Ma debütált a 2021-es äitiyspakkaus

A finn társadalombiztosító, a Kela több mint 80 éve osztja szét ingyen a regisztrált, terhesgondozásban részt vett szülőknek a bébicsomagot, babakelengyét. Kezdetben az életindító pakkal a gyermekhalandóságot próbálták csökkenteni, és kifejezni, hogy minden újszülött és persze gyereket váró család egyenlő eséllyel indul. Mára szerencsére ezek a célok azért nagyrészt teljesültek, szegény országból fejlett és gazdag lett Finnország, alacsony a gyermekhalandóság, és nem mellesleg az egyik legvidámabb hellyé vált a világon. Finn barátaimon keresztül tanusíthatom, le se jön a mosoly az arcukról beszélgetés közben, és egy kész röhejfolyam minden traccsparti. Még ha kivételesen barátságosak és vicces kedvűek is tán – és inkább egyfajta világhírű tradícióvá, országreklámmá vált a babacsomag minden éves megjelenése, 60 országban utánozzák már finn példát. Vagyis próbálják utánozni.

Kis ötletből, ami nem is kerül sokba, évi 10 millió euró semmiség a finn költségvetésben, nagy siker lett. Nyelvrokonainkról volna mit lekoppintani, főleg itt, ahol szegény és szegénység van bőven. Az is finom üzenet, hogy nincs külön fiú meg lány csomag, a kiválasztott színek és minták azonosak és mindkét nemre kiválóan illenek. Ahogy nem is különbözik semmi lényegesben egy fiú meg egy lány bébi.

Forrás: Vakmajom a Facebookon