Alapblog logo

Felfüggesztett Brau-felvásárlás

Előre ittak? Többször is hibázott a holland Heineken-csoport abbéli igyekezetében, hogy minél olcsóbban megússza az osztrák Brau sörgyár magyarországi leánycégének felvásárlását, ezért aukcióját a Pénzügyi…

Túl a gyors jelentéseken

Az idén több mint 30 százalékkal nőtt a hazai részvényalapok vagyona A tőzsdecégek második negyedéves gyorsjelentései nem okoztak túlzott meglepetéseket a hazai részvényalapok körében, nagyobb…

Alapblog logo

Lassan bővülő terjesztési hálózat

A nagyobb bankok ragaszkodnak saját termékeikhez Míg külföldön a bankok jutalékbevételeihez számottevően hozzájárulnak az „idegen” termékek értékesítésén elért bevételek, addig hazánkban ez viszonylag kevéssé elterjedt….

Megszűnik a Takarék Pénzpiaci Alap

A Concorde ALAPKEZELŐ Rt. bejelentette, hogy a korábbi terveknek megfelelően – kezdeményezte a Takarék Nyíltvégű Pénzpiaci Befektetési Alap megszüntetését. A forgalmazó Takarékbank Rt. július 10-től felfüggeszti…

Megszüntetnék a Takarék Pénzpiacit

Az ország messze legkisebb, az utóbbi hónapokban folyamatosan zsugorodó, legutóbb mindössze 12,6 millió forintos nyílt végű alapja jelenleg a Takarék Pénzpiaci Alap. Ennek kezelését tavaly…

Árnyalatnyi esés a hozamoknál

Az alapok igyekeztek tompítani az árfolyamcsökkenést Az MNB monetáris tanácsának hétfői döntése már „benne volt a levegőben”, s mint egyes alapkezelők rámutattak: igyekeztek felkészülni rá….

„Bűnös” részvények

Egyes külföldi alapok már a háborúra készülődnek Egy lépéssel közelebb kerültünk a háborúhoz – reagáltak az elemzők az amerikai elnök e heti beszédére, ám mint…

Gyarapodó esernyőalapok

Költséghatékonyabb működés, a befektetők még kivárnak A befektetési alapok piacán a tavalyi év újdonságai közé tartozott az „esernyőalapok” – az alapok alapjának – térnyerése. Ezt…

Kötvényalapok: kellemes hónapok

Az alapkezelők újabb kamatcsökkentésre készülnek Kellemes két hónapot tudhatnak maguk mögött az állampapíralapok, a novemberi és az e heti, összességében 100 bázispontos kamatvágás jócskán felhúzta…

A magyar piacon erősít a Concorde

A konzervatív befektetési politika és a külföldi piaci kockázatok elkerülése, az utóbbi két évben „bejött” a Concorde Értékpapír Rt.-nek, valamint alapkezelőjének, amit a vagyonkezelői teljesítményük…

Meglódultak a kötvényalapok

Bizonytalanok a kilátások az állampapírpiacon A legjobban az járt, aki a közelmúltban szállt be kötvényalapba. A hétfői kamatvágás nyomán ugyanis egy nap alatt 2 százalék…

Bezárták az Union Alapot

Megszüntette részvényalapját az Union-Investment Hungária Befektetési Alapkezelő Rt. A tevékenységét megszüntető alapkezelő tegnapi bejelentése szerint a Takarék Nyílt Végű Részvényalap valamennyi jegyét visszaváltották, s kezdeményezik…

Vagyonkezelők lesznek az alapkezelőkből

Bár az új tőkepiaci törvény már az év elejétől lehetővé teszi, eddig viszonylag kevés befektetési alapkezelő kapott engedélyt arra, hogy „univerzális vagyonkezelőként” működhessen, azaz alapkezelésen…

A Concorde Alapkezelőnél a Takarék alapja

Változatlan névvel forgalmazzák A Concorde Befektetési Alapkezelő Rt. nyerte el azt a meghívásos pályázatot, melynek révén átveheti a Takarék Állampapír Alap kezelését. Az Union-Investment Hungária…

Óvatosak voltak szeptemberben az alapok

A hazai alapkezelők többnyire továbbra is meglehetősen óvatosan bánnak a részvénybefektetésekkel, még a kifejezetten erre szakosodott konstrukcióknál is – derül ki több havi jelentésekből. Kivétel…

Bírság a Concorde Alapkezelőnek

A PSZÁF 500 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a Concorde Alapkezelőt, valamint felszólította a jogszerű működés maradéktalan biztosítására. A felügyelet megállapította, hogy a Concorde Fedezeti…

Egist vettek, Richtert és Pannonplastot adtak

Szeptemberben is viszonylag óvatosan bánt a Concorde Alapkezelő a részvényekkel, részvényalapjában ezen papírok aránya az augusztus végi 57,3 százalékról mindössze 58,8 százalékra emelkedett. Ugyanakkor át…

Még szeretik az illikvid papírokat is

A Concorde alapok féléves jelentései szerint az alapkezelő a blue chipeken kívül változatlanul szívesen vásárolt nagyobb mennyiségben olyan, kevésbé likvidnek számító részvényeket is, mint a…