Magasnyomású világgazdaság

Az elmúlt év véleményem szerint áttörést hozott a gazdaságpolitikában: végérvényesen velünk marad a Modern Monetáris Elmélet gyakorlattá válása, azaz a jegybank-állam koordinált stimulus.

A válság miatt a kormányzatok kénytelenek voltak kipróbálni, hogy mi történik, ha közvetlen jegybanki finanszírozással (ez már a valódi pénznyomtatás, nem holmi maszatolós QE!) hatalmas költségvetési hiányt csinálnak. A kísérlet működött, nem okozott problémákat. S mivel ez nagyon könnyű megoldás, ezért szinte bizonyos, hogy az előttünk álló évtizedben minden nehézség esetén használni fogják. Bármilyen lassulásra, recessziós jelre, gazdasági zavarra szinte bizonyos, hogy jelentős költségvetési költekezés lesz a válasz, amit a jegybankok finanszíroznak meg. Természetesen minden alkalommal azt mondják majd a gazdaságpolitikusok, hogy egy ideiglenes, kényszerhelyzeti megoldásról van szó, de körülbelül annyira lesz ideiglenes, mint anno a hazánkban tartózkodó orosz csapatok voltak.

Ennek következtében a fejlett világban szinte folyamatosan ugyanaz a “high-pressure economy” lesz jellemző, amit az elmúlt években Magyarországon a jegybank propagált (csak nálunk a folyamatos stimulus EU-s pénzből valósult meg, de az eredménye hasonló volt ahhoz, mintha éves 5-8%-os költségvetési hiány lett volna).

S ami Magyarországon történt, az fog történni számos helyen: a folyamatos stimulus hatására a munkaerőpiac nagyon feszes lesz (ne feledjük, hogy már 2019-ben is 40 éves mélyponton volt a fejlett világban a munkanélküliség!), a bérnövekedés igen erős, és állandósul az inflációs nyomás (amerikai metodológiával idehaza is 5-8% inflációt mértünk volna 2016-19 között), valamint a pénz lassú értékvesztésen megy át. Nem hiperinflációra kell gondolni, csak lassú rohasztásra. A jegybankok pedig majd kénytelen kelletlen ha nagyon muszáj lassan kamataikkal másznak az infláció után, s így a nominális kamatszint szép lassan felfelé fog csúszni, miközben a reálkamatszint alacsony marad, de ez egyben garantálja azt is hogy a hozamgörbe erősen meredek lesz – pont mint nálunk.

Mivel a nagy, költekező állam egyben erős, szabályozó állam is, és úgy kell csinálnia, mintha a költségvetési hiányt azért idővel szeretné eltüntetni, ezért a cégeket és a gazdagokat fogja adóztatni, miközben nagy infrastrukturális beruházásokat hajt végre. A növekvő adókulcsok – különösen USA-ban – elkerülhetetlennek látszanak: túl régóta optimalizálgatják a multinacionális cégek és a gazdagok az adót, és egyre inkább globális konszenzussá válik, hogy ennek véget kell vetni.

Ennek azonban az a következménye, hogy az erős gazdaság ellenére sem lesz túl nagy profitnövekedés, és a felfelé csúszó kamatszint mellett nehéz azt látni, hogy ebből a 2020-as években hogy lenne magas részvénypiaci hozam. Eközben a kötvények még rosszabb választásnak tűnnek, tehát nehéz valódi menedéket találni.

Valószínűleg ez az évtized a buy-and-hold befektetés helyett a kereskedők világa lesz, akik bátran belevesznek a nagy esésekbe, és nyugodtan kiszállnak a nagy emelkedésekben. Ez teljesen más hozzáállást igényel, mint az előző évtizedek piaca, és valószínűleg a legtöbben nincsenek erre felkészülve…