Nyamiváros

Paul Auster monumentális, 4321 c. regényében szerepel egy passzus egy New York-i magyar étteremről:

“Az őszi szemeszter két hete tartott, amikor a szülei Newark-ból meglátogatták, és Amyvel együtt elvitték vacsorázni a Green Tree-be, egy olcsó magyar étterembe az Amsterdam sugárúton, amit Ferguson annyira megkedvelt, hogy Nyamivárosnak nevezte el. ”

A 60-as évek derekán járunk, az egyetemista főhős további fejezetekben is gyakran visszatér ide pörköltet enni nokedlivel a barátnőjével, és még a 68-as diáklázadások idején is látogatja. Valóban létezett a Green Tree?

Igen. A Columbia Spectator már 1960-ban ír róla, hogy olcsó, diákoknak 10% kedvezmény van, elég, ha diáknak néz ki valaki, kiváló a ”magyar Pastrami”, ami nem olyan, mint a New York-i klasszikus, és jó a rántott máj.

A New York Times egyik 1979-es száma tudósít róla, hogy milyen olcsó, mekkorák az adagok, ez csak nonprofit lehet ennyiért. És milyen kedves a főnök, egy bizonyos Ali Kende, aki minden este leül sakkozni. A kassza mögött a felesége, Clara áll. Családias a hangulat, sok tanár és diák jár ide a Columbiáról meg a Barnard College-ből. A konyha magyar bázisú volt, pörköltekkel, gulyással meg rántotthússal, de belefért a borscs meg a pirog is, és visszatérő említés, hogy a zöldségköretek mindig konzervből készültek és hogy erős volt a desszertfront, palacsintával meg “Rigo” csokitortával. És tudni kellett, hogy a konyha hamar zárt, 7 utáni rendeléssel már kár volt próbálkozni.

De ki lehetett Ali Kende? Gyors kereséssel annyi derült ki róla, hogy magyar állampolgár volt, 43-44-ben származása miatt elhurcolták a családot, őt is. Megjárta a bori munkatábort, ahol Radnóti is raboskodott, megszökött, a fél családja elpusztult, és végül Amerikában kötött ki. Felesége az utolsó pillanatban menekült meg Dachauból. Magyarországon majdnem megölték, de azért magyar éttermet nyitott New Yorkban. Az étterem helyén, a 111. utca és az Amsterdam Avenue sarkán amúgy ma is magyar deli és cukrászda áll.

Ali Kende, azaz Kende Aladár, a Nyamiváros, tulaja 1997-ben halt meg New Yorkban.

“Az egyik az a barátom, aki Amerikában él, a Kende Aladár. Őket is elhurcolták a háború alatt. 43– ban vitték el a szülőket – a fiúk akkor már nem voltak itthon -, a leány, az Erzsi akkor még itthon maradt. Egyedül. Őt a legvégén vitték el. Pápán volt egy zsidó gettó. Az Ali meg a bori táborban volt munkaszolgálatos. Ronda egy hely volt az! Kirugdalták a fogait a németek. Bizony ám! Aztán megszabadult onnan. Ő megjött, meg a húga is, a szülei meg az öccse sajnos ottmaradtak. Az öccse a Donnál halt meg, mint munkaszolgálatos. A felesége meg már benn állt Dachauban a sorban, a gázkamra előtt, mikor az oroszok megjelentek! Át is lőtték a lábát, aztán Moszkvába vitték, ott gyógyították meg.”

Szóval amikor a regényt olvasva elönti tán az olvasót a honfiúi/honleányi büszkeség, hogy egy időben magyar étterem a főhős kedvence, ha egy kicsit is utána néz, a büszkeség nagyon gyorsan szégyenbe vált. Hogy egy ártatlan és tehetséges embert, mert nem lehet tehetségtelen az, aki New Yorkban, elképesztő versenyben, évtizedekig tudott nyereségesen működtetni egy éttermet, majdnem megöltek és innen elüldöztek. És Kende Aladár aligha gondolta volna 44-ben, amikor elhurcolták, és aztán ütötték-verték, hogy New Yorkban fog kikötni, és ott egy sikeres éttermet vezet, ahol egyetemi hallgatók és diákok tanyáznak olykor forradalmi lázban, és esténként nyugodtan sakkozgat. Ahogy a felesége sem álmodhatta, egy perccel a halál előtt Dachauban, hogy épp megússza, és aztán merre viszi a sorsa és a kasszát fogja igazgatni a 20. század fővárosában.

És végül beíratnak egy remek regénybe, átadódva az öröklétnek ezzel, hogy volt időszak, nem is rövid, amikor elüldözött emberek egy népszerű helyett vittek az Amsterdam Avenue és a 111. utca sarkán, és azt Green Tree-nek, a sok honi Zöldfa után szabadon, és magyar vendéglőnek nevezték. A regényben meg Yum Citynek. Az élet gyakran kifürkészhetetlen kacskaringó.

Forrás: Vakmajom a Facebookon