A harmadik út a boldogsághoz

A csupa nagybetűs boldogság és a csupa nagy betűs jó élet már évezredekkel ezelőtt rokonértelmet nyertek az általános gondolkodásban. Csakhogy már jól tudjuk, hogy a boldogságnak nem feltétele a pénz vagy a gazdagság, a nagy karrier, a sztárság.

A boldogság nem tud tartóssá válni, a karrier sem. Felszámolódásuk viszont nem ritkán búskomorsághoz vezet, emberi, üzletemberi, gazdasági, pénzügyi leblokkoláshoz, emberi és minden egyéb másfajta csődhöz.

Az amerikai szakfolyóiratban a Psychological Review-ban nemrég két amerikai egyetemi tudós – egyikük jelen interjúalanyunk, a virginiai Shige Oishi – közzétette nagy port kavaró kutatási eredményét. Vizsgálatuk szerint a jó életnek tényleg nem szükségszerű velejárója a tartós boldogság, illetve az, hogy az életnek kézzelfoghatóan értelmesnek kell lennie.

Zentai Péter: Önmagában az, hogy leírták és hivatalosan közölték, az élet akkor jó, ha egész életünkben folyamatosan a legkülönbözőbb lelki, fizikai, intellektuális élményekben részesítjük magunkat, igazolja számomra, hogy teljes mértékben igazuk van.
Önök azt merték leírni, hogy az úgynevezett boldogság vagy a gazdagság, a karrier hajszolása és megélése nem garancia a jó élethez. Az élmények halmozása viszont maga a jó élet.

Shige Oishi: Miért igazolja egy tanulmány az Ön számára, hogy helyesek a következtetéseink?

Mert közléseik még jobbá tették az életemet. Ezért is jelentkeztem Önnél, hogy ezt elmondjam. Adalékos tudással, élménnyel, bölcsességérzet erősödésével lettem gazdagabb. Az ilyesmitől élvezem az életet. Önök, az én megközelítésemet tudományosan legitimálták. Ettől most jobb az életem…

Amit most mond, az viszont a mi életünket teszi jobbá.
Nem árt azonban, ha belátja, nem túl szakszerűen prezentálja Önmaga előtt mindazt, amit mi leírtunk. De ha Önnek ez így jó, akkor ám legyen.

Mi a szakszerű interpretáció?

Az, hogy az embernek valóban a jó életre kell törekednie, mert ha nem, akkor az maga a totális értelmetlenség.

A jó élet azonban valóban származhat abból, hogy mindig boldogok vagyunk. Csakhogy ez abszolút lehetetlen, elérhetetlen. A gazdagság az, hogy Rolls Royce-t vezessünk, kastélyunk legyen szolgákkal, saját yachttal járjuk a tengereket, ugyancsak lehet a jó élet része. De önmagában véve mindez egyhamar unalomba fullad, ha folytonosan luxus vesz körül bennünket, ha már elértük vagy megörököltük ezt az életet. Más kérdés, és ez pontosan kimutatható a felmérésekből, az emberek egy része – éljen az bárhol – őszintén hisz benne, hogy a jó élet az, ha a karriercéljai teljesülnek, vagy valami nagyon nagy eredményt ér el sportban, tudományban, művészetben, ha a környezete felfigyel rá, ha dúsgazdaggá válik, ha hedonistaként habzsolhatja a megannyi luxust: a nőket, a férfiakat, a finomságokat, ha örökké szerelmes vagy csodálatos családi környezet veszi körül.

Mármost tudnivaló, hogy a boldog, illetve a szép élet ügye, akár mint az emberi lét célja, alapvető, ősi gondolati kihívás az emberiség számára a kezdetek kezdetétől.

Arisztotelész, részben Platón és Szókratész bölcselkedései alapján lényegében kétféle jó élet létezik. Az egyik az élvezetekkel teli boldogságban (a hedonista), másik az értelmekkel, nemes célokkal teli boldogságban (eudaimonia) gazdag élet.

Mindmáig igaz

De nem teljesen, ezt erősíti meg a többezres mintán végzett felmérésünk is, és milliárdnyi ember kimondott, ki nem mondott, jellemzően inkább rejtve tartott, mégis az Önéhez hasonlítható tapasztalata.  Ennek oka, hogy a jó élet kifejezésen, oly sokan – ez egyre jobban kimutatható tudományos megfigyelések mentén is – azt értik, hogy anyagilag jól megvannak. Vagy azt, hogy mivel jól megvannak a családjukkal, van kocsijuk, házuk – akkor jól élnek. Azt, hogy nem élnek rosszul.

Igazuk van nekik is, mert ráadásul egészségesek, akkor tényleg másként nem illendő fogalmazniuk, minthogy jól élnek.

Igen, ez így van, de mi nem eseti alapon, hanem általában vizsgáljuk, mit jelent a jó élet.

