Profitáltunk az euróval – mondja a szlovák jegybank elnök-helyettese

Nem nemzeti sorskérdésként, hanem pragmatikus kihívásként kell kezelni az euróövezethez való csatlakozás ügyét- ajánlja az Alapblognak adott interjúban Szlovákia egyik legtekintélyesebb pénzügyi szakértője és döntéshozója, a Csallóközben született, Ludovit Odor, magyar nevén: Ódor Lajos.

Szerinte a nemzeti szuverenitás a globalizálódó világban elkerülhetetlenül sérül: a tagság e tekintetben „se nem oszt, se nem szoroz”. Viszont Szlovákia és a többi, a strukturális reformokat és a pénzügyek átláthatóságát biztosítani hivatott reformokat lelkiismeretesen végrehajtó eurós ország többet profitált az elmúlt években, mint amennyit veszített. Nagyon is hasznos dolog, ha – éppen az övezetbeli tagságból adódóan – egy ország monetáris politikája garantáltan mentesül az adott ország nemzeti kormányainak, parlamentjeinek, államfőinek beavatkozásaitól- jelzi az interjúalany.

Zentai Péter: Caputova asszony személyében Szlovákiának egy olyan államfője lesz, aki a pénzvilág és a politika homályos összefonódásai elleni küzdelmet fő célnak tekinti.  Várható, hogy ez a fejlemény befolyásolja Szlovákia pénzpolitikáját?

Ludovit Odor: Aligha találhatnánk „kézzelfoghatóbb” bizonyítékát annak, hogy helyes lépés volt Szlovákia részéről az euróövezethez való csatlakozás, mint azt, hogy a feltett kérdésének nincs releváns jelentősége.

Az euró szlovákiai bevezetése óta eltelt 10 évben válthatták egymást szociáldemokrata és konzervatív, populistának vagy konzervatívnak nevezett miniszterelnökök és köztársasági elnökök, a politikusok nem szólhattak és a jövőben sem szólhatnak bele a jegybank tevékenységébe. A jegybank teljes egészében kizárólag szakmai ellenőrzés alatt áll.  Az egyedüli, amit a politika: a kormány és az államfő tehet, hogy kijelöli, kinevezi a Szlovák Nemzeti Bank elnökét.

Az euró övezeti tagságból fakadó szisztéma garantálja leginkább a jegybanki függetlenséget.

Szakmai alapon: Ön szerint jól járt Szlovákia a csatlakozással? Nem a szomszédai jártak jobban, amelyek inkább kihagyták ezt a lépést? Cserében Önök nem adtak túl sokat a nemzeti szuverenitásukból?

Ezt a kérdést felvethetné az Európai Unió bármely tagállama volt és jelenlegi felelős vezetőjének – függetlenül attól, hogy az adott ország tagja-e vagy nem az euróövezetnek. A nemzetek, államok közös kihívásai egyre inkább közös megoldásokat követelnek meg, mindannyian gazdasági, pénzügyi, technológiai és politikai összefonódások hálójában tudunk csak egzisztálni. Nincs olyan ország, pláne nem kis ország, amely – saját jól felfogott érdekében- ne kényszerülne feladni szuverenitásának egy-egy szeletét, nem létezik olyan hosszú távú nyereség egy ország számára, amelynek eléréséhez ne kellene áldozatokat is hoznia. A prioritások kijelölése viszont az országok szuverén döntése. Ha most visszatekintünk az elmúlt tíz évre, nos, ezen idő alatt Szlovákia – az összes jelentős paraméter tekintetében – behozta az euróövezethez nem csatlakozott Csehországot. Míg korábban Csehország jóval előttünk járt, addig mára az állapítható meg, hogy egyre több kulcsterületen kisebb-nagyobb mértékben, de lehagytuk észak-nyugati szomszédunkat. Azt merem mondani kérdésére, hogy többet profitáltunk a tagságból, mint amennyit veszítettünk vele.

Ezek szerint volt, amiben veszítettek. És pedig?

A gazdasági fejlődés egészének minőségében nagyobb ugrásra számítottunk annak idején, mint amennyit mára fel tudunk mutatni. De az elért eredmények mégis elégedettséggel tölthetnek el bennünket.

Nézze, nem nemzeti sorskérdésként kell erre a témára tekinteni. Ha pragmatikusan közelítünk hozzá, azt mondom: igen,  Szlovákia egyértelműen profitált. Kezdve azzal, hogy a belépés előtt, annak feltételeként, határozott, kemény, a kelet-közép európai térségben páratlanul következetes strukturális reformokat kellett véghez vinnünk. Ezeket nem lehetett elhúzni, felvizezni, hanem meg kellett csinálni őket. Egyértelműen eldöntöttük, hogy záros időn belül csatlakozunk az övezethez, mégpedig úgy, hogy jó legyen a belépési pozíciónk.

