Never bet against America (Warren Buffett, 2021)

Nincs se történeti, se gazdasági, se politikai alapja az Egyesült Államok tartós, esetleg végleges „alkonyáról” szóló teóriáknak. Az interjú alanya az amerikai társadalom természetével, az Egyesült Államok „genezisével” összefüggésben keres és talál magyarázatokat arra, hogy cáfolja az „amerikai birodalom” bukását előrevetítők vélekedéseit. Főként pedig arra, hogy igazat adjon Warren Buffetnek, a világ leghíresebb, legtekintélyesebb, egyik legnagyobb befektetőjének, aki a múlt héten kerek-perec kijelentette: azok fognak a végén bukni, akik Amerika ellen fogadnak a tőkepiacokon, a gazdaságban, a nagyvilágban. Az interjúalany a Matthew Kroenig, a témáról több könyvet publikált amerikai egyetemi tudós, az The Atlantic folyóirat szerkesztője.

Zentai Péter: Ki vagyok én, hogy akár egy rossz szót merjek szólni Warren Buffettről? Azt azért komoly gondolkodók, „felnőtt” emberek   mégsem fogadhatják meg tőle, hogy „Never bet against America”. Más szóval azt, hogy az Egyesült Államok sose veszít, sem a politikában, sem konkrétan a tőkepiacokon.  Hogy lehet ennyire elfogult egy ennyire bölcs ember?

Lehetséges, hogy csak befolyásolni akarta a benne hívő százmilliókat, hogy most, a Covid kilábalás korszakában is maradjanak hűségesek hozzá és, ahogy ő, úgy mindenki más is csak az amerikai vállalatok részvényeit vásárolja?

Matthew Kroenig: A magam részéről viszont abban kétkedem, hogy egy kilencven éves ultramilliárdosnak hátsó szándékai vannak.  Mellesleg egész élete, életműve ellentmond minden olyan feltevésnek, hogy valaha is a rossz értelemben vett, önző pénzsóvárság hajtotta volna. Megmaradt élete végéig az úgynevezett protestáns etika abszolút letéteményesének. Semmi öncélú spekuláció! „A keresett pénz arra való, hogy visszaforgassuk a közjó számára, átlátható piaci mechanizmusok révén.”

Értelmezzük akkor a napokban elhangzott szavait csupán abban az értelemben, hogy „ne shortoljunk”, pláne ne Warren Buffett hazája, az általa imádott Egyesült Államok cégei ellen?

A múlt hét végén befektetőknek írott és nyilvánosságra hozott levele egy általános és több konkrét üzenetet tartalmaz.

Az általános, hogy erkölcstelennek tartja a shortolást, legalábbis annak öncélú formáit. Kifejti azt, amit mindig: üzleti etikájába nem fér bele, hogy bármely, főként egy-egy amerikai vállalat gyengülésére fogadva akarjon pénzt keresni.

A konkrét üzenetei még fontosabbak. Tudniillik az Egyesült Államok –megannyi ballépése, társadalmi, politikai, pénzügyi hibája ellenére – a világon páratlan produkciókra képes, ez mindig így volt és mindig így marad.

Magabiztossága éppenséggel abból fakad, hogy már kilencven éves és hitelesen képes összegezni tapasztalatait, tudását.  Érti, érzi Amerika természetét, hogy az Egyesült Államok mindig talpra áll.

Ehhez képest Kína még nagyobb produkciókra képes a jelek szerint…

Igazán? Ötezer éves kultúra. Ötezer év alatt, véres forradalmak, felfordulások, tízmilliók lemészárlása, leszámolások, újabb és újabb dinasztiák, mindmáig ilyen-olyan diktatúrák és közben szép fejlődési periódusok váltották egymást.

Az Egyesült Államok viszont kétszázötven éve még csak nem is létezett. Amerika történelme a benne élő emberek szabadságának folyamatos, mindmáig zajló kiteljesedéséről szól. Ezért alapították. Megalakulása óta ugyanaz az alkotmány és annak szellemisége vezérli a jövő építést.

Kínának, részben Oroszországnak alaptermészete volt mindig a titkolózás, a zártság, a társadalom ilyen-olyan módon való zártan tartása.

Mondja kérem, mekkora esélyt adna annak, hogy a Kínában őshonos muszlim ujgurok tízmilliói, a keresztények milliói valaha is egyenrangú emberekké válhatnak? Mennyi esélyt ad annak, hogy a következő harminc évben Kínában szabad, többpárti választásokat tartanak?  Mennyi esélyt adna annak, hogy a tudományos-technológiai vívmányok egyre kisebb részét alkalmazza a jövőben Kína saját lakosságának megfigyelése céljára?

