Orvos a csúcsborászatban

A villányi Jammertal Borbirtok bora, a Cassiopeia Merlot 2015 lett a világ legjobb vörösbora a közelmúltban megrendezett Concours Mondial de Bruxelles 2021 versenyen. Az eddig példátlan siker mögött nem egy született borász, hanem Szűcs Róbert egykori orvos és csapata áll. A sokoldalú üzletembert a borversenyekről és a hazai borgazdaság aktuális helyzetéről kérdeztük.

Szakonyi Péter: Eddig nem sokat hallottunk arról, hogy az Ön borászata, a Jammertal Borbirtok tarolt volna a nemzetközi versenyeken. Most viszont hirtelen nagyot nyertek. Minek tulajdonítja ezt?

Szűcs Róbert: Rosszul látja ezt, mert eddig is aktív – ha nem a legaktívabb magyar – résztvevői voltunk a világ nagy borversenyeinek.  Az elmúlt években vagy 30 arany, vagy nagy aranyérmet nyertünk a rangos fórumokon, ezért bátran mondhatom, hogy pontosan tudjuk hol a helyünk. A luxemburgi verseny sajátossága, hogy a nagyszámú résztvevővel zajló versenyt minden évben más helyszínen rendezik. Nagy presztízsű megmérettetésen nyertünk.

Ez akár lehetne véletlen is, nem példátlan ugyanis, hogy egy jó szüret, egy jó évjáratú bor arat diadalt…

Valaki magasugróként nem véletlenül viszi át a 240 centiméteres magasságot. A világsikert egy sor remek eredmény előzte meg. Madridban a 2019. évi Vino Y Mujer versenyen a kizárólag hölgyekből álló zsűri a Koh-I-Noor Cabernet Sauvignon 2011 tételünket „Grand Diamond” elismerés mellett a verseny legjobb vörösborává választotta. Londonban 2018-ban a Women’s Wine & Spirits Awards a KOH-I-NOOR Cabernet Franc 2011 tételünket díjazta kiemelkedő Double Gold éremmel, a Mundus Vini esetében háromszor nyertük el a „Best of Show Hungary” címet. A most világbajnokká választott vörösborunk a legmagasabb pontszámot érte el hét és félezer versengő termék közül, ezt nem kell magyarázni. Arra eddig is ügyeltünk, hogy csak nívós versenyeken vegyünk részt, “futottak még” vetélkedésben soha.

A villányi vörösborok eddig is közkedveltek voltak – legalábbis itthon. Mit számít ezt a titulus?

Nem túlzás azt mondani, hogy Villányt ezzel felhelyeztük a világ legjobb borvidékeinek térképére. A legjobb francia, olasz, spanyol, ausztrál borrégiók mellé került, és bizonyította, hogy az itteni terroir adottságai megvannak, “csak” képesség kell ahhoz, hogy valóban jó borok szülessenek. És még egy adat: most 72 „Nagyarany” érmet adtak ki, ebből hármat villányi borok kaptak – ez a terület nagyságát figyelembe véve ötvenszerese a statisztikailag elvárhatónak.

Megéri Önöknek egy-egy ilyen versenyen részt venni? Megdobja a forgalmat egy aranyérem – netán egy világbajnoki cím?

Két szempontból is érdekes a kérdés. A szakmai és piaci megközelítés ugyanis egyformán lényeges. A szakmai siker a magyar borászatnak és nekünk is nagyon fontos. Egy vaktesztes, nyílt versenyen nyerni a világ borászatának elismerését vonja maga után. Piaci szempontból pedig szinte kötelező egy ilyen megmérettetés – annak ellenére, hogy a nevezési díj nem elhanyagolható, tételenként 150-200 euróba kerül.

A siker emeli a bor árát, a lebőgés pedig csökkenti?

Nem ilyen közvetlen a kapcsolat. A díj csak megerősíti az árat – esetünkben legfőbb exportpiacunkon Kínában is. Másrészt belépőjegy az eddig „tamáskodó”, elsősorban német nyelvű piacok prémium szegmensébe. A most elért elismerés paradigmaváltást kell, hogy jelentsen. Nem csupán idehaza, hanem külföldön is.

