Mit várhatunk a bika évétől?

A ma kezdődő új év jelképe a tőkepiacokat illetően egyértelmű szimbólummal bír, de ha hiszünk a kínai mitológiában és mélyebbre ásunk a jelentéstartalmak között, több mindent is megtudhatunk a február 12-én kezdődő bika évéről.

A bika a kemény munka, a lassú ütemű, de stabil előrehaladás és az őszinteség jelképe. A kínai 12 éves ciklus második, vagyis a bika évében születettek általában jó vezetőkké válnak, de gyakran önfejűek és előítéletesek. Ebben az évben kiemelten szükségünk lesz a határozott vezetőkre a pandémia leküzdésében, akik kikerülhetnek akár az aktuális állat évéből, osztozva ezzel olyan híres karakterekkel, mint Margaret Thatcher, Barack Obama vagy Walt Disney.

Minden évben az állatokon kívül az öt elem egyike is kiemelt szerepet kap az ázsiai kultúrában, 2021 például a bika mellett a fém éve is, így a fémhez kötött iparágakat érdemes lehet figyelni idén.

Ahogy a tavalyi vagy akár a 2008-as évben a patkány jelképe, beváltva a hozzá fűzött reményeket, felbolydulást hozott világ szerte, úgy reméljük az idei Holdújévet követően a bikának köszönhetően valóban stabilitás és növekedés vár ránk.