Mennyire életszerű Ön szerint, hogy a világ nagyobb részén az országok, a kormányok, a népek a külvilág számára ellenőrizhetetlenül gyártott, előállított, a világ lakosságának egyenkénti megfigyelésére alkalmas   biotechnológiai, informatikai rendszereket választják a transzparens alternatívák helyett?

Milyen esélyét látja annak, hogy az ázsiai országok, kormányok, népek inkább kínai „fennhatóság” alatt kívánnának élni, mint szabadon? Ön szerint, ha Európában a népektől megkérdeznék, kire bíznák katonai-védelmi biztonságuk garantálását: Oroszországra, Kínára vagy Amerikára, akkor melyiket választaná a túlnyomó többség?

Igen, vélhetőleg a Kínában élő másfél milliárd ember között több százmilliónak összességében nagyobbak a képességei, mint az Egyesült Államokban élő háromszázmilliónak.

Csakhogy, a csodálatos kínai emberi erőforrásokat eddig egyetlen központi kínai hatalom sem tekintette többnek, mint „eszközöknek,” ahhoz, hogy Kína a legelsővé válhasson a világban.

Egy ilyen esetleges győzelem azonban Kína esetében, ahogy bármely más zárt rendszer esetében öncél. Semmi egyéb.

Az   Egyesült Államok nem az?

Amerika nem azért lett világhatalom, mert azzá akart válni.  Ellenkezőleg.

Azért, mert a külvilág számára ez az ország „nyitott könyv” volt és maradt is mindig. A külvilág problémái elől menekülők egyre hatalmasabb tömegeinek nyomása, külföldi konfliktusok megoldásába való kívülről érkező invitálások és Amerika saját sikerei tették naggyá Amerikát.

A külvilág konstatálta, hogy Amerika az a hely a világban, ahol egy társadalom valójában „mikrokozmosz”, és folyamatosan képes korrigálni önmagát.

Már száz évvel ezelőtt is pontosan lehetett tudni, az Egyesült Államokon kívül és azon belül, hogy ebben az új országban micsoda szörnyű igazságtalanságokat követnek el faji csoportok, kisebbségek, szegények ellen. Ugyanakkor az is idejekorán tisztázódott, hogy Amerikában – másokhoz képest sokkal inkább, persze messze nem következetesen – a bűnösök megbűnhődnek, még ha gazdagok, hatalmasok voltak is. És eközben egyszerű kis bevándorlók számára – szorgalom, tehetség, ambíció mentén – ténylegesen olyan lehetőségek nyíltak meg ebben az országban, amelyek saját hazájukban elképzelhetetlenek voltak.

A lényeg e tekintetben: Amerika története egy nyitott, befogadó társadalom folyamatos építéséről, alulról szerveződéséről, és folytonos önkorrekciójáról szól.

A hatalmi visszaélések – gazdaságban, politikában, minden területen – újra és újra megjelennek ugyan, ám azok mindig lelepleződnek, s a tanulságokat az egész világ – ma már élőben – követhetően levonhatja.

Ha csak Amerikán múlt volna, akkor az Egyesült Államok nem lenne szuperhatalom, mert a kezdetektől fogva az egyedüli politikai-társadalmi egységként funkcionáló régiója a Földnek, amely gazdasági, emberi és anyagi, természeti erőforrásaiból és rendszerének rugalmasságából gyakorlatilag is képes az önellátásra.

Ma már egész Nyugat-Európa nyitott…

Ma már sok, egy sor területen Amerikánál jobban, eredményesebben működő nyitott állama van a világnak.

De mindannyian a Világháború után váltak nyitottságukból fakadóan sikeresekké. Ehhez márpedig Amerikától kaptak segítséget, tőle szerezték be a politikai know-how-t.

Az elmúlt négy év Amerikában mégis csak a bezárkózásról, az izoláció újratöltéséről szólt: „ki a migránsokkal”, „America first”, faji villongások…

Négy évig tartott… Itt és most azonban a sebek – némely területeken, éppenséggel a gazdaságban is – gyógyulni látszanak.

Olyan stimulusok érik egyre inkább a nemzetgazdaságot, amelyek az ország infrastruktúrájának, energetikai helyzetének, vállalkozói szellemiségének lényegi megújhodásához látszanak vezetni. Ez tükröződik a tőkepiacokon…

Az Egyesült Államok története, beleértve az amerikai nemzetgazdaság, pénzpiacok, tőkepiacok történetét, folyamatosan szól rövid ideig tartó radikális, durva kilengésekről, és hosszabb ideig tartó egyensúly helyreállításokról. Közben mind a szélsőségekből, mind a középutasságokból beépülnek az amerikai történelem fejlődési folyamatába az életképesnek bizonyult, az Egyesült Államok korszerűsödését elősegítő, az egyén szabadságát – a kor adottságához igazított – folyamatosan szélesítő elemek.

