Kell a marha

Ki gondolná, hogy Kína marhahús importja az Amerikai Egyesült Államokból 134 %-kal nőtt 2018-ban, 2017-hez képest úgy, hogy a védővámok 25%-ról 37%-ra emelkedtek! USA-ban a marhahús-exportőrök jó munkát végeztek tavaly. Az Amerikai Húsfeldolgozó Szervezet szerint közel 1,35 tonna marhahúst értékesítettek 14,5 %-kal emelkedő árbevétel mellett, a korábbi rekord 1,29 millió tonna volt 2011-ben.  A USMEF szerint a Dél-Koreával folytatott élénk üzlet jelentős szerepet játszott a fellendülésben. A szállítmányok 30%-kal nőttek, az ebből eredő bevétel pedig 43,1%-kal. A növekedést segíti a két ország közti szabadkereskedelmi megállapodás is, amely 2012 óta 40%-ról 21,3%-ra csökkentette a vámot. Dél-Korea a világ negyedik legnagyobb marhahús importőre és ott, a marhahús az étrend alapjának számít.

Emlékeznek még arra, hogy 2003-ban a kergemarha-kór következtében szinte összeomlott az amerikai marhahús értékesítése? Az első beteg állat bejelentésének hírére 3 nap alatt 90%-kal esett vissza az export, több ország már akkor betiltotta az amerikai marhahús importját, mikor a hírt hivatalos forrásból még meg sem erősítették, így tett Japán, Mexikó és Dél-Korea a három legnagyobb importőr is. A fertőzés hírére a McDonald’s gyorsétterem-hálózat részvényei 5 százalékkal estek a New York-i tőzsdén, az akkor 13 dollár körüli részvények ma 185 dollárt érnek.