Mit akarhat még az ember hatvanon túl?- 2. rész: Kerala

Miért jön be az embernek Kerala? 

Mert nekem nagyon bejött.
A felkészületlenségem miatt azt hiszem.
Unortodox módon csináltam mindent, kezdve azzal, hogy egyedül utaztam. Egy minihátizsák és egy, az indulásom előtti napon ötezer forintért vásárolt kis bőrönd őrizte az összes holmimat.
Jóllehet csaknem három hétre és nem is tudom hány ezer kilométerre repültem.
Érkezésemkor természetesen senki se várt, viszont ahogyan utam során végig, már a repülőn tucatnyi ismerősre tettem szert, kivétel nélkül indiaiakra, akiket egyszerűen leszólítottam.
Azért, hogy első kézből, helyiektől tudjam meg, hogy a repülőtérről hogyan jutok be a városba. Azon belül egyáltalán hol aludjak, mit érdemes megnéznem, mi mennyibe kerül, hol van a legtöbb szálláshely.
Csupa ismeretlenség, csupa döntési kényszer, csupa kellemesen izgató, sikerélményekkel kecsegtető, de akár könnyen kudarccá váló kihívás.
Ami az első pillanattól – meglepetésemre – tudatosult bennem, hogy ezt a szituáció egyveleget saját magamnak teremtettem, s mindenért, ami jó vagy rossz történik velem, az ismeretlenben való hosszú kalandozás során, csak és kizárólag én vagyok a felelős. Hibát pedig tilos elkövetnem, mert az, szó szerint, végzetesnek bizonyulhat.
De ezt csupán rögzítettem magamban és jó érzéssel töltött el.
Egyébként pedig, jelentem, én, aki hibát hibára halmozok a hétköznapi életemben, én, aki idehaza naponta többször veszítem el a szemüvegemtől kezdve az útlevelemig, a nálam lévő készpénztől és hitelkártyáig bezárólag minden értékes és értéktelen holmimat, az égvilágon semmit, de semmit nem hagytam el Indiában!
Koncentrációs képességem az állandósult és mindig megújuló kihívások terhe alatt fokozatosan és gyorsuló ütemben erősödött a három hét alatt.
Az engem is ábrázoló, ott készült fotókat böngészve utólag is határozottan állítom, hogy az olyasfajta szituációk, hogy reggelente általában fogalmam sem volt, hogy este hol hajtom álomra a fejemet vagy miféle bacilusok leselkedhetnek rám a néhol felettébb poros, koszos környezetben, arcvonásaimat szabályosan kisimították, mintsem a gondok barázdáival gazdagították volna.
Naponta egyre inkább igazolódtak be számomra az amerikai idegrendszer-kutató orvos írásának igazságai.

