Szekeres István

Petróleum lámpa és reflektorfény

Alig néhány éve figyelt fel az üzleti világ Szekeres István teljesítményére, amikor az általa irányított Agrofeed Kft. megnyitotta oroszországi üzemét. Pedig az a cég már évek óta szerepelt Magyarország 500 legnagyobb árbevételű és eredményű vállalatának listáján, továbbá a 100 legértékesebb magyar tulajdonú vállalatot felsoroló kiadványban is. Most ismét bekerült a neve a gazdasági hírekbe, ugyanis a vállalat többségi részesedését eladta üzlettársának.

Magától adódik a kérdés – miért? Belefáradt? Végleg kilépett az üzleti életből?
Szó nincs róla! Szeretnék még nagyon sokáig aktív maradni az üzleti és társadalmi életben egyaránt. Életem egyik nagyon fontos szakasza zárult le. Sokat tanultam, sokat tapasztaltam és rengeteg pozitív élménnyel lettem gazdagabb. Nagyon sok embert ismertem meg, sok barátot szereztem itthon éles külföldön egyaránt.

Minek köszönheti sikereit, túl azon, hogy megdolgozott értük?
Nagyon egyszerű, szegény családba születtem. Nagyszüleimmel, szüleimmel és három testvéremmel egy szoba-konyhás tanyasi házban éltünk. Villany nem volt, petróleumlámpa fényénél töltöttük az estéket. Volt miről álmodozni.

Mi volt az az impulzus, ami elindította a sikerek felé?
Nagyon korán, alig 14 évesen kerültem el otthonról. Tanáraim felmérték, hogy szüleim nem tudják biztosítani a továbbtanulásomat. Meggyőzték őket, hogy írassanak be az akkor induló egri katonai kollégiumba. Nyolc éven át az állam gondoskodott rólam, taníttatott, amiért nagyon hálás vagyok. Otthonról a legfontosabbat azonban magammal vittem- a szeretetet. Katonai pályafutásom az egri kollégium után katonai főiskolán folytatódott, ahol 1982-ben végeztem légvédelmi rakéta szakon kiváló minősítéssel. Ekkor kerültem fiatal tisztként Győrbe, ahol ma is élek a családommal.

Mégis a polgári életben folytatta. Milyen volt az elindulás a számára ismeretlen terepen?
Nagyon szerettem a katonai pályát és azt hiszem, sikeres is voltam. Pontosságot, problémamegoldást, gyors döntéshozatalt és fegyelmezettséget tanultam ott. Kétszer voltam rakéta éleslövészeten Asztrahány mellett, majd Kijevben elvégeztem a katonai akadémiát. 33 évesen, 1993-ban hagytam el a katonai pályát. Bábolnán, a Takarmányipari Kft-nél kezdtem civil pályafutásomat export üzletkötőként, és ezzel párhuzamosan külkereskedelmet tanultam. Nem volt egyszerű a pályamódosítás, de orosz nyelvtudásom sokat segített.

Bábolna az egykori szocialista mezőgazdaság fellegvára biztos jó iskola volt Önnek is!?
Kiváló iskola, nagyszerű emberekkel. Szakmát és szemléletet egyszerre tanulhattam kiváló szakemberektől. Részese lehettem a vállalat új, piaci alapokra helyezett export tevékenysége felépítésének.

Ha ennyire szép emlékek kötik Bábolnához, miért döntött úgy 2001-ben, hogy saját vállalkozást indít?
Valóban nagyon szerettem a bábolnai céget és kollektívát, mégis úgy hozta a sors, hogy váltani kellett. A ’90-es évek végén érte el a privatizációs hullám a Bábolna Rt. cégeit. A Takarmányipari Kft. a csoport egyik legértékesebb vállalata volt. A menedzsment ugyanakkor nem volt abban a helyzetben, hogy részese legyen a magánosításnak, és azt is láttuk, hogy a holding más tagjainál mi lett a dolgozók és többségében a cégek sorsa. Ezért többen úgy döntöttünk, hogy nem várjuk meg a bizonytalannak tűnő játszma végét.

Így utólag úgy tűnik, hogy jól döntöttek.
Ez akkor még messze nem volt egyértelmű. Bérgyártási konstrukcióban kezdtük és a cél a túlélés volt. Egyike voltunk annak a közel húsz premixes – azaz állati takarmánykiegészítő – cégnek, amelyek próbáltak megélni a nagy külföldi és állami tulajdonú piacvezető vállalatok árnyékában.

Mikor és hogyan váltottak a túlélő stratégiáról a növekedési pályára?
Legnagyobb előnyünk a többiekkel szemben az export volt. A külföldi tulajdonú versenytársak magyarországi tevékenységre hozták létre leányvállalataikat, a magyar tulajdonúak pedig a hazai mellett csak a szomszédos országok piacaira koncentráltak. A mi piacaink viszont elsősorban Ukrajna és Oroszország voltak.

