NDK – teher vagy áldás Kelet-Németország?

A közelgő szászországi tartományi választásokon várhatóan egy erősen nacionalista-jobboldali erő, az AfD fog nyerni, melynek bekövetkeztét a gazdaságot visszavető fejleményként értékeli a volt NDK első számú politikai-gazdasági think tankje, az IWH elnöke.

Reint Gropp: Kelet-Németországban a társadalom vészes öregedése, a fiatalok hiánya még akutabb probléma, mivel tovább romlik a térség tőke- és munkaerővonzó képessége a szélsőjobbra tolódás nyomán. A jelen munkaerőhiány- és demográfiai problémáira semmilyen válasszal nem szolgálnak a húsz év múlva beérő, szülést erőltető politikák. Addigra uralkodó szerepre tehet szert a jelen problémáiból fakadó automatizáció, robotizáció, vagyis akkorra éppenséggel megint kevesebb munkaerőre lesz szükség. A születésszámot hirtelen mesterségesen megnövelni hivatott anyagi források pedig válságok idején el fognak tűnni.  Ez a politika fenntarthatatlan és megint csak beláthatatlan társadalmi problémákat okozhat.

Zentai Péter: Tévesen ítélem meg a keletnémet embereket, ha azt mondom róluk, hogy merőben más a mentalitásuk, mint a nyugatnémeteké? Gyakran járom az egykori NDK csodálatosan felújított kis- és nagyvárosait, jobb, modernebb az infrastruktúra, mint Nyugaton. Mégis, az ott élők – egyébként feltűnően kevés fiatalt és sok idősebb ember – elégedetlenek. Nyugaton viszont rengeteg a fiatal és mindenki jobb kedvű…

Reint Gropp: Nem hiszem, hogy eltérő lelkületük vagy mentalitásuk lenne a kelet- és a nyugatnémet embereknek. Különbségek persze vannak, de ezek nemcsak kelet- és nyugat-, hanem észak és délnémetek, baden-württembergiek és rajna-mentiek, saar-vidékiek és hamburgiak vagy bajorok között szintén erősen kimutathatók.
Amit ön észlel Kelet-Németországban, az meghatározóan a világháború utáni alapvető jelentőségű fejlődésbeli kiindulópontokból, feltételek közti differenciákból fakad. A keletnémet emberek, midőn az egyesült Németország polgáraivá lettek – ha csupán a családi vonalat vesszük szemügyre – nem örököltek felmenőiktől semmit sem, ugyanis szüleik és nagyszüleik nem halmozhattak fel vagyont az NDK-ban. A nyugatnémetek milliói eközben kisebb-nagyobb vagyonnal rendelkező igazi polgárokká válhattak. Ez lényegesen befolyásolta a nyugatnémetek – ha úgy tetszik – mentalitását, kifejlesztette bennük a pénzzel való bánni tudást, a keletnémetek fejébe viszont pénzellenes tudatot neveltek be.
Míg az NDK – így vagy úgy – egyfajta szovjet gyarmatként funkcionált, addig az NSZK, „saját jogon”, viszonylag szuverén módon, (nem is olyan) lassan, de biztosan, a világ egyik vezető gazdasági, technológiai motorjává tudott válni.
És ne feledjük, a kelet-nyugati egyesítéskor – azonnal – egy az egyben váltották át a keletnémet márkát a nyugatnémetre. Egy – lényegében értéktelen – pénzt a világ második leginkább keresett, legnagyobb becsben tartott pénzére.

Ezt most miért említi ebben az összefüggésben?

Gondoljon bele, mi történt volna Magyarországon, ha hirtelenjében megnyolcszorozódott volna a forint értéke 1990-ben? A magyar gazdaság pillanatok alatt összeomlott volna, tragikus politikai, társadalmi következmények sora követte volna egymást.

