Kit érdekel a külső? Mindenkit

A külső megjelenés, a családi pedigré, az üzleti sikeresség, illetőleg a politikai beállítottság és a politikai győzelem között továbbra is léteznek lényegbevágó összefüggések.  Sokkal kevesebb ugyan, mint negyven-hetven-száz évvel ezelőtt, mégis felfedezhetők.
Minden esetre a legtöbb munkahelyen, az üzleti szférában is, a politikában is, a mai napig előny az igényes fizikai megjelenés.
A nőknél a csinosság, férfiaknál a jóképűség, a magasság.
Ennek tudományos bizonyítékairól és arról is beszélünk Stefanie Johnson kutatóval, a Colorado-i Egyetem tanárával, a témához kapcsolódó reprezentatív kutatás egyik irányítójával: miért lényeges és aktuális a megfigyeléseik fényében a harminc éves és világszépnek kikiáltott, erősen baloldali Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő „hiperaktivitása”.

 

Zentai Péter: A külső megjelenésnek, a fizikai értelemben vett vonzó külsőnek, a szépségnek az Önök által végzett és más, nem amerikai kutatások szerint is meglepően nagy jelentősége van a politikában és az üzleti életben. Milyen konkrét bizonyítékot tudna említeni?

Stefanie Johnson: Említhetném, hogy 1960-ban John Kennedy a külsejével győzte le az egyébként, „kép nélkül” messze nagyobb eséllyel indult Richard Nixont. A külsőségeken alapuló TV vitájukban – az volt az első, amit rendeztek – Kennedybe beleszerelmesedtek az amerikai lányok és asszonyok milliói. Nem a tudásába. Hanem a sármjába és jóképűségébe.

Azóta nem volt olyan helyi, országos választás – nemcsak Amerikában, de egy sor más országban, konkrétan Ausztráliában, Finnországban, Németországban sem (ezekben az országokban készült ugyanis komoly tudományos jelentőséggel bíró felmérés e témában), amely kapcsán nem lehetne általánosítva kimondani, hogy: nagy átlagban két jelölt között ne lenne körülbelül öt százalékos előnye a jobb, rendezettebb külsőjűnek, mint a kevésbé vonzónak tartottnak.

Sőt mi több, ahol kiemelkedően vonzónak tetsző hölgy vagy úr az egyik konkurens, ott eleve nagyobb a szavazói aktivitás, mint ahol átlagos „versenyzők” méretik meg magukat egymással szemben.

Hogy működik ez az üzleti életben?

Lényegében a karrierek alakulását kutattuk külső megjelenés szempontjából.

Összefoglalva a friss felméréseket, elmondható, hogy egészen speciális helyzetben vannak a feltűnően szép, vonzó nők. A nagyon jóképű férfiaknál is speciális a helyzet, de másként. A lényeg, hogy mindkét csoportot valamiféle előítélet övezi.

Konkrétabban?

Vizsgáltuk, hogy például milyen a munkahelyi közösség hangulata, ha mondjuk a vállalati létszám leépítéséről szóló, tehát a rossz hírt a cég csinos nőként számontartott kommunikációs vezetője teszi közzé.

Nos, bármennyire meghökkentő is, de egészen értelmes, magasan képzett alkalmazottak is képesek a rossz hírt magával a szóvivővel azonosítani, az okokat vele összehozni. Előáll ugyanis egy közhangulat, amelynek lényege a következő: „az volt a baj, hogy a nagyfőnököket a nemi szervük és nem az érdemi munka állása irányítja”.

Hátrány tehát az érintettekre nézve, ha túl csinosak?

A konkrét esetre lebontva: tulajdonképpen hátrány.

Viszont, amikor munkahelyi közösségek férfi és nő tagjai körében fényképeket, videókat köröztettünk a szóba jöhető új főnökről, akkor a többség a legcsinosabb, legvonzóbb nőre voksolt. Aztán a legjobb képű férfira.

Általánosságban, igazából nem szenved hátrányt az az úgynevezett jó nő, aki – nem a külső, hanem belső adottságai okán – akar előre lépni. Sőt egyrészt könnyebb, viszont másrészt nehezebb a helyzete az átlagos konkurenciához képest. Tudniillik, ab ovo preferálják őket a főnökeik. Ezt az érintettek már érzékelhetik a középiskolában, pláne az egyetemen.

Kimutatható, hogy – bármennyire nívós értelemmel megáldott lény az ember – nem tud igazából kiszabadulni az előítéleteinek „börtönéből”.

A csinos, szép, dekoratív nőket és férfiakat előítélet rendszer övezi.

