Net Zero Initiative

A 2020-as év nem vetette vissza a felelős befektetések térnyerését, sőt, eddig soha nem látott mértékben áramlott be a pénz az ESG és SRI (Socially Responsible Investments) alapokba. Viszont nem csak a befektetők oldaláról tapasztalhattunk aktivitást, a befektetések kezelői is tettek lépéseket.

Decemberben elindult a Net Zero Asset Managers Initiative, amelynek lényege, hogy a kezdeményezés aláírói vállalják, hogy legkésőbb 2050-ig befektetési portfólióik karbon-semlegesek lesznek. Tehát elkötelezték magukat arra, hogy egyre nagyobb arányban fognak karbon-semleges cégekbe fektetni, míg el nem érik a kitűzött célt.

Természetesen emiatt bizonyos iparágak és cégek hátrányba kerülhetnek, azonban már most látjuk az alkalmazkodási folyamatot a hagyományosan „piszkosnak” számító vállalatok felől: a káros alaptevékenység mellett véghez vitt zöldítő projektek és a technológiai fejlődés is segíti az alkalmazkodást. A kitűzött dátum pedig még elég messze van.

Az eddig 30 aláírót összefogó szervezet tagjai globálisan 9 000 milliárd dollár kezeléséért felelősek, amely a piac körülbelül 10 százalékát teszi ki. És a lista valószínűleg hamarosan bővülni fog.

Az aláírók között találjuk a világ legnagyobb befektetőit is, csak néhányat felsorolva: UBS, AXA, Schroders, Legal and General Investment Management, Fidelity International, Nordea Asset Management, Wellington Management.

A legnagyobb nevek közül nem csatlakozott a BlackRock és a Goldman Sachs, bár már mindkettő ígéretet tett arra, hogy a klímaváltozással kapcsolatos témákat priorizálni fogja.