Ne spórolj! Ne sajnáld kiadni a pénzt! De mindent csak okosan

Az amerikai pénzügyi-gazdasági televíziók egyik állandó kommentátora, a sok tízezer, főként fiatal befektető által követett sztár-szakértő, Tim Denning nagyon eltanácsolja a követőit attól, hogy akár egy centet is félretegyenek. A készpénz gyűjtés teljes értelmetlenségét igyekszik kérdéseinkre elmagyarázni, ugyanakkor rámutat, hogy az értéktelenedő dollárt és minden egyéb devizát csak és kizárólag mozgatni, dolgoztatni kell. Utódaink jövőbeli boldogulását ezerszer-tízezerszer inkább segítjük például közvetlen vagy közvetett tőzsdei befektetésekkel, mintsem azzal, hogy bankban hagyjuk a pénzbeli megtakarításainkat. Az pénzben az a jó, ha azt nem félretesszük, hanem elköltjük. De ezt csak okosan, szépen, értelmesen szabad – magyarázza az interjúalany.

Zentai Péter: „Isten őrizz, hogy pénzt hagyj a gyerekeidre, unokáidra” – ezt Öntől hallottam a minap egy pénzügyi témákra fókuszáló amerikai tévécsatornán. Kétségtelenül odafigyelésre késztető gondolat, amolyan bölcsesség, de – őszintén szólva – én ezzel nem értek egyet. Az egész olyan, mintha az emberi természettől teljesen idegen hozzáállást akarna ránk erőltetni. Az emberek többsége mindig, minden korban igenis valamiképpen takarékoskodott és minden igyekezetével azon volt, hogy megtakarításai utódjaira szálljon….

Tim Denning: Provokál, vagy tényleg csak ezt olvasta ki a mondanivalómból?

Mindkettő igaz. Értem is Önt, meg nem is. Minden esetre kijelentette: „Minden pénzünket, amit megkeresünk, ki kell adnunk”.  Ez márpedig merőben ellentmond az emberiség fennmaradását szolgáló egyik alapvető tanításnak, amit a népek különböző módon fogalmaznak meg ugyan, de egységes a mondanivalójuk: live within your means” (magyarul nagyjából: „addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér”).

Valóban azt mondtam.  Azt akarom cáfolni, amit az angol a következőképpen fejez ki: „save money for a rainy day!” (tegyünk félre, takarékoskodjunk a rosszabb időkre!)

De hiszen Warren Buffett és több más, bizonyítottan zseniális befektető, is híve a spórolásnak.

De nem az öncélú spórolásnak. Amit velem együtt a legtöbb úgynevezett jómódú, egyúttal aktív és kreativitásra igyekvő ember ma a világban gyakorol az nem más, mint amit csak a leghatározottabban megismételni tudok: minden pénzünket el kell költenünk. Semmit sem kell takarékbetétben tartani, semmit nem kell félretenni. Mert ha ezt tesszük, akkor leszegényítjük magunkat, ráadásul megfosztjuk magunkat az élet élvezetétől.

Nem kell felkészülni a rosszabb időkre? Nem kell gondolnunk a gyerekekre, unokákra?

Ezt nem állítom. De magának a pénznek a tulajdonlása, félretétele, megspórolása azonban értelmetlenség egy olyan világban, ahol nincs kamat. Márpedig olyan szituációba lavírozta magát a világ, azon belül az összes jegybank, élükön a legerősebb országok nemzeti bankjaival és kormányaival, hogy politikájuk lényegévé vált a pénz, a cash értéktelenítése. Betesszük a dollárunkat, eurónkat, fontsterlingünket a bankba, akkor azt a pénzt – ellentétben azzal, amit remélünk, gondolunk róla – nem fialtatjuk, hanem gyakorlatilag   hagyjuk „elolvadni”, annak az értéke száz év múlva, de lehet, hogy csupán egy-két évtizeden belül, megsemmisül. A legrosszabbat tesszük tehát utódainknak, ha pénzt spórolunk nekik.

