Viva la Devaluation! – Az euró (sőt a forint) leértékelése Európa utolsó mentsvára – állítja az amerikai közgazdasági guru

Jeremy Siegel, az amerikai pénzügyi elitképző, a Wharton School (University of Pennsylvania)) világhírű professzora azt javasolja, hogy a világért se adjuk fel a forintot, nyugodt szívvel engedjük annak értékvesztését, így Magyarország egy-két éven belül rendkívül vonzó befektetési célponttá, és kiemelkedően versenyképessé válik. Az alapblog.hu-nak adott interjújának legfőbb üzenete, hogy az Európai Központi Bank hamarosan keményen le fogja értékelni az eurót minden más nagy devizához képest, mert nincs már egyéb eszköze arra, hogy hozzájáruljon az Övezet szétesésének megakadályozásához. A vezető amerikai és brit lapok, tévéállomások által gyakran idézett pénzügytudós, részvénypiaci szakember prognózisa úgy szól, hogy az euró és a dollár árfolyama között hat hónap múlva eltűnik a különbség, egy:egy lesz köztük az arány, így lassan, de biztosan az európai cégek válhatnak a legjobb befektetésekké. Az amerikai részvények a professzor szerint az év végéig legalább15 százalékot veszítenek értékükből, de az elnökválasztás nyomán előállt új helyzet és a várható globális javulás nyomán a Dow Jones index a jövő év végére eléri a 15 ezer pontot, amivel történelmi csúcsot dönt.

Zentai Péter: Amikor először felhívtam, hogy interjút kérjek, azt mondta, figyeli Magyarországot. Nos, mi a véleménye rólunk?

Jeremy Siegel: Azért is érdekel Magyarország, mert ottjártamkor nagyon mély és jó benyomást tettek rám a látnivalók és az emberek is. Magyarországgal egyetemben a többi olyan európai országot is igyekszem részleteiben nyomon követni, amely az Európai Uniónak tagja ugyan, de Övezeten kívül maradt.  Érdekel, hogy miként reagálnak az euró körüli válságra. Röviden kifejezve véleményemet: szerencséjüknek tartom, hogy nem vezették be az eurót. Azt javaslom, hogy sose tegyék meg. Elveszítik szuverenitásukat, leszűkül a mozgásterük, nem tudják irányítani érdekeiknek megfelelően a gazdaságukat.

Z. P. : De ez elfogadható kompenzáció ahhoz képest, hogy mennyit profitálhatunk  az euróövezetbeli  tagságból ? A történet happy endje vélhetőleg az lesz, hogy Európa olyasfajta unióvá válik, mint az Egyesült Államok, politikai –pénzügyi egységgé, föderációvá.

J. S. : Ilyen vége nem lesz a történetnek, erről biztosíthatom. Bennünket, amerikaiakat szokás idealistáknak nevezni és ez sok tekintetben igaz is, de annyira sosem rugaszkodunk el a valóságtól, ahogy most ezt egyes európai vezetők, főként a németek teszik. Megalapozatlan illúzióba ringatják a közvélemény erre fogékony részét, például – szavaiból merek erre következtetni – Önt is beleértve. Európa lényege, hogy nemzetállamokból, sok tucatnyi különböző kultúrából tevődik össze. Ahogy Amerikának a közös kultúra, a közös nyelv, úgy Európának éppenséggel az alapvető belső különbözőség, a megannyi nyelvi közeg a természete. Ezt csak erőszakosan, nagy háborúk kockázatát felvállalva – felülről irányítottan – lehetne megváltoztatni, csak így jöhetne létre –elméletileg – amerikai értelemben vett Unió. Az Egyesült Államok modellje, központi kormánnyal, központi bank-és adórendszerrel Amerikában bizonyítottan életképes. De csak ott. Európában – a belső összetétel, az egész szisztéma drámai különbözősége okán – bizonyosan életképtelen lenne a föderáció.
Az európai nemzetállamok fejlődéséhez kétségtelenül hozzájárult a piacgazdaság, a képviseleti demokrácia, a határok lebontása  a  munkaerő és a tőke szabad mozgása elől. A vámunió és társai nagyszerű, megőrzendő vívmányok, amelyek ténylegesen win-win szituációt teremtettek, ezekkel mindenki, minden nemzetállam nyert. De az euróval nem. Lassan kiderül, hogy a közös pénzzel mindenki, aki bevezette veszít, vagy veszíthet. Az európai közös pénz – mint ahogy most bebizonyosodni kezd – Európára nagy  átkot hozott, mert nem szerves fejlődés eredményeként jött létre, hanem felülről jövő politikai döntések sorozata nyomán vezették be – legalábbis a dél-európai országokban.
Azt tanácsolom, tartsák magukat távol a jövőben is az eurótól. Nincs, nem lehet szükségük egy olyan eszközre, amely – lásd Görögországot – hozzájárulhat országuk szuverenitásának elvesztéséhez. Ezt jó előre belátták a britek, függetlenül attól, hogy éppen bal vagy jobboldali kormányuk volt.
Magyarország kapcsán az még a mondandóm, hogy helyeslem a jelenlegi helyzetben a belső és külső devalvációt magában hordozó politikát. A leértékelés – a néhány negatív következmény, mindenekelőtt az infláció várható, de szerintem korlátozott felfutása mellett – végeredményben olyan versenyképes szituációba hozhatja az országukat, ahová a jövőben a jelenlegihez képest sokkal több működő tőke áramolhat.

