Migráció-vissza… haza

A koronavírus járvány nyomán kialakult vagy kialakulóban lévő életmódbeli, társadalmi, politikai, technológiai változások megállíthatják a migrációt.  S mi több, beindítani látszanak olyasmit, amit nevezhetünk „hazaszivárgásnak”, „reversed migration-nek”, vagy akár „agyvisszaszívásnak”.

A London School of Economics emeritus-professzora, Ian Gordon nem fogadja el ugyan a kérdező felvetését, miszerint korszakváltásra utaló jelenségről beszélhetünk, de tényeket hoz fel annak alátámasztására, hogy az Egyesült Királyságból, Skandináviából, Németországból, egész Észak-Nyugat Európából összességében több milliónyi „gazdasági migráns” költözik mostanában haza. Azt persze senki sem tudja, hogy tartós tendencia-e a remigráció, és hogy vajon nem fog-e az visszájára elsülni.

Zentai Péter: Szakszerűen fejezem ki magam, ha úgy fogalmazok, hogy a poszt-Covid korszak beköszöntének egyik markáns velejárója a poszt-migráció? Tömeges hazavándorlás indult be a fejlett országokból, közben tömegek költöznek vidékre a metropoliszokból.

Ian Gordon: Poszt-migrációs korszakról semmiképpen sem beszélhetünk – legalábbis egyelőre.

Ami tényszerűen igazolható, hogy az elmúlt 14-16 hónapban hozzávetőlegesen több mint félmillió kelet-európai elhagyta az Egyesült Királyságot. Hivatalos kormányzati statisztikai jelentés alapján tudható, hogy egy év leforgása alatt 4 millióról 3 millióra csökkent Nagy Britannia nem brit születésű lakóinak a létszáma.

Egy év alatt egy millió ember elhagyta Nagy Britanniát… Ez önmagában is bizonyító erejű. És nemcsak az Ön hazájából távoznak a főként kelet-európaiak, hanem Skandináviából, Írországból és Németországból is.

Olyan adatoknak senki sincs a birtokában, amelyek alapján megengedhető, hogy hosszú távra szóló, tartós ellenmigrációs folyamatról beszélhessünk, pláne nem, hogy olyan kifejezéseket alkalmazhassunk, tudományos mezbe öltöztethessünk, mint ahogy azt Ön teszi, amikor post-migrációs korszakot emleget.

A brit helyzetet eleve egyedivé teszi a Brexit tematika.

Csakhogy éppen az Ön egyetemével, a London School of Economics-szal együttműködő, az európai népvándorlásra fókuszáló agytröszt, az oxfordi Migration Observatory friss tanulmánya is azt igazolja, hogy összeurópai jelenséggé kezd válni, ami kétségtelenül Nagy Britanniában és Írországban észlelhető leginkább. Hirtelen rendkívüli munkaerőhiány alakult ki, s minél inkább kilábalunk a járvány periódusból, annál katasztrofálisabbá válik – az oxfordi tanulmány szerint – nemcsak Önöknél, hanem  egész Nyugat-Európában a kontra-migráció okozta újfajta hiánygazdaság. Hiány a munkaerőből, ebből következőleg hiány a szállításban, az ellátásban, a szezonális friss helyi zöldségből, a hazai húsból, a vendéglátás újraindulása lehetetlenné válhat.

Nagy Britannia – főként a brit nagyvárosok – mindennapi élete az elmúlt 10-15 év alatt valóban szinte totálisan ki lett szolgáltatva a lengyel, cseh, litván, lett, később a román és a bolgár bevándorlóknak. Nagy Britannia – Írországgal, Svédországgal – már 2004-től teljesen megnyitotta az új EU-s tagok polgárai számára a munkaerőpiacát. Németország, Ausztria és egy sor más fejlett ország azonban később és csak fokozatosan nyitott.

Paradoxon, hogy az „eredeti” brit polgárok jól kiélvezhették a kelet-európai, összességében nagyon jó minőségű munkaerő olcsóságát, mégis a Brexit „sikere” a kelet-európaiak elleni hangulatkeltésnek is köszönhető.

A remigráció mögött nem nehéz kitapintani, hogy mostanra érett be az a sértettség, amit elsősorban a lengyelekben és a románokban okoztak a mesterségesen felerősített brit média- és politikai kampányok a Brexit szavazást megelőző és az azt követő hónapokban.

Ez világos, a Brexit – gyűlöletkeltés nélküli is – elbizonytalaníthat Nagy Britanniában élő EU-ból származó polgárokat, mint ahogy elbizonytalanítja az EU államokban lakó, dolgozó briteket…

Ez utóbbiak közül kétszázezren már haza is tértek…

Ez akkor egy újabb adalék ahhoz, amit „én erőltetek”: a vissza-migráció összeurópai jelenséggé válik, és ennek nem szükségszerűen csak politikai okai lehetnek.