Egyelőre ott tartunk, hogy nincs infláció. Ott tartunk, hogy negatív kamat dacára is veszünk államadósságokat, vásárolunk például német vagy svájci államkötvényeket, holott tulajdonképpen csak ráfizetünk. És mégis!

Helytelenül tesszük, ha ezt tesszük. A dollár esetében szemünk előtt játszódik le a „megsemmisülési folyamat”.  Az Egyesült Államok dollár-trilliókat nyomtat – fedezet nélkül. A dollárban, a készpénzben tartott pénz, elnézést a kifejezésért: megrohad a bankban. Más szóval: egy józan, értelmes ember nem gyűjt olyan festményt, amiből korlátlan számú, ugyanolyan értékű (pontosabban értéktelen) másolat készül vagy készülhet. A dollár és a többi készpénz valójában minden egyes nap kevesebbet és kevesebbet ér. Ebből az a tanulság, hogy minden egyes nap el kell költeni az aznapi bevételünket.

Mielőtt belemegyünk, hogy mire költsünk, arra vagyok kíváncsi, miért beszél inflációról, amikor kimutathatóan nincs is infláció?

Tegyük fel, hogy van a bankban egy millió dollárunk. Ha annak az értékét a hamburger, a vasaló, a televízió, az asztali komputer vagy egy vendéglői ebéd árához viszonyítjuk, akkor kétségtelenül kimutatható, hogy legfeljebb egy-két százalékkal kell értük többet fizetnünk, mint tavaly. De ki vásárol egy millió dollárért vasalót, televíziót, komputert, okos telefont? Az egymilliós banki megtakarítás – mindent egybevetve – folyamatosan, nonstop zsugorodik. Pláne mostanság, midőn recessziós perióduson megyünk keresztül: ilyenkor – túlzással élve – éjjel nappal üzemelnek a pénznyomtató gépek. Mellesleg, az egész világon folyamatosan drágulnak a minden napi szükségletek kielégítését szolgáló cikkek. Például az élelem, a gyógyszer, a lakbér, általában a rezsi. De mindez eltörpül ahhoz képest, ami a jövőt, a gyerekeink, unokáink jövője szemszögéből lényeges.

Nevezetesen?

Mindenekelőtt azok az eszközök, amelyek drágulása messze meghaladják a hivatalosan elismert infláció mértékét, értsd például mindenekelőtt a részvényekét. Legalábbis az olyan papírokét, amelyek valóban magukban hordozzák a jövőt. Konkrét cégek megnevezése nélkül is, ma már minden gyerek tudja, hogy mely viszonylag újonnan alapított, illetve régebbi vállalatok azok, amelyek tevékenysége befolyásolni fogja a következő generációk életét, szolgáltatásaikat, gyártmányaikat. Ugyanis folyamatosan bizonyított állandó megújulási, innovatív képességeik nyomán biztosnak látszik, hogy unokáink is igénybe fogják venni, hasznosítják majd mindazt, amivel ezek a cégek foglalkoznak. És az ilyen vállalatok száma világszerte bővül. Jellemzően fiatal emberek alapítják őket és ez önmagában véve jó ómen.

Nos, a nulla, negatív kamatkörnyezetben és a, hivatalosan, egy-két százalékosnak titulált infláció közepette a jövőbe mutató innovációkkal foglalkozó papírok megtízszerezték, megszázszorozták az értéküket. Ha – egy példát mondok csupán – az Apple cég részvénye – egy olyan papír, amit hosszú évek óta sok tízmillió amerikai polgár birtokol közvetlenül vagy nyugdíjalapokon keresztül, egy év alatt 65 százalékot emelkedett, akkor ezen az alapon nem tudománytalan, ha 65 százalékos inflációról beszélnénk. De ha a dollár kibocsátás emelkedésében számolnánk az inflációt, akkor pedig mintegy 27 százalékos áremelkedés következett be az idén, ugyanis 2019-hez viszonyítva az idén mintegy 27 százalékkal több dollárt hoztak forgalomba. És ehhez képest mit fial a bankban, vagy az otthon őrzött dollár megtakarításunk? Nulla százalékot. Érthetőbben szólva: hatalmas veszteséget termelünk évről évre, különösen a nulla kamatkörnyezet létrejötte óta, ha nem hagyunk fel azzal az őrültséggel, hogy pénzt spórolunk.