Most azonban 2019-et írunk, és éppen az ön nevével fémjelzett tanulmányban olvasom, hogy a „keletnémet régiók gazdasági fejlődése kezd eltörpülni a lengyel, a cseh, a magyar fejlődés üteme mellett”.

És azt is olvashatja ugyanabban a tanulmányunkban, hogy a munkanélküliség két évtizeden át volt a megszűnt Kelet-Németország legsúlyosabb problémája, de ebben semmi különös nincs, tekintve, hogy ez mindenütt Európában megszűnni látszik.
A fejlődési ütemben kimutatható relatív lemaradásunk a lengyelekhez, csehekhez, szlovákokhoz, magyarokhoz képest mindenekelőtt azzal magyarázható, hogy például Magyarországon fele annyiért ugyanazt a minőséget gyártják minden gazdasági ágazatban, mint Kelet-Németországban. Továbbá egy, a nyugatnémetnél rosszabb termelékenységgel, gyengébb eredményeket produkáló felsőoktatással bíró országrész lakóinak ugyanabban, a számukra alapvetően idegen, importált adószisztémában és közigazgatási bürokrácia közepette kell célt érniük, mint a mindezt természetesnek tartó nyugatnémeteknek. A kelet-közép európai országokban sokkal egyszerűbb vállalatot alapítani, kevésbé bonyolult az adószisztéma, mint errefelé. Észtországban öt perc egy cégalapítás, öt perc az adóbevallás elkészítése.

És hiányoznak Kelet-Németországban az ambiciózus, újítani akaró fiatalok…

Kelet-Németországból három évtizede zajlik a tehetséges fiatalok elvándorlása, átvándorlása, elsősorban Nyugat-Németországba. Úgy van, ahogy mondta: a nyugatnémet városokban pezseg, a keletnémet városok többségében pang az élet. Jóllehet, történelmileg példátlan az a pénz- és tőketranszfer, amely a volt NSZK-ból a volt NDK-ba irányult ez alatt a harminc év alatt. Mégis, valamit nagyon elrontottunk. Tudniillik nem annyira az urbánus, hanem a keletnémet vidéki világ felvirágoztatására kellett volna fókuszálni. Itt – Keleten – a „vidéknek”, a vidéki, mezőgazdasági struktúráknak van évszázados hagyománya, mindenesetre sokkal mélyebben, mint a modern nagyiparnak és a nagyvárosi nyüzsgésnek.

Az biztos, hogy relatíve üresen konganak a hihetetlen pénzekből, hihetetlen széppé varázsolt kelet-német városok…és mindenütt az a sok öreg ember…

Azért ne túlozzunk! Mert Lipcse, Jena és még jó néhány keletnémet nagyváros kimondottan virágzik, többen költöznek oda, mint ahányan elhagyják őket. Ahol a nyugatnémet óriáscégek és jövőorientált nyugatnémet kis- és középvállalatok invesztáltak, ott társadalmi, közéleti pezsgés van. De ez nem csak Kelet-Németországra igaz, hanem például Bajorországra is. Mindennek komoly politikai következményeit tapasztaljuk.

Arra céloz, hogy az AfD nem tud igazán támogatókat felmutatni az „urbánus” Németországban, hanem inkább a „keleti vidéken”?

Igen. Az ugyancsak keleti Lipcsében, a Zöldek pártja uralja a politikai teret. De Kelet-Németország széles vidéki, mezőgazdasági körzeteiben – s ezek alkotják a keleti tartományok jelentős „felületét” – arat és aratni fog továbbra is az AfD.

Ez egy önmagát erősítő folyamat.