Warren Buffett zsigereiben érzi, és intellektuálisan feldolgozta magában, hogy a tavalyi évben egészen mostanáig a Covid járvány körüli milliónyi ballépés, kudarc is a végén Amerika egészségügyi, társadalmi, tudományos, pénzügyi hasznára fog válni.

A legkülönbözőbb új technológiák ismerői, továbbá a biztonságpolitikai szakértők túlnyomó többsége tényként ír arról, hogy Kína két évtizeden belül erősebb lesz Amerikánál információs technológiákban, gazdasági teljesítményben.

Szerintem, valószínűleg csak önálltatás, és bugyutaság is, amit Warren Buffett üzen. Rengeteg pénzről mondanának le azok, akik örökre lemondanak arról, hogy – így vagy úgy – „shortolják” Amerikát…

És olvasott-e magyarázatot a Kínát abszolutizáló szakértőktől, hogy – most is, ahogy beszélünk – tízezerszer több kutató, szakember, egyszerű dolgozni kívánó külföldi polgár kíván az Egyesült Államokban letelepedni, itt maradni, itt dolgozni, mint Kínában?  Nyilvánvaló-e, ami pedig tény, hogy nem összehasonlíthatóan több kínai, pláne orosz, indiai fiatal óhajt amerikai egyetemeken, kutatóműhelyekben ténykedni, mint fordítva?

Nixon, Trump, Obama, nagy sikerek és hatalmas kudarcok, iraki, afganisztáni beavatkozások, fölöslegesnek bizonyult globális kalandok, a túllihegett belső szigorítások, reakciók, aztán átgondolatlan enyhítések, felháborító rendőri intézkedések, radikálisan hajszolt, bumerángként visszaütni képes, álszentnek tartható „kisebbségi jogvédelem”, a világ szemében nevetséges perek, vélt és valós hülyeségek sora – Igen, ez is Amerika.

De mindezek ellenére: hatszor több európai akar évente az Egyesült Államokba költözni, mint ahány amerikai Európában.

Kína neve soha eddig fel se tűnt azon ötven ország sorában, ahol – a megkérdezett ázsiaiak, afrikaiak, amerikaiak, latin-amerikaiak, európaiak, ausztrálok – a legszívesebben élnének. Oroszország neve sem. A megkérdezett kínaiak és oroszok körében viszont melyik a legnépszerűbb ország az, ahol a legszívesebben laknának, dolgoznának? Az Amerikai Egyesült Államok.

Mi a magyarázat?

Az, amit Warren Buffett evidenciának tart: Még Kanadát is beleértve, a világon egyetlen más hely sincs, ahol alacsonyabb a külföldön születettek körében a munkanélküliség, mint a helyi születésűek körében. A semmirekellő, a bűnöző, az illegális bevándorlók aránya valóban nem elhanyagolható, de mégis, ők csak kicsiny hányadát képzik a nem az USA-ban született Amerikában élők körének. Egyre növekszik viszont a legmagasabban kvalifikáltak, legnagyobb hozzáadott értéket előállító cégekben, tudományos és gyakorlati műhelyekben alkalmazottak, az amerikai gazdaságot erősítő vállalkozók körében a külföldről bevándoroltak hányada.

Warren Buffett a minapi levelében azt is megjegyezte, hogy sokaknak fogalmuk sincs róla, milyen fantasztikus gazdasági, technológiai innováció, és boom játszódik le Közép-Amerikában, tehát a két partvidék közötti gigantikus területeken… Ez igaz?

Először látszik szisztematikus és tömeges átvándorlás a partvidékek övezeteiből az Egyesült Államok klasszikusan elmaradottnak mondott középső vidékeire. Tucatnyi, korábban mindig a legszegényebbek közé sorolt amerikai városban, ma már évente öt-nyolc százalékkal bővül a lakosság.

Azért, mert automatikusan ezt produkálja, ilyen mobilitásokat, megújulásokat hoz ki magából újra és újra az amerikai társadalom és a teljesen decentralizált, központi hatalom beavatkozásaitól mentes gazdaság. Óriás és kis- és középvállalatok ezrei költöznek oda, ott létesülnek a Közép-Nyugaton.

Pedig azok a vidékek Donald Trump és a bezárkózás valamilyen válfaját hirdető jobboldali, konzervatív republikánusok fő szavazóbázisai.

Azok a vidékek valójában az izoláció szemléletét képviselő politikusok legfőbb félelmei…

Az amerikai lakosságnak a szabad, nyitott, rugalmas Amerikát akaró jelentős hányadai vándorolnak át napjainkban a Közép-Nyugatra, részben Georgiába és más déli államokba is. Ott nyitottságot generálnak a zártság helyett, változtatják Amerika politikai térképét.