S azonnal megtanultuk: csak azok az országok tudnak folyamatosan nyerni az euró térségbeli tagságukból, amelyek nem helyezik kényelembe magukat, hanem folyamatosan újítják meg magukat az adott friss kihívásoknak, illetve azon kritériumoknak megfelelően, amelyek a belépésnek eleve feltételei.

Mi ezt tesszük tíz éve egyfolytában.

Van, hogy nemzetgazdaságunk kiegyensúlyozott, fenntartható fejlődése szempontjából, akadályozó tényezőnek tűnik az EKB által megállapított kamatszint. Az utóbbi időben a kamat számunkra túlzottan is alacsonynak mutatkozott. Ez a kihívás az   úgynevezett makroprudenciális reformok erőteljes folytatását követelte meg tőlünk: még átláthatóbbá, kezelhetőbbé és költséghatékonyabbá kellett tennünk a hazai pénzügyi közvetítő rendszert: az egész banki szférát, minden egyes pénzügyi intézményt. Ez hosszabb távra nyilvánvalóan még biztonságosabbá teszi az ország gazdaságát, rövid távon pedig megakadályozzuk, hogy a szlovák gazdaság túlfűtött válják ebben a ciklusban – az Európai Központi Bank túlzottan alacsony kamatai miatt.

A V4 országok és Románia csoportjában egyedül Szlovákia tagja az euróövezetnek. Mit gondol arról, hogy a szabadabb monetáris politikával bíró Magyarország és Románia ebben a mostani „túlfűtött” ciklusban, amikor rekord szintű a gazdasági növekedés és mégis szinte nullán áll a központi kamat, mintha inkább a fizető eszközének leértékelésének útját választaná. Csehország ugyanakkor, mintha a korona felértékelését preferálná? Melyiket tartja szakmai meggyőződéséhez közelebb állónak?

Egyebek között az ilyesfajta rendkívül próbára tevő és nagyon kockázatos eredményekkel kecsegtető helyzetek megelőzését szolgálta annak idején döntésünk, hogy mindenképpen csatlakozni fogunk az euróövezethez. Kérdésére az a válaszom, hogy kis, törékeny, a külvilág változásainak nagyon erősen kitett országok nem tehetik meg ilyen nehéz helyzetekben, hogy csak a monetáris politika eszköztárát: a kamat-és árfolyam döntéseket abszolutizálják. Ilyenkor több „fronton” kell lépni, amelyek közül kiemelkedhetnek az egész gazdasági-pénzügyi működtetési rendszer hatékonyságának javítását szolgáló átfogó, makroprudenciális politikai és fiskális politikai lépések, lazítások, szigorítások. Mellesleg jegyzem meg, hogy közvetlenül az euróhoz való csatlakozásunkat megelőzően, Szlovákiában mi a nominális felértékelést hajtottunk végre. Ennek a mintegy húsz százalékos nominális felértékelésnek a későbbiekben semmiféle hátrányát nem kellett megtapasztalnunk.

Szlovákia nemzetgazdasága azonban – ahogy Magyarországé, Csehországé és Romániáé – rendkívüli mértékben ki van szolgáltatva a németországi konjunktúrának, azon belül messzemenően az autóiparnak. Márpedig a német autóipart óriási veszélyek övezik, amelyek a mi országainkat súlyos krízisbe is sodorhatják. Miként reagál erre Szlovákia?

Nagyon nehéz kérdés ez a számunkra is. Ha a német autóipar belebukik egy esetleges recesszióba, vagy ha a kereskedelmi háborúk – Kína és az Egyesült Államok, Amerika és Nyugat-Európa között – eszkalálódnának, akkor a kis közép-európai gazdaságok stabilitása összeomlik és beláthatatlan kimenetelű, hosszú küzdelemnek ígérkezne a stabilitás majdani helyreállítása. A magabiztosságot Szlovákiának, a szlovák nemzetgazdaságnak jelenleg egyrészt a pénzügyi szektor egészséges volta, másrészt az államadósság (GDP ötven százaléka) viszonylag jó, stabil helyzete tud nyújtani. Ami a harmadik kulcsfontosságú gazdasági-pénzügyi részterületet, a növekedést hajtó ágazatok diverzifikációját illeti, nem jó a helyzet. Egyszerűen nem érezhetjük magunkat biztonságban, amíg ennyire függünk az gépkocsiipartól.  A beérkező hazai és külföldi befektetések diverzifikálásának elősegítéséért keveset tettünk. Ezen ütemesen kell változtatnunk, ami a politikai, gazdasági, pénzügyi szereplők közös feladata és felelőssége.