arany

Miért az arany pénz?

A történelem folyamán nagyon sok mindent használtak fizetőeszközként a kagylóktól egészen az aranypénzekig. A papírpénz megjelenése előtt a különféle fémekből készült pénzek dominálták a fizetési tranzakciókat, mint pl. bronz, réz, ezüst és persze az arany. Manapság, amikor a vásárló számára már nem számít a pénzérme anyagának értéke, a pénzérmék rézből, nikkelből, cinkből, és acélból (többnyire ötvözetként) készülnek itthon. Néhány évtizeddel ezelőtt azonban még alumíniumból és magnéziumból készült pénzérméink is voltak.

A Visualcapitalist tavalyi cikkének a címben szereplő kérdést adta címül, amit persze pontosíthatunk úgy, hogy „Miért az arany (volt) a pénz?”, hiszen ma már nem használunk aranyat pénzként, fizetőeszközként. A kérdést kiterjeszthetnénk úgyis, hogy miért az arany és az ezüst volt az a fém, amelyet évszázadokon keresztül pénzalapanyagként a leggyakrabban használtak.

(Érdemes ráklikkelni a linkelt szóra, mert a cikkben egy animáció mutatja az alábbiakban leírtakat.)

A kérdésre Sanat Kumar, a Columbia University vegyészmérnöke még 2010-ben az npr egyik cikkében adott választ, erősen vegyészmérnöki logikával, a periódusos rendszer alapján:

Ha vissza tudnánk fordítani az idő kerekét, és elölről kezdhetnénk a történelmet, a dolgok akkor sem alakulhattak volna másképp. Azaz ismét az arany (és az ezüst) lenne az a kiválasztott elem, amelyet (elsősorban) pénzként hasznosítana az emberiség, vagy ahogy a vegyészmérnök mondja “Minden paraméterével az arany az optimális elem, ismét ugyanúgy történne minden, nincs más lehetőség.”

Az, hogy ez miért is van így, Sanat Kumar az alábbiakkal magyarázza.

A periódusos rendszer 118 kémiai elemet sorol fel jól áttekinthető táblázatos formában. („Az elemek rendszámuk (vagyis protonszámuk), ismétlődő külső elektronhéj-szerkezetük, és ismétlődő kémiai tulajdonságaik alapján vannak elrendezve. Ez az elrendezés jól szemlélteti az elemek periodikusan változó tulajdonságait, mivel a kémiailag hasonlóan viselkedő elemek így egy oszlopba kerülnek. Általánosságban elmondható, hogy a sorok (periódusok) bal oldalán fémek a jobb oldalán a nemfémek helyezkednek el.”)

Amikor 1869-ben Mengyelejev elkészítette az első periódusos rendszert, az a maihoz képest kb. feleannyi elemet tartalmazott csak, mivel sok ma ismert elem, akkor még ismeretlen volt. Az alábbi példákban Sanat Kumar mégis a 118 elemű periódusos rendszer szerint gondolkodik azt bemutatva, hogy hiába lett volna már ismert a 118 elem, akkor sem alakultak volna nagyon másképp a dolgok.

A nemesgázok (hélium, neon, argon, kripton, xenon, radon), valamint az olyan elemek, mint a hidrogén, nitrogén, oxigén, fluor és klór szobahőmérsékleten és normál nyomáson gázneműek. Természetesen a gázok mellett a folyadékok (pl. higany és bróm) sem lehetnek alkalmasak arra, hogy a hétköznapokban pénzként használjuk őket.

A lantanoidák és az aktinoidák általában olyan elemek, amelyek mérgezőek, vagy radioaktívak, ezek veszélyesek, nem alkalmasak pénzkészítésre. (A lantanoidák, valamint a szkandium és az ittrium alkotja a ritkaföldfémek (REE- rare earth elements) csoportját.)

Az alkálifémek és alkáliföldfémek normál nyomáson és szobahőmérsékleten nagy reakciókészségűek. Néhányuk erősen gyúlékony, mint például az akkumulátor gyártásban manapság annyira népszerű lítium.