Kerala jó kis szoci-komcsi hely

Tényleg az.
Egyebek között éppenséggel az arcvonások miatt, ha már az előbb úgyis szóba hoztam saját – magamnak bebeszélten – megfiatalodott vonásaimat.
De komolyan. Viszont politikailag csöppet sem korrekt módon, nem tudom megállni, hogy kijelentsem: Kerala államban – bármerre jártam –általában, kimondottan jó külsejűek az emberek.
 Sötét bőr, európai arc, amelyről sugárzik az értelem.
Nem csalás, nem ámítás, én valóban csak szimpatikus és értelmes emberekkel találkoztam. Csak ilyenekkel hozott össze a sors, csak kellemes benyomást, bizalmat keltő nőkkel, férfiakkal, gyerekkel  beszéltem, kértem és kaptam tőlük  tanácsot. Beleértve a repülőtéri takarítót, a vonaton megismert rendőrt és annak két gyerekét, feleségét, az egyik szállásadóm húgát, unokatestvéreit, anyját, nagyanyját, a szolgáltatásait többször igénybe vett ultra vallásos muszlim Uber-sofőrt, a meglátogatott orvost (egyszer felugrott a vérnyomásom), a kétezer méteres hegyekben húzódó teaültetvények mentén épült kis butik hotel igazgatóját, a tengerparti homokban focizó, Magyarország helyét pontosan leírni képes fiúkat, a katolikus iskola nekem (szó szerint) a helyes utat prezentáló tanuló lánykáit, a szakácsokat, akik szájam íze szerint főztek és engedték, hogy velük főzhessek. Mindenkinek nyílt, értelmes, becsületes a tekintete.
És itt jön be a képbe két – a fentiek szemszögéből, szerintem – meghatározó történeti, kulturális, politikai faktor: a vallás és a kommunista párt.
Utólagosan, idehaza ehhez a tematikához megannyi pluszt olvastam, de e kényes téren saját megfigyelésemre és következtetésemre hagyatkozom. Keralában mindenki hívő. Nincs olyan, aki nem az. Legalábbis olyannal nem találkoztam és olyanról nem hallottam. Merthogy ezt mindig, minden ismerősömtől, helyi barátommá lett embertársamtól megkérdeztem és a felelet egyszer se különbözött: Keralát azért nevezik God’s Own Country-jának (Isten országának), mert időtlen idők óta minden keralai istenének, isteneinek feltétlen híve.
A vallásos nevelés és családközpontúság az egyik oldalon, a világ dolgai iránti érdeklődés, az olvasottság és a nyitottság a másik oldalon.
Ez jött át nekem. Lépten-nyomon, az állam bármely szegletében jártam, bárkivel is beszélgettem.
Egy olyan hatalmas, kontinensnyi országon belüli részről van szó, amely – ezt már nem tudom tanúsítani, mert Goa kivételével, másutt nem voltam, de ez a többektől hallott magyarázat logikusnak tűnik – lakosságának vallási sokfélesége és európai, főként portugál katolikus, nem teljesen elhanyagolható részben zsidó történelmi-kulturális befolyásoltsága okán, mindig ösztönösen ellenáll a központi megosztási kísérleteknek.
Ma ellenáll annak a hindu etnikai nacionalizmusnak, amelyet a jobboldalinak nevezett, de tényszerűen trumpista szövetségi kormány hirdet. Egy főként a muszlimok, kisebb részben a keresztények háttérbe szorítását célzó politika ez, amelynek esetleges átfogó országos sikere egzisztenciális veszély Keralára nézve. Míg Delhiben a napokban ölték egymást muszlimok és hinduk, addig ezt Keralában egyformán ítélték drámainak, fenyegetőnek és ellenállásra buzdítónak muszlim, katolikus és hindu ismerőseim. Akik alkalmazottként, főnökként, nőként, férfiként totálisan egyenjogúak és még a másutt érvényesülő kasztrendszert is semmibe merik venni.
Keralában nagyjából egyforma a katolikus, a muzulmán és a hindu népesség száma.
És hát, tetszik-nem tetszik: Keralában a belső egység, a vallások közötti harmónia politikai támaszának a kommunista párt bizonyult.
Nem újabban, már évtizedek óta.
Meghökkentő, szinte hihetetlen ebben a világban a sarló és kalapácsos vörös lobogók látványa lépten-nyomon, ráadásul katolikus templomok, vagy mecsetek tőszomszédságában.
Senkit sem zavarnak a helyiek közül.
Annál is kevésbé, minthogy a helyi, bivalyerős kommunista párt vezetői, tagjai ugyancsak vallásos katolikusok vagy, muszlimok vagy hinduk.
És a látható, tudható jelek alapján el kell ismerni, a komcsik, szocik – talán a világon egyedül itt – jól, a többség megelégedésére, demokratikus rendszerben, újra és újra demokratikus választásokon megmérettetve, végzik a dolgukat.
Míg általában India egészét tekintve, tulajdonképpen „sehol sincs” az egészség-ellátást, az általános oktatás színvonalát, általában az élet minőséget jelző ország listákon, addig Kerala állam minden számontartott úgynevezett boldogság index élvonalához tartozik.
Kerala nemcsak szó szerint, hanem átvitt értelemben is „állam az államban”.
A gyerekhalandóságot, a bűnözési rátát, az oktatási és kórházi ellátottsági szinteket, a kórházi és orvosi rendelői felszereltséget, a gyógyszertárak sűrűségét illetően Kerala az Európai Uniós átlagot simán hozza. Jóllehet, de ez már nem boldogság, életminőség téma, India, mint ország, átlagosan nagyobb gazdasági növekedést produkál, mint Kerala.
Amiben ugyanakkor Kerala jobban teljesít az Egyesült Államoknál is, hogy kisebb az analfabéták száma, mint Amerikában. Egyenesen abszurd, hogy Keralában a lakosság 94 százaléka ír és olvas, a felnőttek csaknem 40 százaléka egyetemet végzett/végez, egy olyan hatalmas országban, ahol máskülönben az összlakosságnak nagyobb fele analfabéta.

