Lánchíd-részvények, avagy Széchenyi a kapitalista, befektető és spekuláns.

A korabeli, kialakulatlan tőkepiacra jellemző, hogy a részvénytársaság szó első említése a magyar jogi szövegben éppen a Lánchídról szóló 1836-os törvényben szerepel, a kifejezés megalkotója pedig maga Széchenyi, ahogy a részvény, részvényes, osztalék, gyár szavainké is. Nem csak a szavak, az intézmények sem léteztek kiforrottan, és maga a Lánchíd sem jöhetett volna létre máshogy, mint teljes magánvállalkozásban, profitra törekvő részvénytársasági formában, Pest és Buda városa maradian ellenezte, pénze se volt rá, a magyar nemesség ellenezte, mi az, hogy egy nemes hídvámot fizet, ami a befektetés megtérülését adta, Sina György görög-osztrák kereskedőtől és bankártól illetve a bécsi Rotschild bankháztól sikerült begyűjteni hozzá elegendő tőkét. A szakértelmet, szakmunkásokat is külföldről, főleg Angliából kellett hozni hozzá.

 

Így lett a Lánchíd nem csupán a progresszió, de a határokon átívelő korai kapitalizmus, ha úgy tetszik, európai integráció szimbóluma is egyben – a kettő kéz a kézben jár.

(Költségekről és számokról: a híd megépítése végül a tervezett 5 helyett 6,2 millió forintba került, nem nagy túllövés, Széchenyi jövedelme évi 50 000 volt, tehát az egyik leggazdagabb magyar évi jövedelmének több mint 100-szorosába, a képzetlen munkások bére évi 100 forint volt, egyetemi tanároké 1200.)

Forrás: Vakmajom a Facebookon