okt.
4
2018

Láthatatlan tömeggyilkos

A címet az interjúalany egyik szakmai „dolgozatából” kölcsönöztük. Massay-Kosubek Zoltán Brüsszelben dolgozó „egészséglobbista”, a gazdasági fejlődés népegészségre ható következményeire fókuszáló, az európai uniós intézmények döntéshozatalát befolyásolni tudó nem kormányzati szervezet, a European Public Health Alliance vezető kutatója, nemzetközi jogi szakértője. Az interjúban kifejti, miért halaszthatatlan kötelessége a politikának felvállalnia népszerűtlen intézkedéseket és vasszigorral végrehajtania őket, még ha ezáltal nemcsak egyéni- és csoport-, hanem látszólag közérdekek is sérülnek. A válasz tömören: azért, mert tömegesen gyilkol az egyre szennyezettebb levegő és ennek egyebek között drámai gazdasági-pénzügyi, illetve az Unió költségvetését érintő következményei is vannak. Kelet-Európában vészesebb a helyzet, mint Nyugat-Európában: növekszik a szakadék Európa két része között a várható élettartamot tekintve.

Zentai Péter: Nálunk rosszabb a levegő, mint például Bécsben vagy Berlinben? Szinte bármely nyugat-európai nagyvárost említhetném, szerintem mindben jobb a helyzet e tekintetben, mint a magyar városokban.
Massay-Kosubek Zoltán: A levegőszennyezettség nem ismer országhatárokat. Bizonyítható, hogy a kontinens egészének légköre tele van szennyel, piszokkal, az emberi egészségre kártékony anyagokkal. Ugyanakkor kénytelen vagyok igazat is adni önnek, mivel Európa legszennyezettebb levegőjű régiói Kelet-Európában találhatók: e tekintetben a legborzasztóbb a helyzet Lengyelországban és Bulgáriában. Szóval igen, létezik egyfajta egyenlőtlenség a környezet szennyezettségében Kelet és Nyugat között, a kelet-európai régiók hátrányára. Hozzáteszem: Észak-Olaszországban, Párizsban és környékén, és más, sűrűn lakott, egymáshoz közel eső városokkal telített nyugat-európai vidékeken sem megnyugtató a helyzet. Skandináviában viszont – Európa legtöbb más részéhez viszonyítva – valóban jónak mondható a levegő minősége.

Lehet, hogy ott a legjobb a levegő, ahol a legkiegyensúlyozottabb az élet, az emberek anyagi helyzete?
Ezt támasztják alá a mérési adatok. Azt azonban tudni kell, hogy a légszennyezettség mértéke közötti kelet-nyugati megosztottság mögött a következő húzódik meg: a „vasfüggöny” leomlása nem szüntette meg az olyan fejlettségbeli differenciákat, amelyeknek közvetlen és káros hatásuk van a természeti környezetre. Kelet-Európában, a városokban továbbra is kisebbek a zöldterületek, elmaradottabb a közúti infrastruktúra, főként a járműpark korszerűtlenebb, mint általában az úgynevezett Nyugaton. Évtizedek óta nem változik az alaptrend: Nyugatról Keletre „exportálódnak” a használt járművek. Kelet-európai magánemberek, cégek vásárolják fel hatalmas mennyiségben és viszik haza a Németországban, a Benelux államokban, Skandináviában már „lejárt”, már csak idősebb koruknál fogva is egyre szennyezőbb buszokat, teherautókat.
A lényeg Európa egésze szempontjából azonban mindenképpen lesújtó, ugyanis a légszennyezettség szintje összességében nem változik, csupán a károsanyag-kibocsátás centrumai között léteznek az eltérések.

Az Economist abból a statisztikailag igazolt jelenségből kiindulva közölt nemrégiben egy cikket, hogy Nyugat-Európában tovább élnek az emberek, mint Kelet-Európában. De miért?
Tény, hogy – néhány éven át tartó konvergálást követően – megint növekszik ezen a téren is a szakadék Nyugat- és Kelet-Európa országai között. A legradikálisabb példa: míg Madridban 85 év a várható átlagos élettartam, addig Bulgária több vidékén 73 év. Noha vannak kivételek mind Nyugaton, mind Keleten, mégis nagy általánosságban elmondható, hogy a kelet-közép-európai és kelet-európai államokban romló tendenciát mutatnak a friss statisztikák, míg egy sor nyugati országban javulót. A magyarázat számos okból fakad, de tudományosan igazolható, hogy Kelet-Európában általában rosszabbak a lakáskörülmények, rosszabb a levegő, sok helyütt az ivóvíz minősége, ugyanakkor az emberek nagyobb mindennapi stressznek vannak kitéve, mint a legtöbb nyugat-európai régióban. Kelet-Európában a korai halálozásban nagy szerepet játszik az alkoholizmus és a dohányzás. Borzalmas tény, hogy összeurópai viszonylatban Észak-Magyarországon a legsiralmasabb a helyzet a rákmegbetegedésekből fakadó korai halálozások számát tekintve.
Amit tanulságként kötelező levonni: a várható élettartamot csökkentő okok mindegyike orvosolható! A kelet-nyugati egyenlőtlenségek – felelős politizálással, a kockázati tényezők héttérbe szorításával, megszüntetésével –kiegyenlíthetők. Ez a fajta Európán belüli törésvonal teljes mértékben felszámolható – politikai-társadalmi összefogással.