Körülbelül 30 szilárd elem van, ami nem gyúlékony és alapesetben nem mérgező. Ahhoz, hogy a múltban egy elemet pénzként lehessen felhasználni (tehát jelentős anyagértékű pénzként), ritkának, de nem túl ritkának kellett lennie.

A nikkel és a réz például a földkéregben meglehetősen gyakori, ezért ezek nem felelnek meg a ritkaság kritériumának. Ellenkező példaként ott van az ozmium, vagy az irídium, amelyek igen ritka fémnek számítanak (a kutatók szerint elsődleges forrásuk a Földbe csapódó meteoritok).

A szintetikus elemeket csak laboratóriumban és elég drágán lehet létrehozni, ezek sem felelnek meg a pénz kritériumainak.

Ha alkalmassági szempontból minden elemnek így a végére járunk, akkor vizsgálódásunk után csak öt pénznek alkalmas nemesfém maradt: a platina, a palládium, a ródium, az ezüst és az arany.

Az arany mellett az emberek az ezüstöt is sokáig használták pénzként, ez viszonylag hamar  „megfeketedik” (a levegőben levő kén-hidrogén feketíti meg, ezüst-szulfid képződik a felületén), elveszíti fehéren csillogó színét, illetve fejlettebb eljárásokkal előállítva már nem olyan ritka és értékes, mint az arany.

A ródiumot és a palládiumot az 1800-as évek elején fedezték fel, mindkettő elég ritka elem és mindkettőnek magas az olvadáspontja, (ahogy a platináé is), ezért korábbi felhasználásuk nem volt lehetséges.

Az ezüst mellett maradt tehát az arany, de az arany sem „tökéletes” pénznek, viszonylag puha fém, könnyen kopik, ezért veszíthette el egy-egy érme tömegének és ezen keresztül az értékének is egy részét az idők folyamán (főleg akkor, ha nem is spontán kopásról volt szó, hanem szándékos beavatkozásról). Puhasága miatt más fémekkel (pl. rézzel, ezüsttel) ötvözik az ékszernek használt aranyat, de az arany (mint nagy értékű pénzalapanyag) mellett szólt, hogy sokáig azt tartották róla, oldhatatlan (megsemmisíthetetlen), mert nem ismerték az oldószerét (aztán később „rátaláltak” a királyvízre, ami oldja az aranyat).

Érdekes kapcsolódó sztori a Wikipédia cikkből:

Stephan Schwarz írja „A palackozott Nobel-díj érmek” című cikkében Hevesy Györgyre hivatkozva, hogy Nobel-díj érmüket királyvízben oldották fel 1940-ben. A történet szereplői valamennyien Niels Bohr intézetében dolgoztak Koppenhágában. A Nobel-díj érmeket (Max von Laue és James Franck) el akarták rejteni a bevonuló németek elől. Szóba került az elásásuk, ám Hevesy javaslatára feloldották királyvízben, és a laboratóriumi palackok között tárolták egészen a háború végéig.

Koppenhága felszabadulása után sikerült visszanyerniük a palackokból az aranyat, amelyet 1950-ben a Nobel-díj-bizottság újraveretett.”

Nem véletlen tehát, hogy az arany sokáig használt fizetőeszköz volt és ma is használatban van, mint értékőrző eszköz. (A mai pénzforgalmi igények kielégítésére messze nem lenne elegendő a rendelkezésünkre álló „fizikai” arany mennyisége.)

Ha ráklikkelt az elemek neveire és megnézte a róluk szóló Wikipédia szócikket, akkor láthatta, hogy a kémiai elemeknél fel van tüntetve magyar nyelvújításkori nevük is. Érdemes megnézni ezen az oldalon, hogy milyen nevekkel kísérleteztek elődeink, amikor nevet kívántak adni egy-egy elemnek, szerintem jól fog szórakozni.

Köszönettel tartozom barátomnak, aki szakemberként ellenőrizte a forráscikkek és ezen cikk állításait is (kérésemre néhány esetben nagyvonalúan átengedett egy-egy nem túl pontos – forráscikkekből származó – állítást), valamint értékes és érdekes kiegészítéseket tett.