Ebből az a tanulság, hogy ész nélkül költekeznünk, csakhogy megszabaduljunk a dollárunktól, forintunktól, eurónktól?

Éppenséggel nem ész nélkül, hanem nagyon is sok ésszel.
De igen, mindenképpen költeni kell a pénzt! A világot bejárni is sokkal több haszonnal jár, mintsem ettől a tanulási lehetőségtől, élményhalmaztó megfosztva magunkat, unokáinknak félretenni tíz-húszezer dollárt.
Persze, gonoszság minderről beszélni azokkal szemben, akiknek megélhetési gondjaik vannak, akiknek már az luxusnak számít, ha egy-két dollárt naponta félre tudnának tenni. De még azt sem tudnak, sőt gyerekeik éheznek. Ha önhibájukon kívüli okokra vezethető vissza roppant szegénységük, akkor a megtakarított pénzeink egy részét – célzottan– az ilyen borzalmas életre kényszerülők támogatásába fektessük, mintsem öncélú és totálisan értelmetlen spórolásba.
Tény azonban, hogy a nyugati világban, és egyre inkább a Kelet-Ázsiában élők százmillióinak igenis komoly megtakarításaik vannak, és azt hiszik, ahogy Németországban például oly sokakról ez ma is elmondható, hogy a „legbiztosabb” a készpénzben való gyűjtögetés, spórolás.
Ezt nem szabad márpedig csinálni! Ez a célunkkal ellentétes eredményhez vezet, nem értékkel jutalmazzuk, hanem értékektől fosztjuk meg önmagunkat és utódainkat.

Semmiképpen sem a pénzszórás a megoldás, hanem a pénz értelmes kiadása.

Egyre inkább bebizonyosodik, hogy a kisembereknek is a nagy gazdaságban kell mozogniuk.

Ezt talán leginkább a tőzsdéken keresztül érdemes megtenni. Viszont ahhoz érteni kell!

Értelem, értés, alaptudás nélkül képtelenség eligazodni a tőkepiacokon, vagy éppenséggel az arany vagy a bitcoin piacán. Pláne az ingatlanpiacon.

Ez utóbbiakat azért említem, mert – különösen a kriptopénzek területén – a jövő technológiáit adaptálják illetőleg fejlesztik, és a végén – a sorszerűen értéktelenedő – készpénzféléknek olyan alternatívái alakulnak ki, amelyek értelmet adnak a spórolásnak, mégpedig úgy, ha beléjük fektetjük megtakarításaink egy részét.

A tőzsdén való kereskedésben, befektetésekben össze nem hasonlíthatóan magasabb minőségű értékképzés történik, mint akkor, amikor betétkönyvet nyitunk úgymond a gyerekeinknek. Vagy életbiztosítást kötünk a számukra.

Aki a tőzsdéhez nem ért, de érdeklődik iránta, az fektessen pénzt önképzésbe, tanulásba!

A folyamatosan romló pénzkeresetünket saját és utódain képzésébe invesztálni, nos ez talán a leghasznosabb távlati befektetés, ami milliószor többet ér, mintsem, hogy dollárokat hagyjunk örökségül

A legegyszerűbb, és legkevésbé problémamentes invesztíció, különösen az idősebb, vagy a nagyon fiatal, kezdő megtakarítók számára az, ha vagyonkezelőkre, kreatív befektetési műhelyekre bízzuk megtakarításainkat.

A lényeg, hogy a pénz megállás nélkül visszakerüljön a gazdaságba.

Akár közvetítők, brókerek révén, akár azáltal, hogy saját szakállunkra, szuverén alapon indítunk saját vállalkozást.

Egyet azonban nem szabad csinálni korunkban: pénzt spórolni. Csak úgy….