Rizikós régió

Közép-Európával piaci, gazdasági értelemben most minden a legnagyobb rendben van. Potenciálisan, főként politikai értelemben azonban korántsem rózsás térségünk állapota. Ezt fejti ki a New York-i és brüsszeli székhelyű Teneo Intelligence kockázatelemző és tanácsadó műhelyhálózat egyik irányítója. A közép-kelet-európai országok, valamint Oroszország belső folyamatainak és történelmének kiemelkedő szakértőjeként is ismert interjúalanyunk – a Teneo alelnöke, Otilia Dhand – szlovák. A szülőhazájában végzett egyetemi tanulmányokat követően Oxfordban, a King’s College-ben doktorált, de mesterdiplomája van a szintén oxfordi St. Anthony’s College-től is. Rendszeresen jelennek meg kommentárjai, nyilatkozatai a vezető amerikai és brit pénzügyi és politikai médiában.

Zentai Péter: Mi a tapasztalata, megriasztja-e a távoli – ázsiai, amerikai – befektetőket, hogy Közép-Európa szembeszegül Nyugat-Európával, sőt most már nyíltan dacol Németországgal is?
Otilia Dhand: Visszakérdezek: ön szerint tényleg dacol Közép-Európa Németországgal?

Politikai értelemben, szerintem, igen.
Akkor maradjunk annál, hogy a közvetítésünk révén az ebben a régióban működő tőke- illetve pénzpiaci lehetőségek iránt érdeklődő és beruházó ázsiaiak, dél- és észak-amerikaiak, dél-afrikaiak, ausztrálok nem mutatják jelét, hogy aggódnak Közép-Európa politikai stabilitásának esetleges csökkenése miatt.
Ezen országok német, francia és általában nyugat-európai kapcsolódásainak a magas szintje az, ami garanciát teremt a távolról érkező beruházók számára a politikai biztonságot illetően, ez az, ami megnyugtatja őket. Elvégre minden közép-európai ország tagja az Európai Uniónak, csaknem mindegyik tagja a NATO-nak. Ezen tények önmagukban véve eloszlatják az összes, esetlegesen felmerülő aggodalmat a nem európai befektetők körében.

A migráció kezelése ügyében merőben eltérő közép-európai és nyugat-európai álláspont nem fogja rontani Közép-Európa vonzerejét? És vajon az sem ront a térség beruházási megítélésén, hogy Közép-Európa-szerte egyre inkább nacionalista alapokra helyeződik a kormányzás?
Amíg az látszik, hogy évek óta kiegyensúlyozottan növekszik a külföldi működő tőke aktivitása a térségben, s hogy a nacionalistának és populistának nevezett kormányok továbbra is segítik – például a nyugati és japán, kínai, koreai – autógyárak letelepedését, terjeszkedését, addig ez a tematika nem riaszt el egyetlen potenciális befektetőt sem.
Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a szélesebb látókörrel, komoly közép-európai és világtörténelmi ismeretekkel rendelkező, hosszú távon gondolkodó, befektetők fejében megfordulhat, hogy a nacionalista retorika – az adott bel- és nemzetközi politikai konstellációban – igenis gazdasági protekcionizmusba torkollhat. Ez utóbbi természetéhez mindig és mindenütt jellegzetesen kapcsolódhat a külföldi tőke bűnbak szerepbe állítása, egyes külföldi vállalatok kiűzése és nemzeti kézbe vétele.

Itt azonban nem tartunk Közép-Európájában, jóllehet az elmúlt néhány évben alaposan igyekeztek megleckéztetni Lengyelországban és Magyarországon is némely külföldi beruházókat, komoly különadókkal sújtották őket…
De mégsem történt tőkekivonulás egyik nevezett országból sem, a különadók nem érintették a nemzetközi tulajdonban lévő termelő ipari vállalatokat, az autógyártók ebben a térségben privilegizált ágazatoknak számítanak. Csak a bankok és kereskedelmi láncok életét nehezítették meg egy-két közép-európai országban. Ámde ezek is „köszönik szépen, jól elvannak”.