Egyrészt, mindent egybevetve, könnyebben jutnak előre, másrészt „munkás életük” során – sokszor irracionális alapon – sértik meg őket, gonoszkodnak velük, irigységből, féltékenységből.

Objektíve azonban – éppen üzleti megfontolásokból – azért élveznek előnyt, mert „született salesmaneknek, saleswomaneknek” tekintik őket. A kliensek, ügyfelek nehezebben mondanak nekik nemet, mint az átlagos külsejűeknek. Nagy szóval élve: a siker zálogai ők, legalábbis ez egy közkeletű előítélet, amely világszerte megfigyelhető.

Ez nem egyformán igaz férfiakra és nőkre, ugye?

Valóban, nem egyformán. A magas, jóképű férfiakkal szemben feltétlenebb a bizalom, valójában a jó külső, pláne, ha ez jó ízléssel, jó modorral és intelligenciával találkozik, akkor a férfiak esetében megkönnyíti a sikerhez vezető útat. A lányoknak, nőknek – mint egyébként is – ez esetben is sokszor nagy akadályokat kell leküzdeniük, mert mind a férfi-, mind a női munkatársak ellentmondásos, homályos hátterű közeledéseit is le kell tudni szerelniük és ennek ellenére, ezzel együtt kell tudniuk „győzni”. A szépség ugyanis „elhomályosíthatja” a kollégák és az ügyfelek szemében a tudást, a rátermettséget. Az általános ízlés szerint nagyon szépnek, nagyon vonzónak tartott nőkről egykönnyen feltételezik, hogy csak a karrier érdekli őket. Többet kell hát bizonyítaniuk, mint a jóképű fiúknak, férfiaknak. Mindezzel együtt, kimutathatóan jobbak az esélyeik, mint „átlagos” nőtársaiké.

Ezt azonban ésszel, jó modorral, meggyőző erő, tehetség birtokában ellensúlyozhatja az ember, ha nem annyira vonzó a külseje.

Nagyon is. A külső és belső tulajdonságok közötti arányok ma már valójában nem túlzottan, de némely esetekben mégis jelentősen, néhol pedig perdöntően befolyásolhatnak akár lényeges üzleti és politikai fejleményeket.

Példa erre az említett Kennedy győzelme, egy hozzá képest objektíve műveltebb, világlátottabb, rafináltabb, tehetségesebb, de jóval gyengébben kinéző politikussal, Nixonnal szemben.

1960-ban. Mikor volt az? Itt és most vajon nem arról van-e szó, hogy legesleginkább a rátermettség a lényeg? Nem ez igazából a győzelem kulcsa mind az üzleti, mind a politikai életben?

Nem. Sőt. Kevésbé, mint hatvan évvel ezelőtt. Pontosabban, a rátermettségnek ma már szerves része a külső megjelenés. Nem szükségszerűen a szépség, hanem a karizma, amely a célcsoportok tagjaiból esztétikai impulzusokat tud kiváltani. Sőt, most már ott tartunk, hogy függetlenül az adott személy, férfi vagy női beállítottságától, becsületességétől, céljaitól, netán becstelenségétől, a közszereplők, üzleti szereplők tudatosan változtatják, módosítják külsejüket. Plasztikai műtéteken mennek át, ez nyilvánvaló akár Donald Trump, akár Joe Biden, vagy a Képviselőház elnökének, Nancy Pelosinak az esetében. Nem is titkolják, annál is kevésbé, mert milliónyi amerikai, sok tízmilliónyi kínai, dél-amerikai átlagpolgár is ezt csinálja.

Angela Merkel nem…

Mint ahogy sok ezernyi más fontos ember sem. Az ő esetében is, és megannyi zseniális tudós, CEO, politikus, művész esetében is, a felmutatott, bizonyított tehetség önmagáért beszél.

Senki sem állítja, hogy „minden a külső”.

Csupán egy tendencia erősödéséről beszélhetünk: nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a publikum – üzleti vagy választói közönség – legalább öt-tíz százaléka igenis „hajt a külsőre”, és befolyásolja vásárlásánál, választásainál, hogy miként néz ki, „gusztusos-e vagy sem” a „politikusi árufelhozatal” vagy a közönséges áruválaszték vagy a munkahely irányítói gárdája.

Pontosan tudjuk, még ha erre vonatkozóan csak roppant „cselesen” feltett kérdések alapján lehet feedbackhez jutni, hogy a faji és vallási hovatartozásnak igencsak jelentős a szerepe az üzleti kapcsolatok kiépítésében. A politikában ez egészen nyilvánvaló. Nem is kell ezt ma már tudományosan vizsgálni.

