Miért jó az olimpia? Egyáltalán jó?

„A világban – Kína mintájára – növekszik azoknak a kormányzati modelleknek a száma, amelyek a sportot a hatalmon lévők dicsőítésére, a hazafiság bizonyítására, politikai presztízs-emelésre használják. Ezzel párhuzamosan pedig egyre inkább koncentrálódhat kezükben a sportfejlesztésnek nevezett pénzkisajátítás, amivel nem kell tisztességesen elszámolniuk.” Mondja a CFR, a legbefolyásosabb amerikai külpolitikai think tank tudósa, David Scheffer annak kapcsán, hogy kezd egyértelműen bebizonyosodni, az olimpiák több kárt okoznak nemzetgazdaságoknak, sőt a nemzetközi gazdaságnak és nem utolsósorban a nemzetközi politikai helyzetnek, mint amennyi hasznot.

Japán esete pedig tökéletes példa arra, miként működik a zsarolások, egyéb nyomásgyakorlások szisztémája azok esetében, akik félnek az olimpiák okozta kockázatoktól és inkább menekülnének, de már késő…

Zentai Péter: Sosem gondoltam volna, hogy a világ talán legtekintélyesebb nemzetközi-geopolitikai agytrösztje, a Council on Foreign Relations, a globális biztonságot fenyegető tényezőként bélyegzi meg az olimpiákat. Az egész annyira abszurdnak tűnik, hiszen az olimpiák éppenséggel a népek közötti békét hívatottak elősegíteni…

David Scheffer: Senki sem vonhatja kétségbe, hogy a népeket, nemzeteket elméletileg nagyon is összekötik a világméretű sportesemények, melyek közül a legátfogóbb nyilván az olimpia.

Pragmatikusan megközelítve azonban az olimpiai játékok többsége úgy zajlott le a történelemben, hogy vagy már a rendezés jogának elnyerésének pillanatától kezdve vagy a játékokat követően, de szisztematikusan politikai, gazdasági, társadalmi drámákat okozott.

A népeket, kormányokat elválasztó viszályoknak ágyazott meg a harmincas évek legelején a NOB döntése, hogy Berlinnek adta a 36-os olimpiát. Hiszen – a legpesszimistább jóslatok valósultak meg ezáltal – a játékokat Hitlerék tényleg önmaguk nemzetközi szintre emelt istenítésére használták fel. Majd az olimpia sikerének farvízén, egy legyőzhetetlen Német Birodalom képének felrajzolásával, globális propagálásával indították be hódító háborúikat és az azt követő népirtásokat.

Másként, nem ilyen mérhetetlen tragédiához hozzájárulva, de alapvetően öndicsőítő propaganda célokat szolgált a moszkvai és a pekingi olimpia is. Más okokból, eltérő alapokról, eltérő lebonyolítások mentén, de végül is népek közötti zűrzavarhoz vezettek a szöuli, a müncheni, szocsi, a mexikóvárosi és az athéni játékok…

Az athéni miért is?

Ma már tudósok, szakértők, politológusok, geopolitikai stratégák és a leginkább érintett görög emberek is egybehangzóan kimondják: az athéni olimpia 2004-ben szabályosan a tönk szélére sodorta Görögország gazdaságát, destabilizálta az országot belülről és kívülről támadhatóvá tette.

Ezáltal az olimpiai játékok hozzájárultak az euró mély, egzisztenciális kríziséhez, és lényegi szerepet játszottak az eddigi legsúlyosabb globális pénzügyi válság elhúzódásában.

A korrupció játszotta ott, azt hiszem, a főszerepet…

A korrupció csupán egy enyhe és elcsépelt szó, de jelentésének mélyén ott rejlik minden grandiózus sportesemény lényegi eleme.  Tudniillik a rendező országok kormányai  és a fölöttes szervezet a NOB vezető funkcionáriusai – egy-két olimpiát (London, Los Angeles) leszámítva – saját klientúrájuk hihetetlen gazdagítására és önmaguk helyi és nemzetközi hatalmának állandósítására használták fel a játékokat. Ahogy általában a nagyon nagy világversenyek többségét.

Az olimpia jelenti azonban – minden erre vonatkozó tanulmány szerint – az egyik legnagyobb „falatot” a népek lerablásához,  az olimpiák hozzák a legsúlyosabb távlati károkat a rendező országok jövőjére nézve. A drámai következmények dominóhatással tudnak lenni a rendező hely környezetére, az egyébként is létező geopolitikai problémák mélyüléséhez vezetnek, netán globális krízisek szélesedéséhez járulhatnak hozzá. Gondoljunk csak a török-görög konfliktus kiéleződésére, a görög pénzügyi helyzet elfajulására, vagy a török nacionalizmus éleződésére.