Z. P. : A belső devalválódással járó áldozatok óriásiak tudnak ám lenni, Ön is tudja, hogy Lettországban micsoda bércsökkenéshez és munkanélküliséghez, életszínvonal-csökkenéshez vezetett ez a politika.

J. S. : De ott már látszanak a pozitív következmények is.

Z. P. : Az euró körüli krízishez visszatérve, Ön ostorozza az eurót holott az euró – bevezetése óta – mégiscsak stabil, erős devizaként viselkedett. A dollárral, a fonttal szemben az elmúlt tíz évben tendenciaszerűen erősödött, néhány évvel ezelőtt már sok ázsiai ország, sőt Oroszország is fontolóra vette, hogy dollár helyett euróban tartja nyugati devizakészleteit, a nyersanyagtermelők is morfondíroztak tavaly, tavalyelőtt azon, hogy a dollár helyett legyen az euró a „mérőeszköz”.

J. S. : Más morfondírozni ezen és megint más cselekedni is. A lényeg, hogy igazából nem tett e tekintetben semmit sem Kína, és nem tettek semmit a nyersanyagtermelők sem. Az euró végveszélyben van. Ezt persze mi, amerikaiak könnyen ki merjük jelenteni, minden esetre sokkalta könnyebben, mint az európai szakértők, politikusok, bankárok, mert nekik – elismerem – inkább a „bőrükre” megy ez a „játék”, mint nekünk.

Z. P. : Hát igen. Mibe kerül Önnek Philadelphiából kimondani a halálos ítéletet az európai fejlődés legmagasabb rendű vívmánya, az euró felett…

J. S. : Álljunk meg! Annak ellenére, hogy elhibázott, bár jó szándékú politikai döntésnek tartom az euró bevezetését, azt gondolom, hogy – különösen a legerősebb európai országok számára – tényleg sok előnyt hozott a közös pénz. És éppen azért, mert elsősorban nagypolitikai képződmény az euró, annak összeomlását most már nem szabad hagyni, hiszen annak beláthatatlan, ugyancsak nagypolitikai következményei lennének. Én mentéspárti vagyok. Ugyanakkor észlelem, észleljük mi, Európa jövőjéért őszintén aggódó amerikai közgazdászok, tudósok, politikusok, hogy – az európai struktúrákból fakadó bénultság, lassú tétovázgatás okán – Európa kifogy az időből. Hagyták a görögországi helyzetet a végletekig fajulni. Bármennyire szeretnék az európaiak elhitetni magukkal, hogy nem lesz ebből összeurópai pénzügyi dráma, a valóság az, hogy egy ilyen hatalmas dráma elkerülhetetlen. A görögök meggyőződésem szerint a közeljövőben ki fogják „fosztani” bankjaikat. Az igazi dráma az lesz, hogy a mintát – mert az emberi természet már csak ilyen – Portugáliában, Spanyolországban, sőt Olaszországban is követni fogja a közvélemény.  Ezen országok bankjaiból ezermilliárdokat fognak átnyomni elsősorban a német bankokba. Ezt mindenképpen meg kell akadályozni hatékony, azonnali tűzoltással.

Z. P. :  Ez konkrétan mit jelentene?

J. S. : Szerintem az Európai Központi Bank egészen rövid időn belül le fogja értékelni az eurót.
Be kell jelentse, hogy hozzálát az irányadó kamatszint folyamatos csökkentéséhez. Fogadást merek kötni, hogy az eurókamatok még az idén az amerikai szintre süllyednek, 0,25 százalékra. A másik, a piacokat végképp lenyugtató és az euró körüli krízist nagy mértékben tompító lépés pedig az lesz, hogy az EKB minden euróövezetbeli bank és államkötvény mögé beáll, fedezetet nyújt minden euróbetét biztonságához. Ahogy ezt a Lehmann-összeomlás idején a mi jegybankunk, a FED is megtette. És ahogy a FED két alkalommal is óriási mennyiségű olcsó pénzzel árasztotta el az amerikai gazdaságot, a bankszférát, ez is egy a mérvadó minta az EKB számára.

