Kelet-Németország: erősnek akar látszani, de csak gyengíti magát?

Az AfD párt erőteljesebb színrelépésével, választási sikereivel gyengíti Kelet-Németországot, holott a kelet-német szavazók ennek az ellenkezőjét hiszik. Az az igazság, hogy az országrész főként amiatt „szenved”, hogy nem lakja elég ember, pláne nem fiatal ember. Bevándorlókat kellene befogadniuk, ehelyett a vasárnap zajlott választások eredményei ezt üzenik a potenciális nyugat-német és külföldi bevándorlóknak, munkaerőnek: „nehogy oda menj, mert csak bajod lehet belőle”.

A Halle-i székhellyel működő IWH elnöke, Reint Gropp szerint a külföldi tőke és az egyetemi, kutatási szféra is várhatóan visszafogja magát azok után, hogy két keleti-német tartományban, Brandenburgban és Szászországban óriási számban szavaztak az idegenellenességével és szélsőjobboldali propagandájával elhíresült pártra a polgárok.

Az interjúalany azonban nem számít arra, hogy az AfD erősödése Kelet-Németországban átterjed Nyugat-Németországra. A dolgok mai állása szerint Kelet-Németországnak a nagy károkat saját maga okozza.

Zentai Péter: Bejött hát, amire néhány héttel ezelőtti beszélgetésünkben inkább én számítottam, mint Ön. Tudniillik, az Önöknél szélsőjobboldalinak nevezett, másutt inkább populistaként számontartott AfD párt egészen kiváló eredményeket produkált a legfejlettebb keleti német tartományban, Szászországban és Brandenburgban úgyszintén. Szóval, mégis csak az a tanulság, hogy a keleti németek és a nyugati németek mentalitásában kell keresni a különbséget – ahogy én mondtam?

Reint Gropp: Néhány héttel ezelőtt erre a felvetésre határozott nemmel feleltem. Ezt most is fenntartom, de hozzá kell tennem azt, amit a múltkor elmulasztottam kiemelni: az itt, Kelet-Németországban élő, főként 45 évnél idősebbekben az egykori NDK kialakított egy sajátságos, akkoriban -kívülről nem feltételezett- természetellenes nemzettudatot. Az egy – mai szóhasználattal – populista rezsim volt, amely a tömegek tudatának kizárólagos befolyásolásával képes volt olyan, a nyugati, liberális rendszerben elképzelhetetlen „mutatvány” végrehajtására, hogy egyidejűleg tudott nacionalista és antinacionalista üzeneteket a fejekbe oltani. Folytatta a náci idők közösségi nevelését, napestig ismételgetett olyan jelszavakat a monopolizált sajtóban -szintén a náci időkre hajazva – amelyek lényege: hogy az „NDK a világ egyik legsikeresebb, legirigyeltebb országa, a dolgozó nép paradicsoma, ahol csak a munka, a család és az eszme számít. A nyugati liberalizmus viszont csak az individualistáknak, a dekadens, maguknak élő egyedeknek tud kedvezni, az egész a nép elnyomásán alapul”.
Az AfD által mostanság sugallt megújított német nemzettudat nagyjából megegyezik az egykori NDK-s nemzettudattal, s hoz létre egy kelet-német reneszánszt.  Amolyan felszabadító élményt nyújt tehát az AfD propaganda a volt NDK-soknak, azoknak a tömegeknek, akik – bármennyire is javult effektíve anyagi értelemben az életük az utóbbi három évtizedben – az újraegyesítésben csak valamiféle gyarmatosítást látnak, másodrangú polgárként érzik magukat. Számukra az AfD reménysugárt jelent: hogy végre létezik az egyesített Németországban egy olyan politikai erő, amely jóváteszi az elmúlt harminc év „Kelet-Németország népével szemben elkövetett igazságtalanságait”.

Gyakorlatilag tehát arról van szó, hogy az AfD lett a volt NDK-sok pártja, Kelet-Németország szimbolikus politikai ereje, és ez egy önmagát „spannoló” folyamatnak ígérkezik, mert minél erősebb az AfD, annál erősebbnek érzik magukat a keleti németek.

Vagy igen, vagy nem. Ezt nem lehet megjósolni. Borítékolható valóban, hogy az AfD-vel nem lesz hajlandó egyik fővonalbeli párt sem kollaborálni – kormányzati szinten semmiképpen sem. Németország liberális demokráciájának, az egész – a Második Világháború után – felépült NSZK rendszernek az alapjait kérdőjelezné meg, ha bármely német tartományban együttműködés jönne létre az AfD-vel. Ez a párt – ahogy az európai jobb-populista-nacionalista erők általában – merőben mást mond a világsajtónak, és megint csak mást saját táborának, potenciális szavazóinak. És csak ez utóbbi számít valójában, ami nem más, mint az egész nyugati rendszert megkérdőjelező idegenellenességgel párosított szélsőjobboldaliság, amelyből pillanatokon belül felszínre tud és fog is jutni a hitleri rendszer pozitív revíziója.