Aktuálisan ilyen probléma nem fenyeget a tokiói olimpiai játékok kapcsán…

De igen, fenyeget. Visszakereshető, Japánban már tanulmányok tárgya, hogy a NOB és néhány, meghatározóan, jellemzően olimpiavárományos autoriter külföldi kormánnyal kart karba öltve, hogyan zsarolta Japán politikai, pénzügyi, gazdasági elitjét, hogy ne merje lemondani a rendezést – úgymond a Covid ürügyén. A NOB elnöke személyesen irányította Japánt és lényegében a japán embereket előzetesen lejáratni hivatott globális média kampányt (gyávaságot, impotenciát vetve a japánok szemére, nevetségessé téve, hogy végülis nem engedtek nézőket a versenyekre).  Eközben autoriter ázsiai rendszerek, Kínával az élen presszionálták, gazdasági bojkottal fenyegették meg a szigetországot, ha – úgymond az utolsó pillanatban – mer visszalépni.

Holott az ország lakosságának nagy része és a kormány tagjainak többsége – a 2021-ben tartott felmérés szerint – egyáltalán nem akarta az olimpiát. Ennek meglesz a böjtje, a japánok egészen nyilvánvalóan nehezen és belső feszültségektől csöppet sem mentesen fogják csak tudni kiheverni a külső erők által rájuk kényszerített megadást. Japánnak ez az olimpia – melyet nem nézhet közelről senki, nem jöhetnek külföldiek, amit önmagában véve jelenleg senki sem bán igazából – 28 milliárd dollárjába került eddig. Holott az eredeti tervek 7,3 milliárdot terveztek eredetileg.

Minden egyes olimpia – talán a 84-es Los Angeles-i kivételével – sokkal többe került, mint ahogy előre tervezték…

Az téli és nyári játékok együttesen átlagosan az eredeti büdzsék 172 százalékát tették ki. Azonban sosem fogunk pontos számot, adatokat megtudni a pekingi és a szocsi olimpiák valóságos költségeiről. Bár senki sem cáfolta eddig, hogy a nyári üdülőhely, Szocsi végül minden idők legdrágább olimpiáját, (ráadásul egy téli olimpiát!) több mint 50 milliárd dollárért rendezett meg. Az emiatt létrehozott sport infrastruktúra jelentős része használaton kívülre került.

Pekingben a soron következő téli játékok okán 10 milliárdokat költenek csupán műhóra, a gobi sivatag közelében. A 2008-as nyári játékok előtt másfél millió ember otthonát ledózerolták, az érintetteket száz kilométerekkel távolabbra kényszerítették. Emberi sorsok millióit felső utasításra, mesterségesen megmásították… egy olimpia miatt!

Csak az a nyilvánvaló, hogy a pekingi olimpiai stadion, egy, a rendezéskor az építészeti történelem kiemelkedő, egyúttal egyik legköltségesebb alkotásaként ünnepelt létesítménye, lényegében semmire sem jó már. Időközben odaköltözött lerobbant irodák húzódnak meg benne.

Los Angeles az egyedüli helyszín, amely felmutathat maradandó és mindmáig kiválóan alkalmazott sportlétesítményeket. Semmi egyéb miatt, csakis ezért kellett mindenképpen megkapnia a kaliforniai városnak a 2024-es olimpiát. Ez lesz az első olyan játéksorozat, amelyhez szinte nulla új beruházás szükségeltetik.

Reményt nyújt, hogy Brisbane is olcsó olimpiát képes rendezni, merthogy Ausztráliában ország-világ által számonkérhető politikai rendszer működik.

Csakhogy már nincs több ilyesfajta rendszer az olimpiai rendezésre jelentkezők között.  A demokráciákban rendezett népszavazásokon rendre elbuknak az ilyen ötletek. Bécs, Hamburg és Svájc a referendumok nyomán vonult vissza.  Bostonban és Budapesten a helyi hatóságok megfutamodni kényszerültek, mert eleve borítékolhatónak látták, hogy egy népszavazáson csak vereséget szenvednének.

De Pekingben mégis mindenképpen lesznek téli játékok, holott előre tudható, hogy abból a végén bajok származnak…

Nem a végén. Már most. Nem Kína-ellenességből akarja egy sor nyugati ország több sportvezetője, sport közgazdásza, politikusa és sportolója bojkottálni a soron következő téli játékokat.  Hanem annak abszurditásai miatt. A világ szeme láttára tudatosan, szisztematikusan – az olimpiai felkészülésre hivatkozva – tesznek visszafordíthatatlan károkat a természetben. Szabályosan megerőszakolni készülnek a természeti környezetet, ugyanis objektíve nulla lehetőség kínálkozik ahhoz, hogy Peking közelében magashegyi körülményekre számítson bárki is.

