Kisbabák nélkül működésképtelenné válik a világ? – A járvány tanulsága

Európa számára óhatatlanul egzisztenciális, létszükségletté fog válni, hogy népességének reprodukálása érdekében a nemzetállamok népei minden értelemben összefonódjanak. Az emberiségnek mindössze négy százalékát fogják adni hamarosan az európaiak. Nincs más út a fennmaradáshoz, mint valamiféle összeolvadás és a migráció segítése – mondja az egyebek között a népesség szaporodással foglalkozó társadalom- és gazdaságtudós Esther Friedman.

Munkahelye, az amerikai agytröszt, a Rand Center for Global Risks friss kutatásai azt bizonyítják, hogy a fejlett világban a járvány – áttételeken keresztül – gyorsította, mélyítette a demográfiai drámát. Egyáltalán nem tudni, vajon a járvány visszaszorulása növelni fogja-e a családalapításhoz szükséges optimizmust, vagy inkább a hosszú távra szóló gazdasági, társadalmi, egészségügyi bizonytalanságok uralják majd a fiatal nemzedékek gondolkodását. Ha utóbbi, akkor abból csak nagyon rossz dolgok származhatnak gyerekvállalás szempontjából.

Zentai Péter: Tavaly ilyenkor abból a jövőbe mutató pozitív előjelű bölcsességből indultunk ki, hogy minden rosszban van valami jó. Reménysugárként leginkább az emberiség szaporodását prognosztizálták a médiában, a fiatalok különböző óriási csoportjainak viselkedésére, szokásaira a kibernetikai térben hatalmas hatást kiváltani képes úgynevezett influencerek körében.  De ez – mint az Önök friss tanulmányából is megtudható – nem jött be. Miért nem?

Esther Friedman: Pontosítsunk. Az egyelőre rendelkezésre álló adatok az emberiségnek csak a fejlett világban található részére vonatkoznak. Eszerint a járvány kitörését követő várakozásokkal ellentétben éppenséggel nemhogy nőtt, hanem drasztikusan csökkent a gyermekvállalási kedv. E mögött nem kizárólagosan, de mondhatni alapvetően, pszichés okok húzódhatnak meg. A családok, a párok viselkedése ezúttal is a történeti minta alapján alakult. Nagy országos, nemzetközi bajok, katasztrófák, járványok közepette a jelen fejleményeinek hatásai kihatnak a gyermekvállalási kedvre.

Ez azt is jelentheti, hogy megkésve ugyan, de mostantól – az oltottság terebélyesedésével párhuzamosan – a járvány visszaszorulásának köszönhetően olyan felszabadulás önti el a fiatalokat, aminek következtében óriásit emelkedhet a születések száma világszerte.

A történelmi minták – például a világháború utáni szituáció, vagy a 2001-ben kulminált nemzetközi terrorizmus lecsengésének érzete által uralt világ – valóban jeleznek erős, vagy viszonylag erős demográfiai trend emelkedési tüneteket. De ezek a trendek egyre rövidülnek és maguk a fellendülések sem jelentenek áttörésszerű növekedéseket, csöppet sem hasonlóak ahhoz, ami az ötvenes években történt mind a kommunista, mind a kapitalista világban. Szeptember 11. sokkhatása hiába múlt el egy-két éven belül, nem sokkal később beköszöntött a globális pénzügyi válság, és attól kezdődően a fejlett nemzetállamok, különösen az európai országok demográfiai drámája folyamatosan súlyosbodott, aztán stagnált. Olaszország, Spanyolország esetében drámai volt a zuhanás. Kelet-Európában úgyszintén.

Ugyanakkor mindenütt beindult kisebb-nagyobb emelkedés, és a javulásnak a kézzel fogható jelei 2019-re, 2020 elejére mutatkoztak meg. És éppen akkor hirtelen lesújtott az emberiségre a pandémia.

