Tán semmi nem jellemzi jobban az évtized végén az uralkodó nyugati közhangulatot, hogy az emberiség egésze számára soha nem látott szintre javuló életkörülmények és soha nem látott fejlődés közepette a gondolkodók kedve egyre rosszabb. Pedig anyagi értelemben bármilyen múltból nézve a mennyben élünk és mégis a pokolban érezzük magunkat. A Guardian 16 írót kérdezett meg arról, hogy mi deríti fel őket ezekben a “SÖTÉT IDŐKBEN” (sic!), tehát magában a kérdésben is nehezen igazolható állítás fogalmazódik meg. Sötét idők voltak a sötét középkor, az inkvizíció, a kommunizmus, a nácizmus, meg a háborúk, de a mostani nem az. Mi kötelező itt, a hamburgerevés? Még az sem.
Az Economist heti vezértémája a technológiai fejlődéssel kapcsolatos pesszimizmus, és annak történelmi előképei. Semmi új nincs a nap alatt, mert 1979-ben így írt a New York Times: “A pesszimista életérzés átvette a helyét az tudományos és ipari forradalmakból következő elkerülhetetlen fejlődés érzetének”. Akik viszont valószínűleg nem szoronganak, az a milliárdnyi ember, aki az elmúlt 1-2 évtizedben globálisan kijött a mélyszegénységből és végre nem csupán egy tál rizsre futja, mit aggódnának azon, hogy túl sokat ülnek repülőre, inkább örülnek, hogy esetleg lesz áram és este is tud tanulni a gyerek. Sem pedig azok, akiket az új gyógymódok meggyógyítottak.
Messzebbről nézve jobban látszik, hogy a pesszimizmus mennyire nem megalapozott. Amerikából nézve a francia rosszkedv egyenesen nevetséges, “A Nyomorultak” címmel jött le LAT cikk azokról a gallokról, akik ingyenes hozzáférést élveznek a világ egyik legjobb egészségügyéhez, ingyen oktatást kapnak az egyetemig, maximum 35 órás a munkahét, hat hét fizetett szabadság van és szülési szabadság is, csak 62 év a nyugdíjkorhatár, de sokan kedvezményekkel az 50-es éveikben nyugdíjba mennek, hogy az 1000+ féle sajtról, kiváló borokról, pezsgőkről és remek konyháról ne is beszéljünk – mégis állandó a francia elégedetlenség. Úgy látszik, a 21. századi nyugati kultúra része, hogy “egy rakás szar a zélet!”, szorongva prosperálunk, lehet, hogy jobb is, mint az eufórikus lesüllyedés?