A Gobi sivatag melletti létesítmények környékén semmi természetes vízforrás nem létezik. Dollár milliárdokért a sivatagtól és Pekingtől egyaránt rendkívüli távolságokról fogják a műhó, a jég és az összes létesítmény üzemeltetéséhez szükséges vizet homályos, soha ki nem próbált, viszont nyilvánvalóan környezetszennyező eljárással a helyszínekre transzferálni.

Az egész rémálomnak ígérkezik, amely nem a Földért és annak lakóiért, hanem azok ellen szerveződik. Csakhogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak nem volt egyéb választása: vagy Almaty, amely világ egyik hírhedt diktatúrájában található (Kazahsztán) vagy Peking.

Miért nem változtat a NOB, miért nem áll elő átfogó rendezési reformmal, például miért nem lehet mindig ugyanott rendezni az olimpiákat?

Mert a helyszínek változtatásából él és virágzik, gazdagodik a NOB. Kezdve azzal, hogy a jelentkezők – egyre rafináltabb módon – a NOB lekenyerezésére illetőleg csaknem 200 tagállam legmegvásárolhatóbb kormányainak, az összes féldemokráciának, féldiktatúrának a zsarolásai mentén adják be pályázatukat. Olyan nincs, hogy a jelentkezők nem korrumpálnak, kivéve, ha minden egyéb konkurens visszalép és már csak – véletlenül – egy elszámolható politikai rendszer városa marad az egyedüli reális jelentkező.

A NOB vezetői – most a szemünk előtt, mit sem törődve a japán vendéglátók szerénységre törekvő igyekezetével – minden eddiginél nagyobb luxust követeltek ki maguknak Tokióban. Éppenséggel arra a járványra hivatkozva, amit nem fogadtak el lemondási indoknak, amikor a japánok emiatt próbáltak volna visszalépni.

A NOB pénzforgató tégelye lett egy sor diktatúrának. Az olimpiai rendezés beláthatatlan költségeinek egy része nyilvánvalóan politikusok és a NOB-ba beépített politikai kliensek zsebében landol.  A NOB költségvetése, az önmagára költött összegek azzal párhuzamosan emelkednek, ahogy radikálisan fogynak az olimpia megrendezése iránt érdeklődő demokratikus államok.

A nagy nemzetközi hitelminősítők, az auditor szervezetek akkor miért hagyják jóvá mindannyiszor az olimpiai helyszíneket? 

Mert ha nem teszik, semmikor se jutnak tisztes pályázatokon megbízásokhoz, legalábbis a sportvilágban nem. Bármely a Council on Foreign Relations kutatói által elért auditor egybehangzóan állítja ezt, tudniillik, hogy a NOB és bizonyos kormányok zsarolják őket.

A helyszíni nézők nélküli olimpiák esetleges folytatódása az olimpiák végét hozzák Ön szerint?

A jelenlegi helyzetből kiindulva ez nem megjósolható, mégis nagyobb az esélye annak, hogy a NOB nem lesz hajlandó érdemi változásokat eszközölni, kezdeményezni. Azért nem, mert öncéljai ezt kívánják meg.

A világban – Kína mintájára – növekszik azoknak a kormányzati modelleknek a száma, amelyek a sportot a hatalmon lévők dícsőítésére, a hazafiság bizonyítására, politikai presztízs emelésre használják, és ezzel párhuzamosan egyre inkább koncentrálódhat kezükben a sportfejlesztésnek nevezett pénzkisajátítás, amivel nem kell tisztességesen elszámolniuk.

Gigantikus meggazdagodási lehetőséget hoz számukra minden világméretű sportesemény megrendezése, az annak ürügyén létrehozott sok megaberuházás. Melyek túlnyomó többsége semmilyen értelemben sem térülhet meg, annál inkább változik gigantikus nemzetgazdasági veszteséggé. Az ilyen beruházások – késleltetetten – folyamatosan jelentkező mintaként élezik ki a helyi társadalmi feszültségeket. A továbbra is hatalmon lévők pedig tipikusan helyi és külföldi ellenségeket keresnek és találnak bűnbakként.

Igen, nemzet- és regionális, illetve globális biztonsági kihívások érlelődnek szinte minden hatalmas giga sport rendezvény révén, az autoriter államokban mindenképpen.

Ezért válik az olimpia biztonságpolitikai szakértők tanulmányainak, elemzéseinek tárgyává.