Mesterséges intelligencia a Holdon

A napokban tér vissza a Földre a kínai Chang’e-5 – Holdistennő – szonda, ami közel 2 kg holdkőzetet hoz magával. Az elmúlt 50 évben 3 országnak sikerült holdkőzet-mintát a Földre juttatni. A küldetéseket összehasonlítva látványos, ahogy a növekvő digitalizáció folyamatosan csökkenti ezeknek az expedícióknak a fajlagos költségét.

Bár nem ők voltak az elsők, de a szovjetek az 1970-es években a legkisebb számítástechnikai igényű, közvetlen megközelítést alkalmazták a holdmissziók során. A szondák (ahogy ők nevezték: az automaták) egyenesen a Holdra repültek, nagyjából vakon szálltak le a Holdra, majd a mintát begyűjtve egyenesen hazarepültek. A Holdra történő egyszerű leszálláshoz rakétahajtóművel fékezték le az űrszondát, majd megint a hajtóművel emelkedtek el és tértek vissza a Földre. Mindehhez nagyon sok üzemanyag szükséges. Ezt a sok üzemanyagot magával kellett vigye a szonda, így nagyon kevés lehetett a rakomány: a szovjet „automaták” csak néhány dekagramm holdkőzetet tudtak visszahozni. (Nem baj, ha tudjuk, hogy valójában nem automaták voltak ezek a szondák, hiszen az esetek nagy részében a földről küldött parancsokat hajtották végre.)

Az amerikai emberes Holdra szállást, az Apollo-programot nem lehetett volna megvalósítani közvetlen Holdra szállással. A program csak a Hold körül keringő, a Földre történő visszatéréshez szükséges üzemanyagot szállító anyaűrhajóval volt megvalósítható, amivel a Hold felszínéről felszálló holdkompnak össze kellett kapcsolódnia. A Hold körüli pályán az összekapcsolódás a látszat ellenére egy nagyon bonyolult, összetett számolást igénylő művelet, és az ehhez szükséges fedélzeti számítógép kifejlesztése éveket vett igénybe. Az Apollo-programban több száz kilogramm kőzetet hoztak haza amerikai űrhajósok, küldetésenként 20-60 kilogrammot. Az egyes küldetéseken visszahozott kőzetminták tömege jóval kisebb, mint az egyébként visszahozandó hasznos tömeg, vagyis az űrhajósok tömege.

A jelenleg zajló kínai küldetés során az űrhajósok megvalósították a Hold körüli parkolópályán történő összekapcsolódást, és azt a műveletet is, amit az amerikaiak 50 évvel korábban még nem tudtak a számítógépre bízni: a sima leszállást, ezúttal emberek nélkül. Mindkét művelethez mesterséges intelligenciát alkalmaztak. A sima leszálláshoz használt algoritmussal a szonda egy lefele néző kamera felvételeit és két távolságmérő radar adatát figyelve automatikusan leszállt, csakúgy, mint amikor egy önvezető autó leparkol.  Nem volt szükség űrhajósra, aki figyeli, jó helyen száll-e le a szonda. (Az amerikai Armstrong az első holdra szállásnál aktívan manőverezett: amikor látta, hogy a kijelölt leszállóhely nem elég sík, akkor a felszín felett ellebegve egy kissé arrébb irányította a leszálló egységet.) A szondánál tehát nem kellett az űrhajósok és az őket életben tartó ellátmány tömegével számolni, tehát lehetőség lesz ennyivel is több kőzetmintát elhozni a Holdról.

Kíváncsian várjuk a begyűjtött holdkőzetek megérkezését és a minták elemzésének eredményeit!