Legkisebb fertilitású országok

Kelet- és dél-európai, illetve magasan fejlett délkelet-ázsai országokban a legalacsonyabb a szülési kedv. Minthogy a képzettebb nők között mindenhol egyre inkább terjed, hogy sokan egyáltalán nem szülnek, a fertilitást visszavinni a reprodukcióhoz szükséges 2,1 fölé soha, sehol senkinek nem sikerült semmilyen támogatásal, és aligha lehetséges ez, mivel ahhoz nem is támogatni kéne, hanem az oktatás tudatos szétverésével afrikai szintű nyomort kéne “bevezetni”, hiszen ott szülnek sokat a nők, ahol oktatás, képzettség és munka híján belekényszerülnek (pl. a tankötelezettségi kor honi leszállítása 16 évre hozott is születésszám-emelkedést – a fiatal anyák körében, onnan jött a kissé megugrott fertilitás nagy része). Ezért a populációvesztést csak bevándorlással lehet tompítani vagy elkerülni.

“𝑴𝒂𝒈𝒚𝒂𝒓𝒐𝒓𝒔𝒛𝒂́𝒈𝒐𝒏 𝒂 𝒕𝒂́𝒓𝒔𝒂𝒅𝒂𝒍𝒎𝒊 𝒓𝒆𝒑𝒓𝒐𝒅𝒖𝒌𝒄𝒊𝒐́𝒉𝒐𝒛 𝒔𝒛𝒖̈𝒌𝒔𝒆́𝒈𝒆𝒔 2-2,1-𝒆𝒔 𝒔𝒛𝒊𝒏𝒕 𝒆𝒍𝒆́𝒓𝒆́𝒔𝒆 𝒉𝒐𝒔𝒔𝒛𝒖́ 𝒕𝒂́𝒗𝒐𝒏 𝒊𝒔 𝒏𝒆𝒉𝒆𝒛𝒆𝒏 𝒆𝒍𝒌𝒆́𝒑𝒛𝒆𝒍𝒉𝒆𝒕𝒐̋, 𝒅𝒆 𝒊𝒍𝒚𝒆𝒏𝒓𝒆 𝒎𝒂́𝒔 𝒆𝒖𝒓𝒐́𝒑𝒂𝒊 𝒖𝒏𝒊𝒐́𝒔 𝒐𝒓𝒔𝒛𝒂́𝒈𝒃𝒂𝒏 𝒔𝒊𝒏𝒄𝒔 𝒑𝒆́𝒍𝒅𝒂. Ennek legfőbb oka, mondta Spéder Zsolt, hogy ugyan szeretnénk gyermekeket, de nem minden esetben vagyunk képesek a gyermekvállaláshoz a megfelelő feltételeket megteremteni. Ezek csak részben anyagiak, hiszen a legfontosabb, hogy az embernek legyen egy megfelelő partnere…” (kiemelés a szerzőtől)

Lehet, hogy megfelelő apákat kéne “gyártani” az államnak. (irónia)

Forrás: Vakmajom a Facebookon