Kínában nem lehetsz Elon Musk

Fontos tanulságot hordoz a kínai vállalkozóknak, ami Jack Ma-val, az Alibaba alapító tulajával történt. Nagy arcot vitt, beszólt a pártnak, államelnökökkel mutatkozott mint globális tényező, ezért a párt vasökle lecsapott rá. A 30 milliárd dolláros részvénykibocsátását betiltották, s őt elhallgattatták. Nyilván megkapta a selyemzsinórt, vagy eltűnsz a nyilvánosságból, vagy mehetsz a sittre. Hacsak nem akarsz úgy járni, mint Sun Dawu milliárdos kínai mezőgazdasági vállalkozó, aki 18 év börtönt kapott, mert ugatni mert, hogy emberi jogok, és hogy rossz a kínai járványkezelés. (Mi az, hogy rossz, ráküldték a covidot a világra.) 18 évet. 67 évesen. Mire kijön, halott ember. Itt csak egy főnök lehet, a pártelnök.

A részvényárfolyam is megérezte a diktatúra vasmarkát, 50%-ot esett a BABA kedvező tőkepiaci környezetben. 400 milliárd dollár részvényesi érték tűnt el, gyengítve ezzel az Alibabának, mint globális játékosnak a jelentőségét, hiszen a részvény fizetési eszköz felvásárlásokban. Aki sokat ér, felvásárol, aki keveset, felvásárolják.

Nyilvánvaló, hogy a Xi-diktatúra az első számú fenyegetés a szabad világra is, ahogy Soros György is írja. Hiszen elkerülhetetlen az összeütközés ott, ahol a nyugati berendezkedés, a szabad, nyílt társadalom alapvetően arról szól, hogy az állam feladata az egyén szabadságának őrzése, a Xi-féle elnyomó rezsim veleje pedig, hogy minden hasonlóé, az egyén akaratának az államé alá rendelése. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kínai vállalkozók, befektetők és újítók elleni támadások a szabad rendszerek malmára hajtják a vizet, és mindenkinek világos lesz, hogy hol érdemes involválni, hova kell vinni a szellemi és fizikai tőkét, és hol lehetsz nyugodtan extravagáns Elon Musk vagy Jeff Bezos, hol küldheted el az idióta elnököt és fenyegetheted az űrbe való kilövéssel akár, úgy, hogy természetesen a hajad szála se görbül. Aztán már nem is elnök. No nem Kínában.

Forrás: Vakmajom a Facebookon