aug.
29
2012

Veszélyben a Közép-Birodalom – interjú Kínában Kínáról – 1. rész

A kínai nemzetgazdaság növekedése, pontosabban lassulása mögött súlyosbodó társadalmi-politikai gondok is meghúzódnak – nyilatkozta az alapblog.hu-nak Pekingben adott interjúban Guan Anpang, a világ élvonalbeli egyetemének számító UIBE (University of Business and Economics) közgazdasági joggal foglalkozó professzora.

Guan Anpang éveken át tagja volt annak a tárgyaló küldöttségnek, amely Kínát bevitte” a WTO tagjai közé, érzékelteti: hazájában egyidejűleg többféle időzített bomba” is ketyeg. Ha a kínai gazdaság folyamatosan lassul a következő években – márpedig a professzor saját adatai szerint a hivatalosan elismerthez képest máris sokkal aggasztóbb ütemben lassul -, akkor nem kizárt a fantasztikus fejlődésből kimaradt, kirekesztett százmilliók valamilyen formában való lázadása a – paradox módon – kommunista irányítással működtetett egészen vad kapitalista rendszer ellen. Kína lassulása, belső fogyasztás-növekedésének várható, egyre gyorsabb szűkülése ugyanakkor mélyíti a nyugati világ válságát, amely már évek óta eleve negatívan hat vissza Kínára. Az interjúban publikált nem hivatalos adat szerint Kína az idén nem képes 5 százalékosnál magasabb gazdasági növekedésre, az infláció pedig messze meghalad minden negatív várakozást, azt a professzor legalább 12 százalékosra, de inkább 15 százalékosra prognosztizálja.

Zentai Peter: A világért sem kívánom megbántani a kínai népet, nem akarom Önt sem igazából provokálni, de a Pekingbe érkezesem óta eltelt néhány napban folyamatosan érnek negatív élmények az ország megbízhatóságát illetően. Kormányzati illetékesek megüzenik: bizonyosan fogadnak. A megadott helyen és időpontban azonban senki sem akar tudni rólam. Két különböző intézményben történt már velem szóról szóra ugyanaz. Tudniillik azok, akikkel a találkozót e-mailen Budapestről lefixáltam, itt Pekingben letagadták magukat…

Guan Anpang: Régi beidegződésekből fakadó „gyerekbetegségek” ezek egy olyan társadalomban, amely egyfelől fergeteges gyorsasággal fejlődik, másfelől, ahol erősen kísért még a tipikusan pártállami közelmúlt.

Ezek a jelenségek – szerintem – a klasszikus pártállami struktúra természetéből fakadnak. Igazságtalanság azonban néhány negatív élménye alapján kételkedni Kína megbízhatóságában: hogyan is lehetnénk a világ egyik kiemelkedő kereskedelmi, ipari hatalma, ha – mondjuk – a kínai cégek vezetőinek szavában nem lehetne megbízni? Gondoljon bele: a világ csaknem száz országa számára mi vagyunk az első számú kereskedelmi partner…

Z.P.: Elismerem, roppant kevés még a tapasztalatom, mégis merek általánosítani. Tévedhetek, ez biztos. De kíváncsi vagyok, miként magyarázza, hogy miközben abszolút nyilvánvaló – hiszen érzem én is, érzi ön is –, hogy ezekben a napokban borzalmas a levegő ebben a városban. E témáról még az angol nyelvű napilap, a China Daily környezeti kérdésekkel foglalkozó szakújságírója sem volt hajlandó beszélni nekem, csupán rámutatott a hivatalos jelentésekre, miszerint Pekingben nincs is szmog”. Ezzel szemben a pekingi amerikai követség honlapján folyamatosan közreadják az általuk mért értékeket. Nos, az utóbbi napokban egyenesen azt tanácsolták, hogy ha lehet, ne is menjünk ki az utcára.

Mellesleg nem is mindig tudok rámenni” erre a honlapra. Nem engedi a szerver. A legtöbb nagy közösségi portál, például a Facebook totálisan blokkolt. Ehhez mit szól?