Z. P. : De hiszen a piac már értékeli lefelé az eurót, néhány nap alatt nagyon komoly mértékben veszített értékéből a dollárral szemben…

J. S. : Ez  nem leértékelés, ez csak azt mutatja, hogy a piac kapkod és retteg. Menekül a tőke Európából. A 2008-2009-es válság idején egy időre az euró 1,10 dollárra is lesüllyedt, de aztán megint felértékelődött. Most még csak 1,23-24-25 dollárnál tartunk. Én azt gondolom, hogy 6 hónap múlva a két pénz között kialakul a paritás, 1:1 lesz a dollár-euró arány. Ilyen körülmények között aztán rendkívül versenyképessé válna az euróövezet.

Z. P. : De hiszen Európa nem kifelé exportál elsősorban, az Európai Unión belül történik meghatározó mértékben a kereskedelem.

J. S. : Attól függ. A németek például exportvilágbajnokok, döntő jelentőségű a számukra a kivitel Kínába, az Egyesült Államokba, az arab világba, és Oroszországba.

Z. P. : A németek a jelenlegi euró-dollár viszonnyal is jól megvoltak…

J. S. : Az euró leértékelésének a következő az igazi értelme: Németország még erőteljesebben felfutna, miáltal még inkább megengedheti magának, hogy emelje a bérszínvonalat, erősítse a belső fogyasztást és beletörődjön, hogy Németországon belül nőjön az infláció. A német boom húzná fel közvetve-közvetlenül a déli perifériát, ahol viszont nem engedhetnek meg semmiféle bérinflálást, ellenkezőleg, lejjebb kell vinni az életszínvonalat, erről gondoskodnak a megszorító intézkedések. A lényeg, hogy az euróleértékelés  hatására egész Európa sokkal versenyképesebb, egyre olcsóbb lenne, egyre vonzóbbak lennének az európai vállalatok, a külföldi tőkeinjekciók gondoskodnának aztán-az ECB helyett –  a bankok és a tőzsdék megfelelő likviditásáról.

Z. P. : De ezt honnan tudni ennyire biztosan? A piacok viselkedését lehetetlenség ennyire előre kiszámítani…

J. S. : Hangsúlyozom akkor, egyáltalán nem vagyok százszázalékosan biztos igazamban! Rosszabbá azonban a leértékelés által bizonyosan nem válik a helyzet. Szerintem ez az utolsó mentsvár az euró számára, ha viszont ezt nem próbálja ki az európai politikai elit és nem teszi ezt meg az EKB, akkor nyilvánvalóan befellegzett az eurónak.

Z. P. : És mi lesz egy paritásos dollár-euró viszony hatása az Egyesült Államokra?

J. S. : Amerika számára lényegtelen az export, ez egy alapvetően izolált gazdaság, megáll a saját lábán. Az import megdrágul ugyan, de látni kell, hogy közben félelmetes ütemben csökkennek ám a nyersanyagárak. Ez kordában tartja az inflációt. Nézze, ha az európai kilábalásnak az euróhoz képest erősödő dollár az ára, akkor ezt az árat az amerikaiak ki fogják fizetni. Ez nem kardinális kérdés az amerikai gazdaság szempontjából.
Számunkra a fő gond egészen más természetű: kifutnak a gazdaságélénkítő állami és szövetségi jegybanki beavatkozások, lejár a rendkívüli adócsökkentések és bérkompenzációk hatálya. Ez olyan bizonytalanság, amelyre szerintem rövidesen a kis- és nagybefektetők óriási részvényeladásokkal fognak reagálni. Prognózisom szerint a Dow Jones index az év végéig 1000-1500 pontot veszít a jelenlegi szinthez képest.
A novemberi elnökválasztást közvetlenül megelőző időszakra azonban fordulatot várok: feltételezem, hogy Obama elnök kompromisszumot köt a republikánusok irányította törvényhozással és meghosszabbítják az adófékek és más stimulusok lejárati határidejét. Ez a pozitív piaci hangulatot ébresztő állapot jócskán fennmarad még a jövő évben is, úgyhogy 2013 végére bátran merek 15 000 pontos Dow Jones indexre fogadni.