De vissza a külső megjelenéshez! Amerikában – sejtésem szerint – nem elsősorban tudása, tehetsége, hanem elvarázsoló külseje miatt vált politikus sztárrá Alexandria Ocasio-Cortez, a Képviselőház legifjabb tagja.
Színes bőrű, mindenki szerint szép testű nő.
Vele megfogta vajon az „isten lábát” a demokrata párt vagy éppen ellenkezőleg?

Alexandria Ocasio-Cortez e téren is forradalmár. Ugyanis – legalábbis az Egyesült Államokban – ő az első baloldali, ráadásul alacsony sorból származó, színes bőrű amerikai közszereplő nő, aki pozitív külső-fizikai adottságai miatt is vált odafigyelésre méltó, országosan ismert politikussá. De azért is forradalmár, mert – direkt, felvállaltan, erről nyíltan beszél, hajlandó nyilatkozni is. Törekszik, hogy minél több ember szemében látszódjon szépnek, vonzónak. Nem tagadja, hogy sminkkel, művileg felerősített szemöldökkel és testének karbantartásával, vonalainak „expozíciójával” is figyelmet akar szerezni magának.

Teszi ezt, egyrészt – mint mondja – mert önmagának is tetszeni akar, másrészt, mert minél nagyobb figyelem övezi külsejét, annál jobban odafigyelnek arra, amit mond. És valóban. Kimutatható, hogy baloldalisága, a kisemberek tízmillióinak érdekében, az igazságosságért, illetve, a szerinte méltánytalanul szupergazdagokká, hatalmukkal visszaélőkké vált emberek ellen folytatott harcosságát tőle hitelesnek fogadják el fehérek, feketék, dél-amerikai származásúak, nők, férfiak, gazdagok és szegények. Ez az eredmény forradalmi vívmány….

Amennyiben?

Amennyiben – ezt nemcsak Amerikában, de Ausztráliában, Finnországban, Németországban, Nagy Britanniában, Franciaországban, Olaszországban is kimutatták e témával foglalkozó tudósok – a jó külső megjelenés korábban mindig jellegzetesen a konzervatív oldal üzleti és politikai képviselőinek sajátossága volt…Nála fordulni látszik a kocka.

Azt mondja, hogy szebbek a konzervatívok? Ez nem hangzik túlzottan tudományosnak…

Leegyszerűsítetten, arról van és volt szó, hogy az elmúlt száz-százhúsz évben – most nyilvánvalóan Európáról és Amerikáról, Kanadáról, Ausztráliáról, a fejlett, keresztényi civilizációkról beszélünk – a konzervatív, jobboldali üzletemberek és politikusok tudtak eleve előbbre jutni, mert családi hátterük jobb volt, mint a konkurenciáé. Kezükben volt a hatalom – pénzességük miatt.

Nem feltétlenül, de korábban tehát nagyon jellemzően – bizonyos, korlátozott mértékben napjainkig bezárólag – tehetős családokból származtak a sikeres emberek. Akinek több pénze lett, az a külsejében is leképeződött. Ha nem is feltétlenül a jóképűségben, de a rendezett külsőben, eleganciában mindenképpen.

A banki, üzleti életben, majd a politikában is, nyilvánvalóan a jól öltözött, jó megjelenésű férfiak, illetve nők értek el elsősorban sikert. A választásokon is.

Igen, a külső miatt.

Leegyszerűsítetten szólva: jó, jobb külsejű emberek mindig, mindenütt sikeresebbnek bizonyultak, mint a kevésbé jó külsejűek, ennél fogva nagyobb esélyük volt a meggazdagodásra, illetőleg, hogy gyerekeik, unokáik, dédunokáik is rendezett, jó külsejű emberekké váljanak.

Ezek az emberek csekély eséllyel váltak forradalmárokká, annál inkább lettek a nekik biztonságot nyújtó fennálló rend támogatói, megőrzői. Szóval, nagyobb eséllyel konzervatívok, mint progresszívek, baloldaliak. A dolog mára nagyon sokat változott, de alapjaiban mégsem.

Az összefüggések a külső, a családi pedigré, az üzleti sikeresség és politikai beállítottság között továbbra is léteznek. Természetesen sokkal kevésbé, mint negyven-hetven-száz évvel ezelőtt.

Alexandria Ocasio-Cortez mindezzel pontosan tisztában van. Az ilyesfajta általános emberi beidegződéseket is felszámolva szeretné látni.

Az eszessége, intelligenciája okán, felhasználva eszközként a külső adottságait.

Minden tekintetben forradalmár, és várhatóan példáját rengetegen fogják tanulmányozni, illetve követni.