Nyilván nem véletlenül. Régi kapcsolatait melegítette fel?
Arra is szükség volt, de annál sokkal fontosabb volt a bátorság, az orosz mentalitás, kultúra és emberek ismerete. Meggyőződésem, hogy az orosz üzletben elengedhetetlen, hogy a tulajdonosok között valaki beszélje az orosz nyelvet és ne tolmácsolással, hanem közvetlenül kommunikáljon a partnerekkel.

Az Agrofeed eddigi legnagyobb dobása az orosz beruházás volt. Ez ma az egyik legnagyobb magyar nagyberuházás a korábbi Szovjetunióban. Bátrak vagy vakmerők voltak?
Nem bátorságra volt szükség, hanem tapasztalatra, piaci pozícióra, és megfelelő emberekre. Az üzleti életben jártas és az orosz viszonyokat valamelyest ismerő vállalkozók el sem hitték, hogy mindezt magunk, külső segítség, és orosz partner nélkül hoztuk létre. Pedig így történt. Ne felejtsük el, hogy ekkor már több mint 20 éve dolgoztam az orosz piacon, a vállalat is közel 15 éve és mögöttünk volt egy magyar üzemépítés. Mindemellett kezdetektől saját vállalatunk működött Oroszországban a vámolás, raktározás, értékesítés és szervíz feladatok ellátására. Az sem mellékes, hogy 2014-re, a beruházás kezdetére már közel 10%-os részesedésünk volt a hihetetlen dinamikával növekvő orosz premix piacon.

Három év múlva mégis úgy döntött, hogy eladja a vállalatcsoportban lévő többségi részesedését. Miért döntött így?
Életem legfelemelőbb pillanata az orosz üzem megnyitása, majd beindítása volt. Ennél nagyobb dobással már nem számol az ember 60. életévéhéhez közeledve. Közel 20 évet dolgoztam a vállalkozásunkban társakkal. Úgy éreztem, eljött az idő, hogy családi vállalkozásba fogjunk, amit csak a gyermekeinknek építünk.

Társával Csitkovics Tiborral együtt bekerültek a 100 leggazdagabb magyart felsoroló kiadványba is. Mit szóltak ehhez “otthon” és hogyan reagáltak erre egykori munkatársai?
A család és a kollégák is büszkék a közösen elért eredményeinkre.

Nem szeretnék a zsebében turkálni, de bizonyára anyagi megfontolás is állt a döntése mögött.
Természetesen, hiszen a világpiac eladói szemszögből most kedvezően árazza a cégeladásokat.

Mit kezd az értékesítésből befolyt tőkével?
Elsősorban a családra szeretnék koncentrálni a következő években. Egy kicsit visszaadni nekik abból, ami kimaradt az elmúlt időszakban. Az üzletben is ez a prioritás. Szeretnék még egy nagyon aktív 10 évet. Befektetésekkel, beruházásokkal, kereskedelemmel szeretnék foglalkozni. Elsősorban progresszív, innovatív dolgokkal.
Mit jelenti Önnek a családi cég fogalma? Kiket szeretne, vagy inkább kiket tud bevonni az immár saját cégébe a családból?
A családom – a feleségem, három fiam és az ő családjaik. Feleségem Mónika, a Polgármesteri Hivatalban dolgozik, legidősebb fiam István, informatikai mérnök, a középső Balázs, repülőmérnöknek készül, a legfiatalabb pedig Bálint, középiskolás a Révai gimnáziumban. Két unokám már iskolás. Eddig vállalkozói tevékenységemet a családom jövőjének biztosítására és magam örömére végeztem. A jövőben olyan vállalkozásokat szeretnék indítani, amelyben ők is aktívan részt vesznek és amelyet gyermekeink, unokáink tovább tudnak vinni.

 Beszélgetésünk elején említette, hogy iskoláiban nagy segítséget kapott az államtól. Valamilyen módon tud vagy akar-e ebből visszaadni?
Ez kötelességem, legegyszerűbb módja pedig a tisztességes adózás. Természetesen sok egyéb módon vállalhat az ember társadalmi felelősséget. Fontosnak tartom szűkebb környezetem, a város támogatását, különösen az oktatást és egészségügyet. Segítem a vállalatok oroszországi piacra jutását, üzletfejlesztését és fontosnak tartom a fiatal tehetségek támogatását is.

Milyen tanácsot ad azoknak a vállalkozásoknak, amelyek sikeresek szeretnének lenni az orosz piacon?
Elsősorban azt, hogy felejtsék el a sztereotípiát, hogy az oroszországi üzlethez sok vodkát kell inni. Legfontosabb, hogy csak olyan termékkel lehet bekopogtatni az orosz piacra, amely minőségben és árban bármely más országban versenyképes. Ne reménykedjen extra profitban, legfontosabb motiváció a piac mérete és közelsége. Az induláshoz több éves alapozásra és sok pénzre van szükség. Tanuljon meg oroszul, töltsön sok időt orosz emberekkel. Ha az utóbbi már nem megy, küldje a gyermekét moszkvai egyetemre.