Mi van Venezuelában?

Az államosító, árakra az olcsóság ígéretével kontrollt bevezető szocialista diktatúra mindenféle teljesen elképesztő, békeidőben példátlan gazdasági rombolás, 80-90%-os  GDP csökkenés, hiperinfláció, élelmiszer-, gyógyszer-, áram- és üzemagyaghiányok, 80%-os mélyszegénység ellenére hatalmon van. A lakosság 20-25%-a kivándorolt. A bolivárnak nevezett semmi semmit sem ér. Mint pénzre, mindenki a dollárra tekint, kvázi bevezetésre került árnyékvalutaként.

Amikor Hugo Chavez hatalomra jutott 1999-ben, 1 dollárért 573,8 bolivárt kellett fizetni. Ma 312,700, 000, 000, 000 bolivárt. A rezsim ebbe se bukott bele. Virágzó ország lehetne, ehelyett a szűk, bűnöző elitet kivéve mindenki nyomorog havi pár dollárokból, mert a választói többség engedett az államosító populizmus szirénhangjainak. Egyelőre nem is látszik a fény az alagút végén, hogy lesz az országból újra demokrácia és szabad piacgazdaság. Bizonyára tankönyvekbe fog vonulni, ami itt történt, a világ legnagyobb ismert kőolajtartalékán ülve Venezuela maga a megvalósult, megtestesült Nyersanyagátok, egy egész nemzet önsorsrontása, de ez nem vigasztaló azoknak, akik nem tudtak az országból elmenekülni.

Hogy valami mégis működik, az a magánszektornak köszönhető. Pár éve megjelentek a “Bodegon”-nak nevezett kis üzletek, ahol az USA-ban és az EU-ban nagykereskedésekből konténerekben beszerzett mindenféle árut kezdtek árulni a profit reményében. Sokszor csempész cuccokat is, akár adót is csalva, és persze jóval drágábban, mint ahol beszerezték. Az állam félrenézett, mert áruválasztékot nem tudott biztosítani, hagyta működni a piacnak ezt a szegletetét, teljesen szabályozatlanul, és igazi vadkapitalista módon. Ezek a boltok virágoznak, lassan mindent lehet kapni, csokikat, kávét, húst, bort, sajtot, tisztálkodószereket, japán steaket, akármit, amihez normális(abb) országokban hozzá vagyunk szokva a hétköznapokban. Lecsattogunk a boltba és van minden – de csak annak, akinek van dollárja vagy eurója.