Helyesen következtetek ezek után arra, hogy a végén beigazolódnak azok a – különösen magyar – politikai várakozások, miszerint e térség, a visegrádi országcsoporttal az élen – belátható időn belül Európa leggyorsabban, legdinamikusabban fejlődő gazdasági egységévé válik?
Az ennek a valóra válásához szükséges alapfeltételek körül távolról sincs minden rendben. Először is: a V4-ek nem alkotnak gazdasági egységet. Szlovákia az euróövezethez tartozik, a másik három érintett ország közül Csehország és Magyarország gyakorlatilag elutasítja az euróhoz való csatlakozást, a csehek ezt egyértelműsítik, a magyarok e tekintetben taktikáznak. Szlovákia – az euróövezeti tagságából eredően – politikailag is jobban kötődik Németországhoz, mint a többiek, ha az Európai Unió kétsebességessé válna, akkor a szlovákok szinte bizonyosan semmilyen összefüggésben sem fogják a „második sebességet” választani, nem kerülhetnek a perifériára.

Lengyelország pedig más okokból lóg ki a sorból…
Nem is akárhogy! Ugyanis egymaga nagyobb, több lakossal bír, mint a másik három visegrádi ország együttvéve. Ez utóbbiak közül Csehország és Magyarország kis nemzetállamok, amelyeknek irányítói erőteljesen ragaszkodnak a mind nagyobb önállósághoz. Lengyelország közben európai középhatalom, amely – valós katonai, gazdasági, geopolitikai erejénél fogva, nem alaptalanul – „nagypályás játékos” akar lenni a világpolitikában is. Semmi garancia sincs arra nézve, hogy kiélezettebb helyzetekben Lengyelország saját, speciális érdekeit a többiekéhez igazítsa. Mint ahogy a többiek sem fogják sajátjuknak tekintett érdekeiket a lengyel érdekek alá rendelni. A V4-ek összeurópai ügyekben eddig meghatározóan mindig csak valaminek – például a migránsok befogadásának – a tagadásában tudtak egységet felmutatni. Mindig széthúznak azonban, ha arról van szó, hogy piacaikat közössé tegyék, hogy minden értelemben lebontsák az egymás közti országhatárokat.
Eközben még szót sem ejtettünk Romániáról, amely külső szemlélő számára, földrajzi értelemben a kelet-közép-európai régió részét alkotja, ráadásul a legjobban teljesítő, leggyorsabban fejlődő, a legnagyobb befektetői fantáziát kínáló közép-európai ország – legalábbis az Unióhoz nemrég csatlakozott államok közül.
És felvetődik az is, hogy egy történelmi alapokra építkező, valódi politikai-gazdasági-pénzügyi egységgé válni készülő Közép-Európa, vajon miként képzelhető el Ausztria részvétele nélkül. Csakhogy jól tudjuk: Ausztria minden szempontból „másik osztályban játszik” az európai politikai és gazdasági színpadon, mint bármelyik keleti szomszédja.

Az imént felvázolt körülmények egyelőre nem befolyásolják Közép-Európa vonzerejét befektetési szempontból…
Egyelőre valóban nem, a térség lényegében összes országa prosperál, közülük Magyarország a jól teljesítők közé tartozik. Amit a politikailag semleges külföldi befektetőknek azonban ajánlatos egyre tüzetesebben nyomon követni, az a régiós országokon belüli és külföldi lépéseik sorozata. Jobb előbb, mint később megtudni, miként, milyen politikával készülnek fel az óhatatlanul bekövetkező recesszióra. Vajon történik-e vagy sem irányváltás a részükről. Tehát az éles helyzetben lemondanak-e vagy sem a „Brüsszel-ellenességről”, a nacionalista populizmusról és teljes mellszélességgel vissza akarnak-e majd csatlakozni a nyugati központi maghoz? Avagy a Nyugatról való teljes leválást választja-e az érintett országok némelyike, esetleg többsége?