Nem tudható (még), hogy az infláció valóban infláció

Inflációs félelmek kavarnak be a tőkepiacokon. A veterán tudós-befektető, Carel Weinberg szerint roppant korai és szerinte eleve alaptalan arra a következtetésre jutni itt és most, hogy infláció fenyegeti a világgazdaságot, azon belül az amerikai nemzetgazdaságot. Számára a leglényegesebb kiindulási pont, hogy nincs és a közeljövőben nem is várható általános bérnövekedés, vagy olyan fogyasztásélénkülés, amely a fogyasztói árindexre szignifikáns hatást gyakorolni képes.

A High Frequency Economics tőkepiaci kutató, elemző cég alapítója szerint a világjárvány háttérbe szorulásával párhuzamosan még hosszú időn át egyrészt a lényegtelen béremelkedés, sőt, a munkanélküliség némi növekedése, másrészt az emberiség óvatosabb viselkedése, megmaradó félelmei és a technológiai haladás gátolja, hogy igazi infláció alakuljon ki.

Zentai Péter: A tartós tőkepiaci felfelé menetelés leállni látszik, rendkívüli volatilitás, jellemzően árzuhanások jelentik a rossz óment. Azt, hogy a tőzsdei buborékok nagy valószínűséggel mindjárt ki fognak pukkanni… Egyetért azzal, hogy menekülőre kell fogni magunkat, feltéve, hogy tőzsdei kisbefektetők vagyunk?

Carl Weinberg: Hogy a lufik kipukkannak, abban biztosak lehetünk. Csak abban nem, hogy vajon minden lufi-e, amit annak mondanak.

Erre az idő ad majd választ. A kipukkadás szóval pedig csínján kell bánni olyankor, amikor csupán egy piaci korrekciót láthatunk, de nem összeomlást.

Mindjárt itt az idő… Mi másról tanúskodnának az árfolyamzuhanások a kriptopénzek vagy például a Tesla és más tech-részvények esetében?

Semmiképpen sem arról, hogy itt és most bizonyosan megállapíthassuk bármely említett és nem említett konkrét eszközről, papírról, hogy annak eddigi szédületes magasságokba emelkedett ára „lufiképződmény”.

A tőkepiacok volatilitásának aktuális kiéleződése természetes következménye az infláció bekövetkezte vagy elmaradása körüli bizonytalanságok sokasodásának.

A Fed (amerikai jegybank) elnöke a napokban lenyugtatta a kedélyeket. Nem látja ugyanis jeleit annak, hogy a nemzetközi pénzügyi piacok első számú gazdaságában, az amerikai nemzetgazdaságban hamarosan túlfűtöttség alakulna ki.

Ergo, nem jön az infláció, ebből következőleg nem kell aggódni a kamatok emelkedésétől. Ez volt a mondandójának a lényege.

Igenám, csakhogy egy olyan nemzetgazdaságban, mint az amerikai, ahol a lakosságnak – más országokhoz képest – jelentős része közvetve (például nyugdíjalapokon keresztül) vagy közvetlenül tőzsdézik, ennél fogva széles tömegek lelki állapotának, fogyasztói viselkedésének alakulása összefügg a tőzsdei árfolyamok, az ingatlanárak mozgásával, nos Amerikában igenis indokolt, hogy a pénzkezelők, az intézményi befektetők, a sok milliónyi kistőzsdés szkeptikus legyen.

Ugyanez a gigantikus amerikai közvélemény, legalábbis annak véleményvezérei, csöppet sem mutatták a szkepszis jeleit az utóbbi egy évben, ezer milliárdok ömlöttek a tőkepiaci termékekbe, jóllehet megannyi figyelmeztetést olvastak a közösségi fórumokon, a nagy médiában, kormányzati, jegybanki emberektől…

Akkor is a kétkedés irányított. Annak az ellenkezőjét csinálták, mint amit a hatalom, az elit üzent. Felülről figyelmeztetésben részesültek, erre csak azért is belebonyolódtak a részvényvásárlásokba. Most felülről lenyugtatta őket Jerome Powell (Fed elnök), mire a többség aggódni kezd. Ha azt mondják nekik hivatalosan, hogy nem várható infláció, akkor pánikszerű inflációs félelem lesz úrrá milliókon.

Kinek ad igazat?

Saját analízisem szerint megalapozatlanul törne ki inflációs pánik, ha valóságosan pánikról kell a közeljövőben beszélnünk. Egyelőre erős volatilitást látunk, ami mögött két fő összetevő húzódik meg. Az egyik, hogy a pandémia praktikusan véget ér-e a nyárig, a vírusnak új mutánsai nem ejtik-e fogságba megint az emberiséget, legalábbis az amerikaiakat.

