Nehogy már elveszítsük hitünket az Unióban, az euróban!

A dollár még erősödhet egy darabig, de ezt felváltja majd az euró és az európai részvények árfolyamának felívelése. Az amerikai jegybank az idén kétszer is kamatot csökkent majd. A kínai-amerikai megállapodás ugyanannyira érdeke a két érintett nemzetgazdaságnak, mint a világgazdaságnak, ám az aktuális politikai, hatalmi érdekek a kompromisszumos megoldás ellen dolgoznak, így a kudarcnak komoly esélyei vannak. Mindezt érvekkel támasztja alá interjúalanyunk, John Hardy, a dániai székhelyű nagy online kereskedésre fókuszáló pénzintézet vezető befektetési stratégája. Analízisük szerint az EU-t és ezáltal az eurót áttételesen támadó populista nyomulásból inkább előbb, mint utóbb kifogy az erő.

Zentai Péter: Arra fogadnék, hogy igenis tető alá hoznak egy mindkét fél számára megfelelő új kereskedelmi megállapodást Kína és Amerika között, amivel a világgazdaság is jól fog járni. Elvégre mindenkinek ez az érdeke. Nem igaz?

John Hardy: A Kína és Amerika közötti megállapodás létrejötte nem azon múlik, hogy mi lenne jó a világnak, sőt azon sem, hogy Amerika és Kína is meg szeretne állapodni. Viszonylag rövid távra szóló politikai érdekek, belső hatalmi érdekek, nacionalista megközelítések diktálnak ma a világgazdasági érdekek helyett. Az amerikai elnök – személyes hatalmát minden áron maximálisan szélesítve – újra választást akar nyerni jövőre. Kínában eközben még inkább drasztikus politikai centralizálódás megy végbe, a kollektív párt- és állami vezetés és a csúcstisztségek viselőinek váltógazdálkodása helyett azt látjuk, hogy egyetlen személy kezébe kerül minden döntés. A választások közeledtével az amerikai közvéleményt Trumpék a végletekig Kína ellen hangolják, a kínaiaknál pedig ugyancsak ez történik az USA ellenében. Kína idén ünnepli a Népköztársaság megalakulásának 70-ik évfordulóját, az ország és annak első számú vezetője óriási erőt kell, hogy sugározzon.

Azt akarja mondani, hogy Hszi Csin Ping kínai elnök és Donald Trump öncélúsága felülírhatja a globális érdekeket? Ön szerint az általuk manipulált közvélemény megnyerése élvez most prioritást még afölött is, hogy mi tenne jót hosszú távon Amerikának, Kínának és a világnak?

Igen. Ez mind Kínában, mind Amerikában erősen látszik és érződik is. Az ellenségeskedés szinten tartása kifizetődőbb most, mint a szoft, de átfogó megoldás, mivel ez utóbbi kompromisszumokat követel mindkét fél részéről. A mai kínai és amerikai döntéshozók azonban ezt kerülik, mert akkor úgy tűnhet, hogy gyengék és sebezhetők. Meggyőződésük, hogy népeik nagy része csak akkor tiszteli őket, ha győzelmet győzelemre halmoznak.

Ha Amerika nem egyezik meg Kínával, akkor abból Európa akár profitálhat is, hiszen – leegyszerűsítve – az amerikai gazdasági pozíciókat Kínában európai vállalatok foglalhatják el.

Ez tévedés. Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások esetleges kudarcakor mindenki veszít: Európa, Amerika, Kína, a világgazdaság egésze. Ami konkrétan Európát illeti, nos, számunkra a tárgyalások bármilyen kimenetele okozhat gondot: a siker azt a veszélyt hordozza magában, hogy a kínai keresletnek a jelenlegihez képest nagyobb részét elégíthetik ki az amerikaiak, akár az európai exportőrök rovására. A kudarc pedig a világgazdaság globalizálódásának további, drasztikus gyengülését hordozza magában, mindenütt gazdasági lassulást okozva – s ez még inkább fájhat Európának.