Amiből arra gondoltunk, hogy a bezártság, a lockdown korszak elhúzódása, eredményét tekintve, a családi élet mélyülését, a kisbabák számának erős növekedését hozza magával.

Csakhogy a rettenetes hatással bíró médiában, de a való világban is mindenütt a Földön a leggyakrabban emlegetett szó nem az élet, hanem a halál volt. Egyfolytában másfél éven át.

De hónapokon át a halál és a járvány szó együttesen, szinte kizárólag az idős és beteg emberek kapcsán volt csak használatos…

Nem csak a saját, hanem minden egyéb, ezzel kapcsolatos akkori és azóta végzett felmérés azonban kimutatta, hogy a jelen korban – a korábbi időkhöz képest – messze aktívabb és nagyobb családi, közéleti szerepet játszó nagyszülők féltése „mindent vitt” a húszon-harmincon éves korosztályok tagjai körében.

Itt Amerikában éppúgy, mint Európában mindent egybevetve a fiatal nemzedékek körében volt a legkevesebb szkepszis a járvány komolyságát illetően. Fegyelmezettebben tartották be a járványkezeléssel kapcsolatos instrukciókat, mint a negyven-ötven-hatvan évesek. A lényeg: az egyéni szenvedések nagyon erőteljes képi megjelenítése, a járvány útjának beláthatatlansága, a tudomány és a politika egyre nyilvánvalóbb ellentmondásossága, mind-mind lehangolták a fiatal párokat. Az ez irányú amerikai egyetemi kutatások eredményei utalnak is rá, hogy 2020-ban trendszerűen csökkent a fiatal férfiak és nők utódprodukáló képessége. Vélhető, hogy ez a jelenség Európában is jelentkezhetett.

A végeredmény pedig, hogy az Egyesült Államokban legutóbb 41 évvel korábban született csak olyan kevés gyerek, mint 2020-ban.

A halál nyilvánvalóan bekövetkezik. Annyira bűvös egy szó lenne, hogy a szokásosnál gyakoribb alkalmazása is befolyásolja az emberiség szaporodását? Ezt nem hiszem el…

Nem önmagában a halál, mint szó a lényeg, hanem az, hogy korunk demográfiai jellegzetességévé vált, hogy egyre több idős ember köztünk és nem csekély hányaduk nagyon is aktív életet él. Jobb minőségben, egészségesebben és hosszabban élnek az emberek a fejlett világban, mint valaha korábban.

Az aktív élethossz bővülése, mint egyértelmű trend hirtelen megtört a járvány bekövetkeztével.

Majd a tavalyi esztendő második felétől az újabb és újabb járványhullámok tényszerűen prezentálták a legborúsabb jóslatokat, mindazt, amit oly sokunk vészmadárkodásnak tartott.

Tudniillik azt, hogy a betegség bárkit halálosan megtámadhat. Előbb hatvanasak és ötvenesek, majd a még fiatalabbak is olyan fizikai szenvedéseken mentek keresztül a szemünk előtt, ami 2020 első felében nem volt benne a fejünkben kialakult forgatókönyvekben. Hivatalos adatok szerint 152 millióan betegedtek meg, ezt a számot simán megháromszorozhatjuk. Ez megfelel a vészforgatókönyvekben szereplő adatoknak. És közben a kórházakat – Amerikában és Európában is – elárasztották a lélegeztetőkre kényszerülő emberek, pánikhangulat alakult ki, mert más betegek rettegtek a kórházi kivizsgálásoktól.

Az orvosok és a betegek közötti fizikai találkozások minimálisra csökkentek. A fiatal, leendő anyák kedve elment a szüléstől, mert féltek és nem jártak nőgyógyászhoz. Ez az összetett, szinergiákkal telített jelenség növelte a halálozások számát. Megannyi áttételen keresztül állt elő, hogy a fiatalok oldalán – félelemből, gazdasági, otthon- és családfenntartási bizonytalanságok objektív szaporodása okából, a jövőbe vetett hit gyengüléséből kifolyólag – nem a meghittebb családi élet vágya vezérelte a párokat, hanem a gondterheltség érzete.