Az egész világon kétfajta borászat létezik: akinek van világelső bora és akinek nincs. A díjnyertes évjárat palackjainak árát ugyanakkor nem lehet jelentősen emelni, mert ez visszaüthet. Nekünk az abszolút szelekciót a Koh-I-Noor képviseli, amelynek palackja 30 ezer forintba kerül, nem “előzheti be” a 10 ezerrel olcsóbb, de szintén csúcsbornak számító Cassiopeia… A kínai export esete más, oda nagyobb részt csúcsborokat szállítunk, évente összesen 170-180 ezer palackot, ez a teljes termelésünk harmada.

A magyar piac elfogadja ezt a magas árat? Kinek szállítanak, kik engedhetik meg maguknak ezeket a drága borokat?

A pandémia alapvetően megváltoztatta a magyar piacot is. Az elmúlt évtizedben két-három komoly nagykereskedő uralta a budapesti gasztropiacot – ez volt a magasabb árú minőségi borok legfőbb felvevő piaca. Ők a termelőknek nem túlságosan kedvező szerződésekkel kötötték magukhoz a borászatokat, de mivel a fővárosi nívós éttermek is velük szerződtek, más út vagy lehetőség nem nagyon maradt.

Mi köszöntük szépen, nem éltünk ezzel a lehetőséggel. Az elmúlt másfél évben az éttermi forgalom szinte eltűnt, a jó borok iránti érdeklődés viszont megmaradt, sőt inkább nőtt. Szintén emelkedett a borok ismertsége és váratlanul a borkultúra is sokat fejlődött. Olyan témák merültek fel, mint a “miért”, valamint igényként jelent meg a minőség és a tanulás.

Azt mondják, hogy a 2008-as gazdasági válság komolyan érintette a világ borászatát. Sokan mentek tönkre vagy roggyantak meg. Most is ezt láthatjuk?

Valóban az a gazdasági válság akkor megtizedelte a borászatokat mindenütt a világon. Hogy a mostani krízisnek mi lesz az eredménye, még kérdéses. Sajnos, nincsenek jó előérzeteim.

Nem titok, hogy Ön nem borász. Orvosként dolgozott, majd üzletember lett – így került Villányba is. Üzlet vagy szerelem a borászat Önnek?

Első kóstolómra még 1999-ben került sor, itt Villányban. Olyan borokat nyitottunk, amelyeket még az utolsó “téeszidőben” palackoztak. Jól emlékszem cabernet franc és merlot került az asztalra…

Biztos egyszerű boroknak tűntek ezek…

Nem feltétlenül. Tíz-tizenegy éves borok voltak, amelyek nem voltak hibátlanok, de érezni lehetett bennük a szőlő átütő erejét, vagyis azt, hogy rettenetesen jó az alapanyag.  Ezért is vágtam bele, hogy egy minden igényt kielégítő világszínvonalú feldolgozót építsünk Villányban. Öt évre rá, 2004-ben került erre sor.

Partnere az egyik akkori ismert nevű villányi borász, Wunderlich Alajos volt…

Igen, alapvetően az ő tehetségének kibontakoztatása érdekében építettem meg a borászatot. A Wunderlich borok szépen szerepeltek a kiskereskedelemben, de az igazi áttörést a 2006-07-es év remek évjáratok jelentették, ekkor szüreteltük az első Cassiopeia tételeinket. 2010-ben elváltak útjaink, de a fejlesztés azóta is folyamatos: 2011-ben adtuk át a borászat második üzemét. A feldolgozó nominális kapacitása évi 1 millió palackra nőtt, de a minőségi megközelítésünk miatt ennek a felét használjuk ki.

Ha végig nézzük a hazai borászatokat, alig van olyan, amelyik jelentős profitot termel. A magyar borok közül a világpiacon csak néhány állja meg a helyét, itthon pedig az olcsó borok tarolnak – legyenek azok magyar vagy import termékek. Önnek mikor fordult “termőre” a borászat?