De mégsem szabadna – közvetetten sem – lenácizni a volt NDK lakóinak azon részét, amely frusztrációként éli meg az új liberális, pénzközpontú, pénzügyi-gazdasági válságokat magában hordozó világot. Ők ezt nem szeretik, hát persze, hogy arra a pártra szavaznak, amely emlékezteti őket fiatalkorukra, az NDK által kínált – de csak utólagosan -szépnek, rendezettnek, tisztának látszó társadalmi rendszerre.

Amelyet akkor többségükben gyűlöltek és szinte mindannyian a két német állam egyesítését akarták… A jelenlegi német nagypolitikai elit és fővonalbeli liberális média számára mindenesetre nagy kihívás, hogyan kellene minél egyértelműbben leválasztani – a propagandában – az AfD-s szavazókat magáról a pártról, nem hagyni összekeverni a választókat és magát a pártot. Erre egyelőre nincs kielégítő válasz…

Azt azonban észlelni kell, hogy itt elsősorban valamifajta NDK-s reneszánsz jelenség is meghúzódik a dolgok mélyén. Ahogy egyébként különböző régi, sokszor -objektíve- nemzeti és nemzetközi katasztrófát okozó vezérelvű rezsimek restaurálására tett kísérleteket tapasztalunk Kelet-Európában, részben Olaszországban, Franciaországban, teljesen másként pedig Amerikában és Angliában is.

Nyugat-Németországban viszont nem. Még nem. De vajon – Ön szerint – az AfD képes-e a Kelet-Németországban aratott választási sikereit exportálni a Nyugat-Németországba is?

Nem érzékeljük ennek a lehetőségét. Legalábbis egyelőre nem. Inkább azt tapasztalni, hogy Nyugat-Németországban – fiatalabb nemzedékekkel az élen – a világ legsúlyosabb természeti és társadalmi kihívásainak kezelésére fókuszál a közvélemény. Ebben – hangsúlyozni kell még egyszer – nagyban közrejátszik a demográfiai különbözőség a volt NDK és a volt NSZK között. Az előbbiben a választások kimenetelét sokkal erőteljesebben határozzák meg az idősebbek, olyanok, akik az NDK-ban szocializálódtak, és zárt társadalmat preferálnak, az utóbbiban – a bevándorlásnak, a nyitottságnak is köszönhetően – a döntő szót inkább a társadalom ifjabb, mindenesetre fiatalosabban, jövőbe tekintő módon gondolkodó nemzedékei mondják ki. Ez szolgál magyarázatul arra, hogy míg a volt NDK területén az AfD, addig Nyugaton a Zöldek tudják leginkább megszorítani a hagyományos néppártokat, a CDU/CSU-t, illetve az SPD-t.
Németországnak nem egészen húsz százalékát teszi ki a volt NDK, az ország túlnyomó részén – jelenlegi állás szerint – a Zöldek simán megverik az AfD-t, de ez utóbbinál Nyugaton a kereszténydemokraták és tulajdonképpen a szociáldemokraták is sokkal erősebbek. Szóval, társadalmi-politikai értelemben nem látni Németország nagyobbik felén az AfD „ragály” terjedését.

Annak azonban csak lesznek gazdasági következményei, hogy a külvilág, a külföldi befektetők viszont azt vonják le, hogy „ami késik, nem múlik”, a kelet-német tartományok jobbratolódása, nacionalizálódása félelmet válthat ki meghatározó tőkés körökben. Nemde?

Egy dolog bizonyos. Az AfD-s „sztori” a volt NDK-ban objektíve nagyon nem használ az ott élőknek. Az AfD erőteljesebb színre lépésével éppenséggel gyengíti magát Kelet-Németországot: az az országrész egyebek között amiatt „szenved”, hogy nem lakja elég ember, pláne nem fiatalember. Bevándorlókat kellene befogadniuk a keleti tartományoknak, ehelyett a vasárnap zajlott választások eredményei ezt üzenik a potenciális nyugat-német és külföldi bevándorlóknak, munkaerőnek: „nehogy oda menj, mert csak bajod lehet belőle”. Egy-az-egyben ugyanez a külföldi, sőt a nyugati német tőkének is a véleménye: „fölösleges kockáztatni keleti németországi új invesztálásokkal, mert nem kapok majd fiatalos munkaerőt, az ottaniak eleve nem szeretik a tőkést”.
Ha nem mennek, mert nem mernek Keletre menni a nyugati, nyugat-európai és harmadik világbeli fiatalok az AfD által jelentett vélt vagy valós veszély miatt, – sőt, már harminc éve a mindenkori kelet-német huszonévesek körülbelül harminc százaléka folyton „lelép”, Nyugatra távozik – akkor értelmetlennek tartják az egyetemek, kutatóműhelyek is a Keleten való terjeszkedést.
Ez a folyamat, amit az AfD kiváló, de mégsem elsöprő jelentőségű, szereplése jelent a kelet-német politikai színpadon, összességében korlátozottan károsítja az egész német gazdaságot, a kelet-német tartományok fejlődését vitathatatlanul, egyértelműen gátolja. Az ott élő szavazók közel harminc százaléka – akaratlanul is – saját vágyának megvalósulását akadályozza: az AfD-re való voksolással éppenséggel nem a Nyugat-Németország  –  Kelet-Németország közti szakadék szűküléséhez, hanem alapos tágulásához járul hozzá. Ez történt most Brandenburgban és Szászországban.