A másik oldalon az idősebbek, sőt már az ötvenes éveikben járók körében Európában és Amerikában egyaránt, átlagosan, többen haltak meg, mint bármikor az azt megelőző négy évtizedben.

A jelenlegi demográfiai esés mégiscsak lehet egyszeri alkalom… Amint kiderül az ég új erőre lelnek a fiatal párok. Minél borúsabban látták a világot az utóbbi hónapokban, annál nagyobb ilyenkor az esélye, hogy a dolgokat rózsaszínben kezdik látni, és erőteljesen optimistává válnak – akár nemsokára.

Bízhatunk benne, de azon a tartós negatív trenden, amit a járvány produkált, az esetleges hangulatváltás nem fog tudni változtatni.

Ha az Egyesült Államokat vesszük górcső alá, akkor megállapítható, hogy az óriási tömeget alkotó alsóbb osztályokhoz tartozó középkorúak halálozási száma az egész amerikai népesség demográfiai képét példátlanul rontotta. A spanyol ajkúak körében 2,1, a feketék körében 3,1 évvel csökken a várható élethossz.

Ami nem mellesleg viszont a fehér népesség arányának relatív növekedését sejteti a jövőre nézve…

Összességében, bőrszíntől függetlenül, az egészségügyben, az iskolákban, a mindennapi életmenetet alapvetően befolyásoló szolgáltatásokban dolgozók utánpótlását veszélyezteti drámaian a demográfiai trend az egész fejlett világban, beleértve Oroszországot és Kelet-Európát is. Eközben a nyugati országokban a demográfiai helyzet javítását közvetetten pozitív módon befolyásoló migráció a járvány nyomán beláthatatlan károkat szenved. Mind a fejlettebb országok befogadó készsége, és még inkább az érintettek kivándorlási hajlama is vészesen csökken. Egyszerűen és tényszerűen kijelenthető, hogy a nyugati világban nem lesz elegendő ember, aki gondoskodni tud az öregekről, a betegekről, a munkába járók kisgyerekeiről. Az életmenet kereteinek fizikai fenntartásáról.  A munkaképes emberek száma trendszerűen, a demográfiából adódóan csökken, a rájuk háruló munkateher, felelősség viszont növekszik.

Ez pedig negatívan hat vissza a demográfiára, minthogy a stressz fokozódása gyengíti a termékenységet. Nőknél, férfiaknál egyaránt.

A pandémia kettős üzenetet tartalmaz: egyrészt, hogy van kiút, van oltás, másrészt, hogy a következő évtizedekben egymást követhetik újabb és újabb, ismeretlen vírus okozta válságok.

Ez utóbbi, hosszú távra szóló gondolatsor gyengíti, visszaveti a másik, a rövid távra szóló pozitív végkicsengés erejét.

A történeti tapasztalat szerint az ilyesfajta ellentmondásos globális drámákat Amerika jobban viseli, főként, mert alapvetően befogadó társadalomként képes csak fejlődni… Európa nagyobb bajban van e téren. A nem vitatott prognózisok szerint a világ népességének mindössze 4 százalékát fogják alkotni az európai emberek. Jóllehet ez az arányszám nemrég még 12 százalék volt. Az európai demográfiai fejlődést egyre abszurdabb lesz nemzetállamokra lebontva kezelni. Európa – ha fenn akar maradni, reprodukálni akarja önmagát – ezt csak az európai nemzetállamokban élők minőségileg sokkal magasabb szintű összefonódásával, részben, a belső migráció erősítésével, sőt külső migránsok betelepítésével, integrálásával fogja tudni elérni. Ez Európa számára óhatatlanul egzisztenciális, tehát létszükségletté fog válni.