A Nyugatnak az az érdeke, hogy minden, ami már kicsit is elavult, használt – például a járművek – azt vigyék el tőlük a kelet-európaiak, ez utóbbiak pedig örvendeznek, hogy relatíve olcsón viszonylag jó gépekhez, autókhoz, buszokhoz jutottak…
Ez egy roppant mód öncélú, ugyanakkor valójában gyilkos szisztéma.

Gyilkos?
Gyilkos és öngyilkos…A levegőszennyezés elől nincs menekvés, a bölcsőtől a sírig kivétel nélkül minden embert mérgez – Keleten és Nyugaton egyaránt. Noha a közbeszéd e téma kapcsán szinte kizárólag a szén-dioxidra fókuszál, és az annak nyomán felgyorsuló klímaváltozásról, globális felmelegedésről és egyéb majdan bekövetkező világméretű katasztrófák lehetőségéről szól, itt és most arról van szó, hogy csak Európában 400 ezer ember hal meg kimutatottan a légszennyezésből adódó krónikus betegségektől: tüdőbajtól, szív- és érrendszeri problémáktól, asztmától, tüdőráktól. Az egészségügyi világszervezet statisztikája szerint 2015-ben világszerte kilencmillióra volt tehető a környezeti károkozás okozta korai halálesetek száma. Összehasonlításként: tizenötször annyian halnak meg légszennyezésből fakadóan, mint háborúkban vagy más erőszakcselekmények következtében, háromszor annyian, mint ahányan AIDS-ben, tuberkulózisban és maláriában.

Az ember nem a nagy számokban, a számára elvont statisztikákban gondolkodik, hanem abban, hogy miként tehetné jobbá saját és családja életét. A feltörekvő, korábban nagyon szegény népek – így részben a kelet-európaiak is – akkor érzik magukat komfortosan, ha saját autóra, újabban légkondicionálóra tesznek szert…
A magunk részéről azért gyakorlunk nyomást nemzeti és nemzetközi döntéshozókra, leginkább az európai intézményeknél, például az Európai Parlamentnél, hogy felrázzuk a politikusokat, a médiát, az iskolákat: a közérdeket merjék látványosan, harsányan az egyéni, partikuláris érdekek fölé emelni és ennek megfelelő döntéseket hozni: adóztassák meg jobban az üzemanyagot, a károsanyag-kibocsátású autókkal kereskedőket és a gyártókat, vezessenek be dugódíjakat és energiát nem kímélve értessék meg az ipari és gazdasági, pénzügyi érdekcsoportokkal, hogy az egészségügyi ellátórendszerek egyszerűen nem bírják elviselni a szennyezettség okozta, senkit, természetesen az ellenérdekelt feleket sem kímélő, krónikus betegségek terjedése miatti nonstop súlyosbodó terheket.

Az nem közérdek, hogy az autóipar minél több munkahelyet hozzon létre? Nem közérdek, hogy a kisemberek százmilliói jobban érezzék magukat, ha saját autójukban ülhetnek, ha otthon a hőséget klímaberendezéssel tudják enyhíteni? Egyébként a „köz” lázadozik leginkább az ellen, hogy dugódíjat vezessenek be, vagy ha a politika hozzájárul az energiaárak emeléséhez… Már csak azért is, mert nem hisz a politikának, nem hiszi el, hogy nemes, a nép érdekeit szolgáló célokat szolgálhat bármilyen drágítás.
Az ön által sejtetett korrupció az érem egyik oldala, amely globális kihívás, amely ellen hosszú távra szólóan társadalmakon belüli és nemzetközi összefogással kell küzdeni. Az érem másik oldala viszont olyan, a népegészséget rohamosan romboló probléma, amely azonnali beavatkozások sorát igényli. Csak Európában évente százezreket öl meg a légszennyezés. Tömeges tragédiáról beszélünk! Ebben a helyzetben a politikusoknak – pártállástól függetlenül – kötelességük felvállalni a rövid távú népszerűtlenséget. Az államnak akkor is mernie kell különadókkal sújtania a legszélesebb tömegek egészségi állapotát romboló szolgáltatásokat és árukat, ha ez – paradox módon – azoknak nem tetszik, akik a legfőbb elszenvedői a szennyezésnek. E téren egyébként jó példákkal járt elől a magyar kormány, és elnyerte az Egészségügyi Világszervezet dicséretét, midőn Magyarországon büntető adókat vetettek ki dohányárukra, alkoholra, egészségkárosító, elhízást okozó élelmiszerekre, a gyártókat, kereskedőket az egészséget inkább szolgáló termelés és áruforgalmazás irányába terelték.
A fogyasztók jó részének azért nem tetszenek az ilyen intézkedések, mert nem világosítják fel a közvéleményt megfelelően a környezetkárosítás gyilkoló veszedelmeiről. Ezen változtatni kell a közvélemény gondolkodásának, tudásának szélesítése révén. A politikának teljesen átláthatóvá kell tennie az emelkedő adóbevételek elköltését. Ezek a plusz pénzek mindenki számára bizonyíthatóan csak és kizárólag a népegészségügy javítását, a települések és környékük élhetőbbé, szebbé, tisztábbá, zöldebbé tételét, új bicikliutak építését, a tömegközlekedés környezetbarátabbá tételét és általános színvonalának, kényelmének emelését kell, hogy szolgálják. Ehhez a politikának partnerként kell megnyernie a gyártókat és kereskedőket, adókedvezményekben kell részesíteni őket, hogy fejlesztéseik irányát a népegészségügyi szempontok, az emberek életének jobbítása, várható élettartamuk hosszabbítása, egyúttal az egészségügyi ellátórendszerekre nehezedő terhek enyhítése határozza meg.