Ezzel nincs vitám. Azt azonban nem fogadhatom el, hogy tudományos mezbe öltöztessük a jelenséget, minthogy az nem átfogóan dokumentált, nincs feldolgozva, milliónyi adatot nem tartanak számon az érintett kormányok.

Az oxfordi kutatóműhely adatokkal támasztja alá, hogy a hétmilliós Bulgáriába egyetlen év leforgása alatt 500 ezren tértek haza. Romániába 1,3 millióan, Lengyelországba – igaz, ott ez öt év alatt következett be – 2 millióan. Litvániába, Lettországba – ezek pici, két-két millió lakosú országok – több százezren. 

És többségük leginkább honnan tért haza? Az Egyesült Királyságból. Mert egyrészt már nem érezték itt biztonságban magukat, másrészt az intellektuálisabb, magasabban kvalifikáltak inkább rokonaik körében, hazulról végezték (home-office), végezhették munkájukat a brit tervezőirodák, főként pénzügyi, szállítmányozási, kutatási szolgáltató intézmények, high-tech cégek számára.

A home office, aztán a nagyvárosból vidékre menekülés lehetőségeinek kiszélesedése – tapasztalataim és médiából szerzett ismereteim szerint – jó eséllyel fogja előidézni a poszt-migrációs korszakot, a fordított brain-drain-t. Az agyelszívás után jön az agyvisszaszívás időszaka.

A „kontra-brain-drain” valóban beindult. A brit, a skandináv, az amerikai egyetemi, akadémiai világban valóban léteznek ezt alátámasztó kutatások, felmérések. Az informatikai, természettudományos kutatási szférában érthető okokból, óhatatlanul terjed a hazaköltözés, nem csak Kelet-Európába, sőt oda talán a legkevésbé. Amerikából, Skandináviából, Németországból leginkább Ázsia, például Malajzia és India irányában nyilvánul meg az agyvisszaszívás. Kelet-Európa esetében az agyvisszaszívás jelenségének legerősebb két profitőre Észtország és Lengyelország. De a másik két balti ország szintén.

Amit az oxfordi kutatás jó illusztrál, s ami lényegi szempont lehet a későbbiekben, ha átfogó, valóban összeurópai méretű, tendenciózus haza-migrációs korszak alakulna ki az a következő: Lengyelországban és a balti államokban robusztusan fejlődik a vidék – meghatározóan az EU támogatásainak, a kohéziós alapoknak köszönhetően.

Egyes kelet-közép-európai országokban, régiókban a közlekedési, ellátási, főként technológiai jellegű infrastruktúra színvonalban megközelíti vagy utol is éri a fejlett nyugati országokét. Kelet-Közép Európában Romániától, Magyarországon át, Csehországig, részben Bulgáriáig teljesen nyugatias, pezsgő városi, nagyvárosi életet teremtettek, miközben technológiai fejlettség tekintetében csökkent mindenütt a különbség város és vidék között.

A különbségek a fizetésekben nyilvánulnak meg leginkább. De ez a szakadék valamelyest folyamatosan csökken, másrészt hazai anyanyelvi környezetben, családtagok és meghitt barátok körében mégiscsak – mindent egybevetve – egyre lényegesebb tényező, ami mellett a jövedelmi probléma relativizálódik.

Az egészségügyi ellátás területén azonban minden tekintetben továbbra is olyan jelentősek a minőségi és pénzbeli differenciák, hogy a kontra-migrációs trend várhatóan csak sokára fogja éreztetni hatásait.

Az oxfordi kutatás külön fejezete, hogy nem csupán Kelet és Nyugat között észlelhető a haza emigrálás, hanem Észak és Dél között is…

E jelenségnek az előzményei a kilencszáznyolcvanas-kilencvenes évekre vezethetők vissza. Előbb az olasz, majd a portugál, görög és kisebb számban a török vendégmunkások tértek haza összességét tekintve sok milliós nagyságrendben. Akkor zárult le az ötvenes évek végén beindult Dél-Észak migrációs korszak: Svájcot, Skandináviát, a Benelux államokat, Németországot, Ausztriát elárasztották a dél-európaiak.

Akik aztán hazatértek és helyüket a kelet-európaiak, illetőleg a balkáni államokból érkezett migránsok vették át, legutóbb pedig arabok, afrikaiak. Mellesleg ez utóbbiak – 2015-ben óriási összeurópai félelmet keltő – migrációja megállt. Ebben a járvány vélhetőleg lényegi faktor.

Ugyanakkor a Covid időszak technológiai, vállalatműködtetési, szervezési váltásainak talán tartós következményének ígérkezik – legalábbis ezt sejtetik az általunk végzett felmérések – az utóbbi másfél évben több százezer dél-olasz költözött haza Észak-Olaszországból, ahogy ezt szintén tapasztalni a 2009-es munkanélküliségi krízisből északabbi európai országokba emigrált spanyolok, görögök, portugálok, részben ugyancsak fiatal törökök körében.