lakosság vagyoni helyzetén és fogyasztói bizalmán keresztül ugyan lassítaná az inflációt, de azt se akarnak. Magyarországon meg sajnos nincs érzékelhető kapcsolat lakosság és részvénypiacok közt, ezért ez a hatás nem is létezik.

Valójában (persze nem az USA-ban) az inflációra és a várakozásokra a devizaárfolyammal tudnának hatni, de az MNB határozottan tagadja, hogy a forint árfolyamát figyelnék. (Virág Barnabás: „Döntéseink egyetlen horgonya az infláció.”)

Na, viszont, ha ekkora a káosz, akkor javaslom az euró bevezetését. Az inflációt biztosan drasztikusan csökkenti.