A mintáink arra utalnak, hogy sem a pénz, sem esetleges értelmes, nagy célok beteljesülése, sem az azokért való reményteljes harc, önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy tartós, fenntartható elégedettséget váltsanak ki.

Persze rengeteg a kivétel, sokaknak sikerül az átmeneti boldogságot az élet végéig fenntartani gazdagsággal, nagy célok elérésével.

Az emberiség nem csekély hányadát azonban „beoltották” a társadalmi vallási nyomások, elvárások, amelyek lényege, hogy akkor lehetsz elégedett, ha elértél valamit (valami nagyot) vagy tudományban, művészetben vagy úgymond az életben. Tehát mondjuk multimilliomos lettél, sztárrá váltál a területeden. A média nyomására pedig az emberiség másik része irigyel.

Én sosem lehetek, sose lehettem sztár, sosem voltam alkalmas arra sem, hogy nagy dolgot tegyek az asztalra. Nem tudnék milliárdossá válni. Viszont számomra – szuverén érzetem szerint – a jó élet az örök kíváncsisághoz és a kíváncsiságaim kielégítésére tett folyamatos és nem sikertelen kísérletek sorozatát jelenti.

Ahogy pontosan ez a lényege annak, amit mi felmértünk és bizonyítani vélünk. Tudományos kifejezéssel élve a pszichikailag, pszichológiailag, lelkileg gazdag élet az lehet maga a jó élet.

Nem megtagadva a jó élet arisztotelészi igazságot, miszerint vannak a hedonista és vannak az eudaimonikus boldogságban élők, most már lassan kimondhatjuk azt is, hogy igenis vannak a nem kimondottan a boldogságot, a gazdagságot, illetve a nem komoly életcélokat kergető igenis jó életet élők, akik az impulzusok változatosságától, azok sokaságától élvezik az életet. Ők ennek megfelelően töltik minden napjaikat: megfigyelnek, tapasztalataikat feldolgozzák de elsősorban önmaguk számára, csak elvétve adják azokat közre. Legfőképpen utaznak a világban, lehetőség szerint egyedül, mert tudatosan-tudatlanul akarnak váratlan kihívások elé kerülni. Csak nagyon korlátozottan készülnek fel a rájuk váró élményekre, impulzusokra, stresszhelyzetekre, kalandokra.

A lényeg, hogy pszichikai, érzelmi túltengést idéznek elő spontán módon.

Egyre inkább érzem, hogy ez a fajta helyzet állandósul körülöttem…

Fogadni mernék, hogy elmúlt hatvanéves…

Nagyon is…

Ez az ilyesfajta emberek életében a legjobb dolog, mert ahogy idősödnek, annál kevésbé pesszimisták, annál inkább érdeklődnek a jövő iránt, kíváncsiságuk tartósítani tudja fizikai állóképességüket, lelki egészségüket is. Az idő múlásával, nem a boldogtalanabbá válás, az elmúlás feletti búslakodás, hanem annak az ellenkezője lesz úrrá rajtuk.
A hedonista módon boldog ember nem bírja az öregedést, az értelem, az ész, az érdem teremtette boldogságban élő pedig azért gyengül, mert idősebben, öregebben már természetszerűleg kevesebb az alkotó energiája.  Tehát az arisztotelészi két csoportba tartozók jó élete elhomályosul idővel, nem okoz igazi örömet. Sőt, inkább szomorúságot hoz elő a de facto nem működtethető hedonizmus, és az a tény, hogy képtelenség, legalábbis önbecsapás életkorunk előrehaladtával nagy célokat kergetni.

Mi, középutasok viszont nem kényszerülünk mindezzel szembenézni…

Ez egy harmadik út. Nem középút.

Az új, a váratlan utáni folyamatos és nem hiábavaló, hanem örök sikerrel kecsegtető várakozás az Ön számára a jó élet lényege.

Hiszen egyre inkább közvetlenül is követhetően óriási sebességgel követik egymást a korábban el se képzelt újdonságok a politikában, a gazdaságban, a mindennapi életben, a technológiai és természeti világban, mindenütt a Földön.

Akik képesek ezt jó életként megélni, azok számára a nagy, az ismeretlen kihívások sokasodása, egyre jobbá, érdekesebbé, izgalmasabbá, még inkább várakozás telivé tesznek mindent körülöttük.

Hogy írják le ezt a – hadd dicsekedjem vele – magamfajta embertípust?

Élénk fantáziájú, sokoldalúan érzékeny, mély érzésű, roppant flexibilis, gyorsan alkalmazkodó, intellektuális értelemben örök kíváncsi, a gyakorlatban pedig sokszor nem normálisan viselkedik, reagál.

A jó élet ilyesfajta élvezői százmilliós nagyságrendben megtalálhatók minden kontinensen, minden társadalmi osztályban, női és férfi „kiadásban”, egyaránt. Gazdagok és szegények, nagy karriert elértek és akár semmilyen nagy eredményt felmutatni nem tudók körében. A szuverén szabadság az tulajdonképpen, amitől életük: jó élet.