A volt NDK legsúlyosabb gazdasági gondja a demográfia. Míg Nyugat-Németországban növekszik, addig Kelet-Németországban folyamatosan csökken a lélekszám, és vészesen öregszik el a társadalom. Kelet-Németországba nem jönnek bevándorlók se Nyugatról, se Keletről, Nyugat-Németországba pedig szívesen mennek. És minél inkább öregszik, minél frusztráltabb az egykori NDK lakossága, annál inkább tolódik szélsőjobb felé a helyi politika. Ez pedig azért rontja tovább a demográfiai helyzetet, mert a Németországban dolgozni akaró más EU-s tagországokból érkezők, spanyol, francia, olasz, lengyel, magyar, görög, baltikumi fiatal szakmunkások, diákok még kevésbé akarnak egy AfD-s vezette országrészben letelepedni, mint korábban. Már kimutatható, hogy a nacionalista propagandától való félelem miatt csökken a Kelet-Németország önálló gazdasági-technológiai fejlődését előre lendítő Lipcse, Jéna, thüringiai vidékek vonzereje, megkezdődött onnan is a kivándorlás. Pedig a bérek nyugatiak és könnyen, ráadásul olcsóbban lehet lakáshoz jutni, mint Nyugat-Németországban.

Nem túlzottan jó ómen az én hazám várható fejlődése szemszögéből vizsgálva a keletnémet gazdasági-demográfiai helyzet… De, nálunk legalább hozzáláttak a szülés-születéspolitika reformjához. A kormány nagyvonalúan támogatja a családalapítást, hogy a nők minél több gyereket merjenek világra hozni.

A gazdaságot itt és most sújtja a munkaerőhiány. Az IWH több más nyugatnémet és keletnémet gazdasági-politikai think tank-kel együtt kimutatta, hogy az úgynevezett születéssegítő politikákkal – gazdaság-politikai értelemben – semmire sem jutunk. Húsz-harminc év múlva hiába lenne – szám szerint – több munkaerő. Kiszámítottuk, hogy ha hirtelen megháromszorozódnának a születések Németországban, akkor sem történne semmi a jelen problémáinak megoldásában, sőt átmenetileg súlyosbodna a helyzet. Még kevésbé lehetne számítani a nőkre a gazdaságban, holott az alulfoglalkoztatott vagy egyáltalán nem foglalkoztatott nők azok, akik az utolsó és egyre inkább meghatározóvá váló mentsvárát képzik a munkaerőpiac javulásának. Az Európán belüli migrációra ugyanis egyre kevésbé számíthatunk, míg tíz éven át – főként a dél-európai és a kelet-európai uniós tagállamokból – minden egyes esztendőben száz-háromszázezer fiatal jött át hozzánk, Németországba tanulni, dolgozni, letelepedni, addig mostantól ez a vándorlás csökkenni fog.

A nők minél nagyobb számban való foglalkoztatása és az EU-n kívülről érkező migráció – ez a két út marad az egyébként öregedő Németország számára?

Számításaink szerint évente legalább egymillió új bevándorlóra lenne szüksége a német gazdaságnak. Ezt társadalompolitikailag roppant nehéz „eladni”, Kelet-Németország pedig e probléma kapcsán kilátástalan „eset”. A vidéki emberek – a megmaradt lakosság zöme – „vágja maga alatt a fát” azzal, hogy tolják szélsőjobb felé a térséget, miáltal sem Nyugatról, sem Keletről nem megy oda senki dolgozni, alkotni, főként nem tanulni. A keletnémet egyetemek pedig mindeközben egyre csak vesztenek versenyképességükből, színvonalukból.

Marad az automatizáció, a robotizáció …

Ahogy Japánban is ez a fő válasz a jelen demográfiai problematikájára, úgy itt is ezt követeli meg a gazdaság életben tartása, a nemzetközi versenyben való helytállás parancsa. Csakhogy minél inkább automatizálódik a termelés, minél több szolgáltatás elvégzését kell robotokra bízni, annál súlyosabb lesz a születéseket mesterségesen, politikai eszközökkel erőltető országok gondja. Ezen fiatalok, amikor 20-30 év múlva, felnőttként be kívánnak lépni a foglalkoztatási piacra nagy eséllyel nem fognak munkát találni. Akkor pedig majd abból fakadnak az egyelőre beláthatatlan méretű társadalmi problémák.