Vérbeton és robothangya

Az utóbbi időben megsokasodtak azok az ötletek, amelyek a legújabb technológiákat az űrkutatásban, konkrétan a Holdra való visszatéréshez akarják felhasználni. Lehet, hogy hasonló lázban égett az 1960-as évek tudományos közössége is. Az akkori meglepő ötletek közül ma azokat ismerjük, amiket az Apollo programban meg is valósítottak.

Az utóbbi napokban két furcsa terv is napvilágot látott, mindkettő a fantasztikum és a realitás határán van, és mindkettő a Holdon tartózkodás, az ottani tevékenység lehetővé tételét, vagy gazdaságosságát szolgálja.

Az első ötlet, hogy a Holdon az építkezésekhez, ahol betonra lenne szükség, kötőanyagként ne cementet, hanem fehérjét használjanak. (A betonhoz szükséges másik alapanyag a Holdpor, vagy más néven regolit, ami a Földön használt kavicsot helyettesíti, elegendő mennyiségben megtalálható a Holdon.)  Ugyanannyi azonos szilárdságú beton előállításához jóval kevesebb fehérje kell, mint cement, így a szükséges anyagmennyiség Holdra juttatása is sokkal olcsóbb.

Ehhez az eljáráshoz – az újrahasznosítás jegyében, – azokat a fehérjéket is fel akarják használni, amik az űrhajósok anyagcsere termékeiben, az elhelyezendő hulladékokban találhatóak. Az űrhajósok által termelt fehérje mennyisége tovább növelhető lenne, ha az űrhajósok véréből is rendszeresen vonnának ki vérfehérjét, albumint. Kiszámolták, hogy hat űrhajós két év alatt 500 kg beton előállításához szükséges fehérjét tudna termelni. El kell ismerni, hogy ez a mennyiség nem túl sok, de lehet, hogy az ötlet tovább gondolása (vagyis, hogy a fehérjét inkább baktériumtenyészetben állítják elő), már egészen életképes.

A fehérjével összeragasztott beton a földi környezetben nem volna tartós, mert a fehérje tápanyagul szolgálna a mikroorganizmusoknak, azonban a Holdon „csak” a közel 100 fokos hőingást és az erős sugárzást kell elviselnie.

A másik ötlet arra vonatkozik, hogy hogyan bányásszunk a Holdon. Az Arizona Egyetem kutatói félmillió dollárt nyertek a NASA-tól űrbányászati eljárások kifejlesztésére. Munkájuk eredménye az apró autonóm robothangyákból álló raj, amely képes ásványi nyersanyagok után kutatni a Holdon. Az előrehaladásukhoz és a bányászathoz egy olyan elektrokémiai folyamatot fejlesztettek ki a kutatók, amellyel ötször gyorsabban átfúrhatók a kőzetek, mint hagyományos módon. A kifejlesztett HEART nevű neuromorf architektúra irányítja a robothangyák együttes működését és az eljárás gépi tanulással javítja a csapat együttműködő képességét. A földi kiképzés után kerülnek a robotok a Holdra, ahol önállóan bányásznak.

Arra számíthatunk, hogy a közeljövőben sem csökken a Holddal kapcsolatos vad ötletek száma. Ezekkel az ötletekkel kapcsolatban ma már nem az a kérdés, hogy meg lehet-e valósítani őket, hanem az, hogy valakinek megéri-e a megvalósításuk. Hamarosan kiderül.