Tőzsde: Addig jó, míg a Fed-nek jó (még sokáig jó neki)

Az amerikai jegybank – ki nem mondott, hivatalosan soha le nem fektetett – új küldetése, hogy biztosítsa, sőt garantálja a tőzsdei boomot. És ezt a küldetését teljesíti is, nem is akárhogyan. Amerikában legalább 10 éve tulajdonképpen egyfolytában szárnyal a tőkepiac.

E mögött John Mason, a legendás hírű Wharton School tanára, korábban Fed közgazdász, és gyakorlati befektető név szerint Ben Bernanke-t, az Egyesült Államok szövetségi jegybankjának korábbi elnökét, legalábbis az ő kutatásainak eredményeit, jegybanki elnöki munkásságának gyümölcsét sejti.  Bernanke a tőzsdevilág szentje lenne? Ebből a mondvacsinált kérdésből indul ki a beszélgetés.

Zentai Péter: Ben Bernanke. Ő lenne a mi profétánk?  Neki köszönhetjük a tíz-tizenkét éve tartó tőzsdei boom-ot, a csodát, hogy a fák igenis tudnak az égig nőni?

John Mason: A szellemeskedést félretéve, Bernanke tudós kutatóként egyszersmind a Fed elnökeként minden más szakértőnél alaposabban dolgozta fel a 2007-2009-es nagy recessziót, illetve a kilencszázharmincas évek elejének Nagy Depresszióját, tehát az elmúlt száz év mindkét világválságát. Vizsgálta mindkettő genezisét, kezelését, az összes következményt, amit a politika, a gazdaság, maguk a politikusok, a jegybankárok, a pénzügyi rendszerek és általánosságban a társadalmak produkáltak.

Mindezekből vont le olyan alapvető tanulságokat, amelyeket ő és utódai megfogadtak, hatalmukkal élve alkalmaztak, s melyek gyakorlati hasznát itt és most nagyon erőteljesen érezzük.

Az Egyesült Államokra fókuszáltan jutott, mindenekelőtt a Nagy Recesszió feldolgozása alapján, arra a következtetésre, hogy a gazdasági-pénzügyi krízisek leghatékonyabban tulajdonképpen tartós tőzsde boomok tudják levezetni – össztársadalmi dimenzióban. A boom-okat generálni márpedig felülről csak a jegybankok képesek.

Miért is kell a folyamatos tőzsdei áremelkedés a társadalmi nyugalomhoz, ahhoz, hogy lenyugodjanak a kedélyek?

Azért, mert jóléti, pontosabban „jólét érzeti” effektust lehet vele kiváltani. Ez természetesen elsősorban Amerikára igaz. A nyugati világ többi társadalmában távolról sincs akkora közvetlen szerepe a kisember életében a tőzsdének, mint az Egyesült Államokban. Másutt nem úgy nevelték az embereket, ahogy Amerikában, ahol a többség azért megérti: a megtakarításait közvetlenül, vagy biztonságosabban a nyugdíjalapokon, portfóliókezelőkön és egyéb intézmények révén igenis jól, némelykor nagyon is jól gyarapíthatják a tőzsdén.  Az amerikai milliók fejében a tőzsde nem holmi szerencsejátékként jelenik meg, ahogy másutt.

Mára azonban elérkezett az ideje, hogy mindenütt világosan lássák: az amerikai tőkepiac fejleményei megelőlegezik a közeljövő valós amerikai, sőt az egész világ reálgazdasági folyamatait.

Tehát a Fed – ahogy elsőként és legátfogóbban Bernanke ezt feldolgozta – elsőrendű küldetésének kell, hogy tekintse a tőzsde élénkítését, jóllehet ez nem szerepel a tankönyvekben…

Bernanke, és őt követően a Fed elnöki székében Janet Yellen asszony (a jelenlegi amerikai pénzügyminiszter) éppúgy, mint a mostani jegybanki vezető, Jerome Powell maximálisan gyakorolják a tőzsde élénkítést, ami nem más valójában, mint a fogyasztók, a fogyasztás aktivizálása mentálisan és reálisan, gyakorlatiasan.

Bátorítást, pozitívizmust, optimizmust ad amerikai polgárok tízmillióinak. Ők akkor érzik magukat biztonságban, válnak jobb kedvűbbé, ha tudják, hogy közvetett-közvetlen értékpapír tulajdonuk lassan vagy gyorsan, de tartósan felértékelődik. Ma már a többség tudomásul veszi, érti, hogy vannak és lesznek nagyobb visszaesések is, de ezzel simán együtt tudnak már élni és nem vesztik el a fejüket korrekciók idején.