Ön devizapiaci szakértő is. A kínai-amerikai viszony alakulása miként befolyásolja a dollár, a jüan illetve az euró árfolyamát?

A dollár a kudarc esetén – időlegesen – komoly erősödést tud felmutatni, az euróval szemben 1,08, esetleg 1,05 euróig izmosodhat. De ez olyan túlértékeltséget jelentene, amit sem Amerika, sem a világgazdaság nem bírna el, ezért a FED hamar és a tervezettnél nagyobb mértékben csökkentene kamatot, gyengítendő az amerikai pénzt. Az euró jelenleg is alulértékelt, helye közép távon 1,30-1,40 a dolláral szemben.

Tehát: a közeljövőben még akár tovább is erősödhet a dollár, de aztán az egyre olcsóbb európai részvények és az euró „longolása”, az erősödésükre való „fogadás” látszik észszerűnek. A kínaiak az amerikaiakkal folytatott tárgyalások befagyására, a velük szembeni amerikai büntetőintézkedésekre, vámokra válaszul várhatóan bevetik saját gazdaságélénkítő fegyvereiket, sajátságos quantiative easing-be, mennyiségi könnyítésekbe kezdenek és szisztematikusan kezdik leértékelni a saját pénzüket, a jüant.

A dollár mindenesetre már most is – a piac megítélése szerint – túl erős.

Ami miatt óriási károk keletkeznek a feltörekvő piacok, Kína és a világgazdaság egésze számára lényeges nyersanyagtermelő országok devizáinak árfolyamában, hogy mást ne említsek: például az ausztrál, a kanadai, az új-zélandi dollár mélyrepülésbe kezdhet. Kína és miatta a világgazdaság lassulása ezen országoknak az átlagosnál súlyosabb károkat fog okozni.

Az érem másik oldala viszont, hogy az amerikai szövetségi jegybank (FED) kisebb részben Trump agresszív nyomására, nagyobb részben a tőkepiacok képlékeny állapota miatt az idén mindenképpen lazításba kell, hogy kezdjen. Az idei évre legalább két kamatvágással számolunk a FED részéről.

Nem törődve az inflációs veszélyekkel?

A tavalyi kamatemelések, melyeket részben az infláció várható megjelenésének elkerülése érdekében hajtottak végre, drámai hatást váltottak ki, egyrészt radikális árfolyameséseket, másrészt felszínre hozták – nem megalapozatlanul – a recessziós félelmeket. Ebből tanulva a FED meggyőződésünk szerint ismét könnyítési ciklust kezdeményez.

Végül Európa: mennyi esélyét látják annak, hogy a populista nyomulás eredményeként az EU politikai értelemben gyengül, miáltal az eurózóna is gyengül és esetleg Olaszország ki is lép abból?

Az euró stabilitásában nem kételkedünk, azt – reálisan – nem képes senki felszámolni, az euró fennmaradása és fejlődése létérdeke minden uniós tagállamnak, függetlenül attól, hogy tagja-e vagy sem a zónának. Analízisünk szerint a nacionalista, populista nyomulás energiái gyengülőben vannak, a széthúzásból fakadó gazdasági hátrányok előbb-utóbb minden érintett ország közvéleménye számára világossá válnak. Mi „arra fogadunk”, hogy organikus, természetes alapon az Unió belső kohéziója erősödni és nem gyengülni fog, ehhez ráadásul több érdeke fűződik az EU szkeptikusnak mutatkozó, most még nacionalista politikát folytató kisebb országainak, mint a nagy liberális demokráciáknak. A természetes folyamatok a közös pénz, a közös központi bank, a közös monetáris és fiskális politika befolyásának növekedése irányába hatnak.

Rövid távon azért még képesek lesznek előtörni az ellentétes folyamatok, amelyekből ízelítőt kaphatunk akár az európai választásokat követően.