G. A.: A közösségi portálokkal nagy a visszaélési lehetőség. Nemcsak Kína, hanem az egész világ érdeke, hogy ez a másfél milliárdos, százféle nemzetiség lakta ország kiegyensúlyozottan, továbbra is erőteljesen fejlődjön. El tudja képzelni, hogy kemény, határozott irányítás nélkül ez megvalósítható? Nézze: öt évet éltem, kutattam az Egyesült Államokban. Én megértettem és tiszteletben tartottam, hogy az ottani kultúra eltér a miénktől. A nyugatiaknak ugyanezt kellene megérteniük Kína vonatkozásában.

Z. P.: Világos. Minden országnak tisztelnie kell a saját és a mások tradícióit. Semmit, pláne politikai-gazdasági modelleket nem lehet egy az egyben átvenni.

Csakhogy éppenséggel az tűnik fel legelőször is a magamfajta utazónak, hogy miközben – ahogy észlelem – a hivatalos sajtó, a televízió a hírekben, kommentárokban igencsak ostorozza Amerikát és a nyugatot, addig hihetetlen mértékben éppenséggel, legesleginkább Amerikát utánozzák, kopírozzák. Az ottani szokásokat, főként a fogyasztási szokásokat, de – a politikán kívül – szinte minden egyebet. A kínai fogyasztási kultusz ma megtévesztően hasonlatos az amerikaihoz. Hol itt a kínai tradíció? A tv műsorok, az újságok, a bulvárlapok, a reklámok – mind-mind – amerikaiasabbak az amerikainál. Brutális az autó kultusz. Annyi luxusautót ilyen sűrűségben, mint Kínában, legfeljebb a volt szovjet tagköztársaságokban látni az utcákon. Ráadásul Kínában – ennek utánanéztem – legalább 20 százalékkal drágább a kocsi, mint Európában, pláne Amerikában. És az autósok! Szabályosan átgázolnak, keresztülgázolnak a gyalogosokon. No, ez már csöppet sem amerikaias virtus. Mindenesetre én, mint járókelő, ahányszor csak átkelni merészkedem az utca egyik oldaláról a másikra – a zebrán (!) – mindannyiszor az életemet teszem kockára. Lehet, hogy tévedek, lehet, hogy túlzok, de mindebben egyfajta osztályharcot érzékelek: az újgazdagok nem veszik emberszámba a nincsteleneket.

G.A.: Szerintem rosszul ítéli meg, rosszul látja a dolgokat. Ahol ennyire sűrűn él egymás mellett húszmillió ember, ott természetes, hogy mindenki küzd a – maga módján – az előrejutásért. A városokban oly hihetetlen sűrűséggel élő kínai emberekbe az évszázadok alatt természetesen beleivódott a küzdés szelleme, a harc a mindennapos túlélésért.

Szerintem inkább csodálatra méltó, mintsem bírálandó, hogy korábbi önmagához képest Kína 10-15 esztendő leforgása alatt mégiscsak többet változott, nagyobbat fejlődött, mint a nyugati világ országai 50-60 év alatt. Százmilliók életszínvonala emelkedett meg hirtelen olyan mértékben, ahogy erre soha, sehol nem volt még példa a történelemben. Az a csodálatos, hogy mindezt viszonylag zökkenőmentesen csináltuk végig – majdnem másfél milliárdnyi emberrel!

Z. P.: A kommunista párt irányításával!

Rosszul gondolom azonban, hogy ez a brutális ütemben zajló újkapitalista fejlődés és a marxista-leninista eszméken nyugvó államirányítás élesen ellentmondanak egymásnak? Hivatalosan Mao kultusz, eközben totálisan Mao Ce-Tung tanításainak az ellenkezőjét valósítják meg… Hogy tud ez így működni? És meddig? Foglalkoztatja ez egyáltalán a pártot?

G. A.: Kétségtelenül ellentmondásokkal telített a mi fejlődésünk is. Azt gondolom, hogy a párt-, és állami vezetők egy részét, különösen a problémákra nagyon is nyitott miniszterelnököt, egyre erőteljesebben foglalkoztatja ez a kérdés. Annál is inkább, mert ezek az ellentmondások a gazdasági növekedés lassulásával – szerintem – ki fognak éleződni. Wen Jiabao (miniszterelnök) a párt-, és állami vezetők közül elsőként és először beszélt a minap a tömeges szegénységről. Arról, hogy a drámai fejlődés áldásaiból százmilliók egyáltalán nem részesültek. Azt mondta: új, civilizált lakáshoz kell juttatni a szegényeket. Ez márpedig szerinte a pártnak és az államnak elemi feladata egy szocialista országban.