Valóban nagyon kevés cég termel nyereséget, mert a borászat nagyon drága “mulatság”. Sok a kis borászat, az olyan terület, amely költséghatékonyan tud működni. Nekünk is csak a legutóbbi néhány év volt üzemi szinten pozitív nullszaldós – a fejlesztéseket a cégcsoportunk profitjából finanszíroztuk. Kezdetben, vagyis 2001-ben mindössze fél hektáros saját területen kezdtünk, de még 2015-ben is csak 6-7 hektárral rendelkeztünk. A szőlő nagyrészét ugyanis felvásároltuk. Az extra minőségű szőlő-alapanyagért jelentős felárat fizettünk a beszállítóknak.

A 2013-2014-es hírhedten rossz évjáratokat követően sok termelő bedobta a törülközőt, így kénytelenek lettünk 85 hektárra növelni saját területeinket. Ma már csak kisebb mennyiséget veszünk át régi, jól kipróbált területekről. Egy hektár megművelése évente 1,4-1,6 millió forintba kerül. Paradox módon a jó évjárat művelése kerül a kevesebbe, a rossz pedig sokkal többe. Ha ugyanis rossz az időjárás és gyengének néz ki a termés, akkor sokkal többet kell permetezni, mert ha ezt nem tesszük, akkor búcsút mondhatunk a következő év minőségi termésének.

A magas költségek miatt hagynak fel egyre többen a szőlészettel?

Részben ez az egyik oka. A másik az, hogy nincs munkáskéz, amely megművelné a szőlőket. Ez olyannyira világjelenség, hogy a híres toszkán szőlőkben is már afgán munkások dolgoznak… Ahogyan említettem, a mi esetükben a földfelvásárlások 2015-ben kezdődtek. A megelőző két esztendőben jó vörösbort nemigen lehetett készíteni, mi sem, más nagy feldolgozók sem vettek át akkor szőlőt. Sokan ezért döntöttek arról, hogy eladják ültetvényeiket.

Ma 20 millió forint alatt nem lehet egy hektár szőlőt venni Tokajban vagy Villányban. Akkoriban milyen árakat kértek?

Villányban a csúcs 2008-ban volt, amikor megesett, hogy 26 milliót adtak egy hektárért. Mi átlagban nyilván kevesebbet fizettünk. Nagy segítséget jelentett, hogy fix, 2,5 százalékos forint hitelt lehetett felvenni a területvásárlás finanszírozására.

Önnek számos befektetése van. Orvostechnikai berendezésekkel kereskedik, startup cégekbe fektet itthon és külföldön is. Mennyi idejét viszi el a borászat?

Most szerencsére sokat. A luxemburgi borversenyen elért siker itthon és külföldön is nagy érdeklődést keltett. Sorra jönnek a megkeresések hazai és külföldi nagykereskedőktől. Berobbant az internetes értékesítés is. A díjnyertes bort előjegyzéssel adjuk és más díjnyertes borainkkal együtt is kínáljuk. Akik eddig megkérdőjelezték a Jammertal Borbirtok borok presztízsét, azok most – joggal – etalonnak kiáltják ki ezt.

Jut eszembe miért Jammertal Borbirtok lett a borászat neve? A “jammer” szlengben a sírás-rívást, nyafogást jelenti. Erre pedig most kiváltképp nincs okuk…

Jó helyen kapizsgál, mert a villányi Jammertal – a dűlő, melynek lábainál építettük fel borászatunkat, innen a neve – egy, a magyarok számára dicsőséges csatáról kapta a nevét: 1687 augusztus 12.-én itt diadalmaskodott Szulejmán nagyvezír felett a magyar-osztrák hadsereg. A sebesült törökök a Szársomlyó-hegy keleti részén található völgybe vonultak vissza és egész éjjel jajveszékeltek, német szóval „jammer„ -oltak. A villányi borászatoknak erre most valóban semmi okuk…