A másik összetevő, a kötvényhozamok szélsőséges emelkedése. A hozamemelkedés, a kötvényárak zuhanása reálisan inflációs előjelként értékelhető. Konkrétan arra enged következtetni ez a folyamat, hogy a cégek, köztük leginkább az eddigi sztár technológiai, jövőorientált, buborékszerűen felértékelődött vállalatok adósságnövekedési spirálba kerülhetnek. Ha ez így alakul, akkor természetesen mindenki el kezd szabadulni eddig agyonajnározott cégeinek papírjaitól.

Igen, ez most a reális helyzet… Továbbá az, hogy a nyersanyagárak csúcsokra turbózódtak.

Ez látszat infláció csupán. Tényszerű ebben az egész komplexumban kizárólag az, hogy a réz, a nyersolaj és más ipari nyersanyag radikálisan drágul. Az amerikai polgárok számára kétségtelenül pszichológiai hatást fejt ki, hogy észlelhetően egyre többet kell fizetniük a benzinért, a gázolajért, drágábban autóznak. Azonban a fogyasztói árindex összességében nem változik. Ahogy eddig sem, úgy borítékolhatóan ezután sem fog a közeljövőben.

Ez utóbbiban miért lehetünk biztosak?  Mindjárt elfogad a Kongresszus egy újabb gigantikus „tömegsegélyezési” programot. Kétezer milliárd dollárról beszélünk! A pénzt közben úgy nyomtatják, ahogy a Fed csak akarja… Ha valami, akkor ez aztán az infláció robbanásának előkészítése.

10 éve folyamatosan egymást követik a stimulusok és a Fed nyomtatja a dollárt. Sem a dollár nem omlott össze, sem inflációs robbanásnak nem voltunk elszenvedői. Ellenkezőleg, az elmúlt tíz-tizenkét évben a dollár csúcsokat is döngetett, azóta árfolyama esett ugyan, de nem vesztette el világpénz jelentőségét. Még a kis infláció is csupán „vágyálma” a jegybankoknak, kormányoknak.

Szóval nem komoly előjel az, hogy micsoda áremelkedések mentek végbe az ingatlanpiacon, a nyersanyagárakban, főként a részvénypiacokon?

Az lenne komoly előjel, ha beindulnának felfelé a bérek, ha a fogyasztói kereslet berobbanna, s azt várhatóan tartósan nem tudná kellő mennyiségű áru és szolgáltatás kiszolgálni.

A kereslet simán berobbanhat, amint vége a járványnak… Hirtelen fogyasztói, bevásárlási boom veheti a kezdetét, az ellátási láncok eközben nem gyógyultak be, következésképpen nem tudják majd kielégíteni a keresletet. A drágulás ezért általánossá válik.

Ha ez így alakul, az is csak kérész életű lesz. A logisztikai technológiai szisztéma fejlettségét az jelezte az utóbbi időben a legjobban, hogy – például a pandémia közepette – a bármilyen speciális, korábban nem is nagyon létezett áru- és szolgáltatás iránti kereslettúltengés is pillanatok alatt kielégült.

Ebből helyesen következtetek arra, hogy a globális technológiai fejlettség az, ami végső soron akadályát képezi az inflációs robbanásnak?

Ez majd kiderül. Amit itt és most állítani merek, hogy nincs realitása egyelőre tartós  inflációs folyamatnak. Azért nincs, mert azok az egyensúlytalanságok, köztük a pandémiát követő esetleges hirtelen keresleti robbanások, nagyon gyorsan elfojthatók, Kína, Amerika, India, Korea, Németország, de tulajdonképpen az egész világ logisztikai, vállalati fejlettsége, az ellátási rendszerek ehhez megfelelő szintet képviselnek.

A lényeg a következő időszakban azonban inflációs ügyben arról szól, hogy az amerikaiak – és, feltételezem, hogy a világon mindenütt ez jellemzi a népeket, különösen a középkorúakat és az idősebbeket, de az óvatosabbá vált, egészségüket féltő fiatalokat is – nem fognak, nem akarnak egyből „kirúgni a hámból”. Jelentős részüknek nem áll helyre korábbi életszínvonala és életminősége, nagyon sokan reálisan munka nélkülivé válástól félnek leginkább.

Tapasztalati és tudományos felmérési alapon is az várható, hogy az utazásoktól kezdve a nagyobb bevásárlásokon át, a fogyasztás minden szegmensében, a járvány előtti időkhöz képest lassú, körültekintő magatartás jellemzi a közeljövőben az emberiséget.

Ebben lényegi, visszatartó motívumnak látszik az, hogy a vírust százszázalékosan képtelenség eliminálni, annak új mutánsainak megjelenését egyelőre lehetetlen megállítani.