Russia go Goa…

Kerala ma lényegében, persze alaposan leegyszerűsítetten, ugyanabból él, mint az északi szomszéd, Goa.
A külföldiekből.
Ez a két dél-nyugat indiai – az országos átlaghoz képest kicsinynek számító – állam számít viszonylagosan a legtisztábbnak, európai-amerikai sztenderdeknek, igényeknek leginkább megfelelő térségnek. Kerala sokszorosát nyújtja természeti és kulturális látnivalónak, mint Goa, viszont míg az előbbit áthatja a puritánsággal, visszafogottsággal, szerénységgel  párosuló, valamiféle felvilágosult vallásosság, addig Goa legfrekventáltabb részeinek életmódját, több száz kilométeres tengerparti településeinek főként északi vidékeit a mondén világiasság hatja át: kül-és belföldi ultra-szabad fiatalok tízezrei, a valamikori hippik mai „mutánsai” élik ki arrafelé magukat inkább hosszabb, mint rövidebb időtávon. Néhol, de nemcsak Goán, hanem például Kerala kivételesen szabadelvűnek számító legszebb tengerparti részén, Varkalán a vendégsereg nagy részét egyedülálló fiatal és idősebb hölgyek jelentik. Kalandra vágynak? Vagy csupán a jóga és az ayurveda masszázs kúrák kultusza vonzza őket ide-oda? Ezt inkább ne is taglaljuk. Tény, hogy jellemzően sok a hölgylátogató némely keralai-és főként Goán lévő üdülőkörzetben.
Viszont, ami Goán meghatározza az életet, Keralában pedig növekvő mértékben válik karakteressé, az az, hogy az úgynevezett expat-közösség (letelepedő külföldiek) túlnyomó része: orosz polgár.
Mivel sokukkal beszéltem, figyeltem őket, és mondandójukat, megfigyeléseimet a helyiek is csak megerősíteni tudták:
ezek az oroszok nem azok az oroszok…
Tehát nem azok a „kivagyias”, újgazdagos viselkedésükről felismerhető exhibicionisták, akik Ausztriában, Svájcban, Londonban és New Yorkban sokakban ellenszenvet váltanak ki, hanem főként kisemberek, akik hazájukban kilátástalanságot érzékelnek.
Nem tetszik nekik az otthoni rendszer, Goán viszont nagyobb szabadságot, élvezetesebb, tartalmasabb életet tudnak élni és azt gondolják, remélik, hogy Dél-Indiában autonóm, szabad embert tudnak faragni gyermekeikből. Igen. A többség fiatal orosz, párjával és gyermekeivel érkezik, telepszik le, vásárol vagy bérel házat, lakást, azáltal marad meg azonban orosznak, hogy körülötte mindenki más is orosz. Orosz negyedek, orosz települések – az Arab tenger partján, Dél-Nyugat Indiában.
Mellesleg, két szoba összkomfort a tengerparton havonta átlagosan 300 dollár, a napi élelem, utazás, mobil és mopedbérlés megvan plusz 200 dollárból.
Összesen körülbelül 500 dollár per család.
De mégis miből élnek ezek az oroszok?
Nyilván sok mindenből, üzletet is nyitnak, javító műhelyt is, ám a szóbeszéd, pletykák arról szólnak, hogy Goa orosz maffia kézen van, és a haza, Oroszországba, illetve Kelet-Európába irányuló drog export központja.
Az évente ezerszámra érkező és induló orosz charter gépek állítólag alapvető szállítóeszközök ebben a vélten létező illegális kereskedelemben. Goa-n mindenesetre szabad „szívni”.
Ezt határozottan tudom.
Amit viszont még megtudtam, mert saját szememmel láttam a lebonyolítást: mind Kerala, mind Goa a volt Szovjetunióba irányuló magán gyógyszerexport kiindulópontja. Szó szerint, zsákszámra, fejenként kilós tételekben vásárolnak a generikumokat Goán és Keralában tartózkodó oroszok, ukránok, kazahok és egyéb egykori honfitársaik a számtalan helyi gyógyszertárban. A gyógyszertár a legjobb, legnagyobb forgalmat lebonyolító üzletág – legalábbis azokon a helyeken, ahol én jártam. Hiába óriási a patikák száma, mindig sorok kígyóznak előttük, és mindig oroszul beszél a tömeg. Ehhez információ: a hirtelen vérnyomás felugrás miatt az engem vizsgáló orvos elmondta: Indiában a recept nélkül kapható gyógyszerek (szinte minden kapható recept nélkül) átlagos ára tizenötöde ugyanazon gyógyszerek oroszországi árának.
Az általam kiváltott speciális vérnyomáscsökkentőért pontosan tizedét fizettem, mint amennyit idehaza kellett volna fizetnem – vényre.
Szóval, a kis ember – ha „ex-szovjet expat” – adjon el kéz alatt szuper olcsó indiai gyógyszert szülőhazája kis patikáinak, és más kisembereinek. A végén még nagy ember lehet belőle – Indiában.