 

Gazdagsági, jóléti érzet keltés –más szóval illuzionizmus

Nem teljesen. Bernanke kutatásai és közben egy sor egyéb bizonyíték felszínre kerülése alapján arra kell következtetni, hogy az „illúzió keltés” fedezetét jelentő  pénzosztások kreatívan képesek behatolni a reálgazdaságba. Az illúzió így valósággá válik, mert a mennyiségi könnyítések (quantitative easings), a jegybanki kötvényvásárlások, megtoldva őket gigantikus kormányzati építési, támogatási programokkal, a tömegfogyasztás élénkítésével, a modernizáció, innováció, oktatás, egészségügy pénzügyi felpumpálásával érdemivé, reálissá teszik a „mesterséges pénzt”.

Ennek az egész folyamatnak a forgatótégelye nem más, mint – leegyszerűsítetten kifejezve – a tőzsde.

Az biztos, hogy a tőzsdei áremelkedések, mint ahogy az ingatlan áremelkedések félelmetes üteme nem gyűrűzött át eddig a mindennapok életéhez szükséges fogyasztási cikkek árába, 10-12 éve emelkednek a tőzsdék, de nem drágul igazából az élet.
Viszont mennyire gondolja Ön veszélyesnek a tőzsdék gyorsuló ütemben halmozódó pénzbőségét? Hogy lassan az egész világ tőzsdézni akar…

Jól hangzik, hogy az egész világ, de ettől még nagyon távol vagyunk. Amerikában azonban valóságos kihívás, hogy példátlan mértékű a részvényvásárlások fedezetét szolgáló kölcsönök nagysága. Példátlan maga a kölcsönfelhalmozás gyorsasága is: 400 milliárd dollárról egyetlen év alatt 800 milliárd dollár fölé nőtt az az összeg, amivel amerikaiak tartoznak brókercégeknek, bankoknak, egyéb hitelintézményeknek – értékpapír vásárlások ellenében.

A többszörös tőke áttételes, határidős ügyletekre, derivatív spekulációs eszközökre felvett hitelek összességének nagysága életveszélyes szituációk gyúanyaga, mint ahogy hatalmas vagyongyarapodásoké. Naponta növekszik Amerikában a milliomosok száma, soha annyi milliárdos nem volt, mint manapság… És e mögött ott lappanganak a nagy tőkepiaci bevásárlásokra felvett egyre nagyobb kölcsönök.

Ha gyúanyag ez, akkor az robbanni is fog egy napon… Vagy nem. Ez a játék 2009 óta zajlik. Nagyobb megrázkódtatások nélkül.

Folyamatosan, egészen 2020 elejét leszámítva, egyértelműen gyorsuló ütemű növekedést mutat a lombard-hitelek (tőkepiaci eszközök vételére felvett kölcsönök) nagysága és értéke. A néhány hónapos komoly tőzsdei visszaesés – tavaly – időben egészen pontosan egybeesett a világjárvány kitörését követő bizonytalansági időszakkal.

Abban a pillanatban azonban újraindult a lombardhitelezési ciklus és – ismétlem- kevesebb, mint egy év leforgása alatt a lombard hitel összállomány 49 százalékkal nőtt, amint a Fed és a kormány hatalmas pénzekkel kezdte elönteni a reálgazdaságot.

Ingyen pénzzel, új, nyomtatott pénzzel, segélyekkel és szinte teljesen kamatmentes kölcsönökkel…

Úgy van.

Éppen ez az egész, egyelőre végtelennek gondolt, tőzsdeboom egyetlen igazi, érdemi fundamentuma.

Egy íratlan, formába nem öntött, de lényegében társadalmi, gazdasági, pénzügyi konkordátum, megállapodás jött létre 10 év alatt a gazdasági, pénzügyi és most már kormányzati szereplők között. A kulcs a Fed (általában az összes nyugati illetőleg a japán jegybank), amelyre a legmegbízhatóbb, az egyedüli igazi garantáló partnerként számíthat a milliárdnyi családot jelentő kisbefektetői világ is. Ez a „megállapodás” magában rejti, és támogatja is, hogy a vállalati, a reálgazdasági, a technológiai, tudományos fejlődés finanszírozásába- meghatározóan a tőzsdén keresztül – bárki, a kisembert is beleértve, egyre olcsóbban és technikailag egyre könnyedebben   beszállhasson.

Nagyobb valószínűséggel jár jobban a kisember, mert előnyösebben fialtatja megtakarításait, mint klasszikus bankbetéten keresztül. Ráadásul soha annyi pénzt nem takarított meg összességében az amerikai nép, mint az elmúlt egy évben.

A megtakarítások nagy hányadának értékpapírba transzferálása nem ám csupán a tulajdonosi státusz illúzióját kelti, hanem reálisan és egyre inkább nyilvánvalóan tulajdonossá tesz.