Szegény vállalatokat az ág is húzza

Állítólag Ferdinand Porsche mondta, hogy “árfolyamfedezés nélkül nagyjából ugyanannyit kerestem volna az évtizedek során, csak közben háromszor csődbe mentem volna”. Porsche nem koronavírusos időkben élt. Azok a légitársaságok, akik bölcsen előre megvásárolták a kerozint, hogy előre kalkulálhassák a költségeiket most buknak a fedezésen és közben nem nyernek az olcsó (nemhogy olcsó, negatív árú!) kerozinnal, mert nem repülnek. Azok a magyar exportőrök, akik okosan előre eladták az euró bevételüket, most buknak a fedezeti ügyleten és közben egy fillért nem profitálnak a forintban megugró exportbevételükből, mert export az nincs…

Pár napja a Wizz Air bejelentette, hogy elbocsátja dolgozóinak egyötödét. A közvélemény számára talán elsőre kevésbé szembetűnő pontként, de ugyanebben a bejelentésben szintén szerepelt egy 70-80 millió eurós egyszeri veszteségről való tájékoztatás, amit a vállalat márciustól májusig tartó fedezeti ügyletein (hedge ügyletein) szenved el. Ez egyébként a vírus előtt várt profit negyede, a cég értékének 2-3 százaléka, abszolút nem jelentéktelen szám. Bár a veszteség okát nem részletezik, gyanítható, hogy a vállalat előre lefedezett üzemanyagvásárlásain keletkezik majd ez a kár. A Wizz Air ugyanis az éves kimutatásai alapján a várt üzemanyagfogyasztás felét folyamatosan előre vásárolja meg egy évre, így kalkulálhatóbb költségszerkezettel nézhet szembe, egy esetleges hirtelen üzemanyagáremelkedés nem okoz akkora fájdalmat. Ez viszont a jelen helyzetben azt jelenti, hogy a vállalat tavaly és az év elején még 50-60 dolláros olajár mellett vásárolt előre, a mai (egy hónap múlvai) 20-as olajárral szemben. Ez persze a vállalat szempontjából racionális döntésnek minősülhetett, ki gondolta volna, hogy egyszer csak így felfordul a világ és benne az olajár ekkorát fog esni? Ezt senki nem látta persze, így a légitársaságok nagy része most ugyanezzel a stratégiával hasonló veszteségeket fog elszenvedni. Amit látunk az tipikus válságjelenség, a visszaesésben ugyanis az inputárak leesnek, az előre lefedezett áron való vásárlásokon pedig nagy bukó keletkezik.

Ugyanezen párhuzam mentén, Magyarországon valószínűleg az euró visszafedezéseken buknak most az exportőr vállalataink nem keveset. A vállalatok, hogy fedezzék a devizakitettségből fakadó kockázataikat, a jövőbeli eurós árbevételük egy részét sokszor előre leváltják forintra. Csakhogy ez az euró eladás valószínűleg 320-335 forint között történhetett a tavalyi árfolyamokat nézve, most viszont 350 forintot lehetne kapni az euróért. Egy válságban a perifériaországok devizái sokszor gyorsan gyengülnek, ahogy most is látjuk a kelet-közép-európai régióban, például a lengyel zlotyi vagy román lej esetében is. Ilyenkor pedig az egyébként logikusnak tűnő fedezéseken a régiós exportőr vállalatok nagy kárt tudnak szenvedni, nem mintha a válságból eredő károk ne lennének egyébként is súlyosak. És ilyenkor derül ki, hogy a kockázatcsökkentő fedezés valójában kockázatot is tud növelni.

Van persze olyan szektor is, ami jól jár a fedezésekkel a koronavírus okozta nehéz gazdasági helyzetben. Ilyenek például azok az olajkitermelők, akik a jövőben megtermelt olajukat jórészt tavalyi árakon adták el előre. A mélytengeri olajfúrók esetében most például élethalál kérdése, hogy milyen fedezési stratégiát választottak a vírust megelőzően, a csődtől menthet meg sokakat az, ha mondjuk a termelésük feléért 60 dollárt kapnak hordónként 20 dollár helyett.