A belső mobilitás, az újra kezdés másutt. Ezek az Egyesült Államok történetének folyamatos jellemzői.

A demográfiai helyzet ma az Egyesült Államokban egyértelműen jobb, mint Kínában, mint Európában, és össze nem hasonlíthatóan jobb, mint Kelet-Európában, pláne Oroszországban. A demográfiai folyamatok egyre csak növelik Amerika versenyelőnyét.

A növekvő amerikai populáció fiatalabb, rugalmasabb, a kor technológiai kihívásait jobban kezelni képes, tanulékonyabb munkaerőt generál, mégpedig egy olyan közegben, amely eleve, történetileg is munkamorál emelés centrikus.

Warren Buffett gondolatsora abból az egyre inkább jellemző adatsorból fakad, hogy az Egyesült Államokban a reális egy főre jutó GDP folyamatosan szélesedő ütemben haladja meg Németországét, Franciaországét, az Egyesült Királyságét, Olaszországét. És persze messze–messze megelőzi Kínáét. E tekintetben Kínát és Amerikát évtizedek választják el egymástól.

Szóval Amerika nem veszíthet?

Ideig óráig szinte mindig veszít, minden egyes válságperióduson… Ugyanakkor – legalábbis a nagy országok között – mindig elsőként kászálódik ki, és elsőként tudja maga mögött a „betegséget”.

E mögött – üzleti-gazdasági téren – meghatározó az amerikai vállalkozói kultúra egyedülállósága. Kevésbé „bűnhődik” a vállalkozó, ha kudarcot vall, csődbe kerül, ugyanakkor szisztematikusan segítik, ha újra vállalkozik.

A pénzügyi szisztéma a világgazdaságot alapvetően befolyásolni képes egyetlen másik országban sem annyira vállalkozóbarát, mint Amerikában. Sehol másutt a világon nem biztosítanak annyira átláthatóan, összetetten előnyös feltételeket kis és középvállalkozóknak a kis bankok, mint az Egyesült Államokban. Amerikában hétezer kis pénzintézet konkurál egymással.

A kutatási, innovációs eredményeket azonnal a gyakorlatba fordítani képes egyetemek akkora számot képviselnek Amerikában, mint ahány ilyen egyetem összesen található a fejlett világ egészében.

Kínához, Németországhoz, Nyugat-Európához, bármely más országhoz képest elenyésző, tulajdonképpen a nullával egyenlő az állami kézben lévő piaci szereplők aránya Amerikában. Az Egyesült Államokban de facto nem tudja megzavarni a gazdasági-üzleti élet menetét a szövetségi politika, mert nincs állami tulajdonos.

Minden más ország – így vagy úgy – de valamilyen kimutatható mértékben mégiscsak centrálisan is irányított nemzetgazdaság. Az Egyesült Államok az egyedüli praktikus kivétel.

Az Egyesült Államok teljes mértékben egységes piac, amelyet – mindent egybevetve – sokkal kevesebb adó és bürokrácia sújt, mint bármely szóba jöhető konkurenst. Ötven alapvető kérdésekben önálló tagállamban egységesen ugyanaz a fizetőeszköz, miközben az az ötven állam versenyzik egymással, hogy bevonja a külső és belső tőkét.

Mindeközben milliónyi hiba, tévedés, sőt bűn csúszik be az üzletmenetbe.

Csakhogy mindezt az ország nem söpri a szőnyeg alá, nem szégyelli, éppen ellenkezőleg, nagy dobra veri. Filmeket készítünk róluk, dokumentáljuk prezentáljuk őket a saját és a világ többi részének a közvéleménye számára tanulságként!

A többi ország – ahogy ezt oly sokszor észlelni – leginkább kárörvendő, a tévedéseinken, kudarcainkon szörnyülködnek, de közben jót mulatnak, s imádnak a hülye, a buta Amerikáról beszélni.

És mégis, európaiak, kínaiak, oroszok, egyre nagyobb arányban adják be zöld kártya iránti, illetve állampolgársági kérelmüket. A jelek szerint hátralévő életüket, főként gyerekeik életét inkább képzelik el jobbnak, biztonságosabbnak   ebben a „hülye, veszélyes, hanyatló Amerikában”, mint saját születési helyükön.

Ha ez így van, ha a még ma is, és szüntelenül, a külföldi kisemberek tízmilliói is Amerikára fogadnak, nem pedig hazájukra, és semmiképpen sem Kínára, akkor Warren Buffett-nek csak igaza lehet: „Sose fogadj Amerika ellen”.