Z. P.: Korábban hivatalosan nem beszéltek a szegénységről?

A.P.: Mindig csak az elért eredményekre helyezték a hangsúlyt. Wen Jiabao azonban – most először – elsősorban a problémákról beszélt. Ez teljesen szokatlan. Szavaiból mindenesetre kiolvasható: nagy bajok származhatnak – a pártra nézve is -, ha tovább éleződnek a társadalmi feszültségek.

Z. P.: A nincstelenek, a szegények fellázadhatnak esetleg a gazdagok uralma ellen? És ez a végén a pártra, az egypártrendszerre üthet vissza?

A.P.: Leegyszerűsítetten erről van szó…

Z. P.: Mit neveznek Kínában szegénységnek? Ki számít szegénynek?

A.P.: Erre vonatkozóan nincsenek statisztikák. Egészen eltérő a helyzet a tengerhez közel eső, gazdag, keleti, dél-keleti régiókban és a nagyon szegény nyugaton. A nem publikus, a belső tájékoztatásban szereplő számok szerint Kínában háromszázmillió embernek kell megélnie valahogy, havi ezer jüanból (mintegy száztíz euróból), vagy kevesebből.

Z.P.: És mi a másik véglet? Mekkora lehet a nagyon gazdagok száma?

A. P.: Azt tudjuk, hogy mintegy tizenöt-húszmillió kínai polgárnak van 5 millió jüannál (kb. hatszázezer euró) több pénze hazai bankokban. A határ a csillagos ég… Nem szólva arról, hogy piaci áron összességében több ezermilliárd dollár értékben halmozott fel lakó-, és ingatlanvagyont néhány millió ember.

Z. P.: Miközben több százmillió kínai él mély szegénységben! Egy önmagát marxista szocialistának definiáló társadalomban, ahol az egyedül létező és uralkodó párt jelszavai szerint a szocializmust építik. Szerintem ennek a pártnak létérdeke az erőltetett ütemű gazdasági növekedés…

A.P.: Sajnos, valójában nem a növekedés, hanem a lassulás üteme fokozódik…

Az idei év végére ki fog derülni, hogy a hivatalosan deklarált célokat egyáltalán nem érjük el. Az első és második negyedévben, saját számításaink szerint példátlan mértékben csökkent, csökken az ipari termelés dinamikája. E mögött elsősorban az export piacaink egyre drámaibb gyengülése, másrészt a belső kereslet befogadóképességének lassú, de egyre bizonyosabb beszűkülése húzódik meg.

Ezért van különös jelentősége – nem egyszerűen társadalmi, politikai szempontból, hanem gazdasági alapon is – annak, hogy a miniszterelnök a sok százmilliónyi szegény lakáshoz juttatásában gondolkodik. Ezáltal újabb lökést kapna a tömegfogyasztás.

Z. P.: Nem kellett volna már korábban bevetni ezt a csodafegyvert”?

A.P.: Ez jó program, de valóban megkésett és főként nem elegendő. A lassulás szerintem drámai következményeket hordoz magában mind Kínára, mind a világra nézve, és már nem korrigálható. Saját számításaink szerint a tervezett 6-7 százalékkal szemben 5 százalékkal bővül csak 2012-ben a gazdaság. Jövőre sem, két év múlva sem számíthatunk 5-6 százalékosnál nagyobb növekedésre.

Z. P.: A hivatalos adatok nem adnak okot túlzott aggodalomra. A friss újságban is arról olvasok, hogy a növekedés rendületlen, a kínai gazdaságot nem nyomasztják komoly gondok. Az infláció sem magasabb 6-7 százaléknál, nagyjából ugyanekkora a gazdasági növekedés is. Mármint az újság szerint….

A. P.: Még egyszer: számításaink szerint a világnak az idén semmiképpen sem szabadna Kínával kapcsolatban öt százalékosnál magasabb növekedési ütemre számítania. Ami az inflációt illeti, ott még nagyobb a szakadék a hivatalosan publikált adat és a kínai közgazdászok többsége által végzett magánszámítások eredményei között: többségünk szerint az idei infláció meghaladja a tizenkét százalékot, közelít a tizenöthöz.