Két Corona vásárlása esetén egy Hirtelen Halál ajándék

Néhány napja már másodszor járta körbe a nemzetközi és a magyar sajtót a hír, hogy a Corona (Magyarországon Coronita) nevű sörmárka számára mennyire rossz ómen a koronavírus (angolul Coronavirus) névválasztása. Bár a sör gyártója, a Constellation Brands szerint a vásárlóik pontosan tudják, hogy a sör és a vírus között a névhasonlóságon kívül semmilyen kapcsolat nincs, éppen ezért nem tervezik megváltoztatni a márka nevét és marketingjét. Két felmérés szerint a vásárlók azonban már nem teljesen ugyanezt gondolják. Az amerikai megkérdezettek 38 százaléka azt nyilatkozta, hogy a vírus okán semmilyen körülmények között nem venne Corona sört, míg további 14% nem akarna nyilvános helyen rendelni az italból. Annak ellenére, hogy ez egy csupán 737 megkérdezett válaszaiból számolt eredmény, még egyáltalán nem biztos, hogy téves a következtetése, a csökkenő vásárlási kedv egy másik elemzési módszertannal is igazolhatónak tűnik. Az eredmény már csak azért is érdekes, mert a Corona értékesítési volumenben a harmadik legnagyobb az Egyesül Államok sörpiacán. Korántsem mindegy tehát, hogy mit gondolnak a márkáról az amerikai fogyasztók.

A „corona beer virus” kulcsszavakra indított google keresések statisztikája szerint jelentősen nőtt az erre keresők száma az idei évben:

A számok nem darabszámot, hanem keresési gyakoriságot mutatnak az idő függvényében. A keresések nem meglepő módon az első cikkmegjelenések körül ugrottak meg nagyon január végén, és újra fellángoltak február 28-a körül, amikor ismét körbejárta a hír a világot. Azóta azonban úgy tűnik felszínen maradt a téma, még nőtt is a keresések aránya. Régiós bontás szerint az elmúlt 30 napban Kínában nőtt leginkább az ilyen irányú keresések száma, de Szingapúr és USA is érdeklődik a névpánik iránt.

A hirtelen jött médiafelhajtást persze jópáran megpróbálják igencsak megosztó módon értékesítésre felhasználni. Volt például olyan szórakozóhely, ahol Corona akciót hirdettek, „amíg a járvány tart” szlogennel. A legutóbbi marketingfogás pedig Belgiumból származik:

Forrás: www.lesacdechips.com

A felirat szerint egy belga szupermarketlánc a következő akciót hirdette: „Jelenlegi vakcina: 2 Corona vásárlása esetén egy Hirtelen Halál ajándék”.

A kiírást végül eltávolíttatták az üzletből, de addigra már megállíthatatlanná vált a feliratból elinduló mém. A vírusmarketing újfent működött.

A Coronát gyártó Constellation brand árfolyama szinte semmit sem reagált a januári hírverésre, míg a múlt heti általános pánikban a második körös hírveréssel párhuzamosan 17 százalékot esett. Azóta a piacot követve újfent emelkedőben van. Kíváncsian várom a negyedéves értékesítési számokat, hogy kiderüljön vajon ez most komoly dolog, vagy csak vihar egy pohár sörbenvízben.